A rendőrségtől kért segítséget egy kisfiú, miután kifogott rajta a házi feladat matekból
Az egyenruhásoknak most a tizedes törtek ellen kellett intézkedniük.
Az egyenruhásoknak most a tizedes törtek ellen kellett intézkedniük.
A milliárdos egész Amerikát megváltoztatná.
A kérdés törvényjavaslatot szült.
A probléma komoly nemzetközi vitához vezetett az amerikaiak és az oroszok között.
A kisfiúk hat és kilenc évesek voltak.
A hadseregnek a kitoloncolásban nem lesz rendészeti szerepe.
El kellene engediük a Chrome böngészőt, de lehet, hogy az Androidot is.
Így elveszik a politika lényege.
A fejleményekről a Facebookon számolt be a DK EP-képviselője.
A bíró engedélyt adott a leendő elnöknek arra, hogy kérvényezze az ügy eltörlését.
Az átlagosnál nagyobb durranással fogják köszönteni 2025-öt.
Az amerikai állam kiadásainak csökkentésére is van javaslata Javier Mileinek.
Matt Gaetz jelölését még a republikánusok többsége is elutasította.
Ugyan felelőtlen lépés is lehet, de akár békét és stabilitást is hozhatna a régióban.
Egy szemtanú szerint a most 25 éves elkövető nem vaktában lövöldözött.
Lengyelország, Magyarország és Románia is kapna a területekből.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.
Pedig Spot – ez a neve – nem harap.
Linda McMahon eddig leginkább a pankráció miatt volt ismert Amerikában.
A bakin nevetett az újságíró.
A nagykövet közölte, nagy megtiszteltetés volt Budapesten az Egyesült Államok elnökét képviselni.
De nem fűlik hozzá a foga.
Azzal vádolták, hogy az ország ellenfeleinek Amerika-ellenes propagandáját visszhangozza.
Eddig a második Fox-közeli televíziós műsorvezető, akit Trump a kabinetjébe kinevezett.
Hiányukban együttesük 4–2-re kikapott.
Komplett ügynökségek szűnnek meg.
A leendő elnök olyasmihez nyúlna, amit az első elnöksége alatt már megvalósított.
Többen megbetegedtek.
A volt elnököt és a milliárdost is a személyi kultusz repítette a csúcsra.
Egy szuperrangadón szakadt meg a bámulatos széria.
Az időközben nyugalmazott tiszteket visszahoznák aktív állományba, ha szerintük hazaárulást követhettek el.
Pete Hegseth szerint ennek ellenére a szexuális aktus kölcsönös beleegyezésen alapult.
A vastag pénztárcával rendelkezők így „szkippelhetik” Trump négyéves ciklusát.
Keresik az elkövetőt.
A közelmúltban hosszú időn keresztül nem kellett tartani a világban nagy méretű, államok közötti konfliktustól. Ennek mára vége szakadt.
Tévés műsorvezetőt, korábbi demokratát, valamint kiutált republikánust is szeretne új kabinetjébe.
Több leendő kormánytag átvilágítása is szakítana a hagyományokkal.
Az ukrán elnök azt is közölte, hogy találkozni fog Donald Trumppal.
Nagyszabású csúcstalálkozón vesz részt a kínai elnök Dél-Amerikában.
Sok eset maradt megmagyarázatlan.
A döntést már az új kormányzatnak kell meghoznia erről.
A színész „második George Washingtonnak” nevezte a republikánus politikust.
Hosszú időt fog igénybe venni az újjáépítés.
Észak-Korea katonai fenyegetése a fő téma.
A Bluesky platform 700 ezer taggal bővült az amerikai elnökválasztás óta.
Abbász Araghcsi külügyminiszter „harmadrangú komédiának” nevezte az állításokat.
A főigazgató továbbra sem biztos benne, hogy Németország létezik.
A miniszterelnök szerint ez a háború gazdasági szempontból „egy istencsapása”.
Ő a politikusdinasztia első tagja, aki republikánus adminisztrációban vállal szerepet.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Donald Trump közben sorra jelöli ki leendő kormánya tagjait.
Családias hangulatban ért véget a csaknem merénylettel végződő elnökválasztási küzdelem.
2025-ben akarják betiltani az Egyesült Államokban az alkalmazást.
Bejött az elemzői várakozás az októberi amerikai fogyasztóiár-indexre vonatkozóan.
Az amerikai külügyminiszteren a világ szeme.
Hivatali esküjének letétele után pedig megszűnhetnek az eljárások ellene.
Az Egyesült Államok babérjaira törnek az új fegyverekkel.
Egy hét alatt 700 ezer felhasználót szereztek.
Sorra nevezi meg kormánya tagjait a megválasztott amerikai elnök.
Felesége azonban észnél volt.