
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
A magyarok 21 százaléka szerint Ukrajna kezdte a háborút.
A miniszterelnök és az amerikai elnök régóta jó viszonyt ápol egymással.
A csaknem 4-es erősségű rengés epicentrumát néhány kilométerre a gála helyszínétől mérték.
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
A környező városok lakosságát evakuálták.
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
Megosztott az amerikai politika.
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.
Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?
Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.
Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.
A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
Teljesült a riporter kívánsága.
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
Az októberi fellépés pótlása maradt el.
Rose Girone 113 éves volt.
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
A halála „nem bűncselekmény eredménye”.
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
A rendkívüli eset megrázta az egészségügyi szakembereket.
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.
Az amerikai elnök kemény üzenetet küldött az uniós országoknak.
A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
Volodimir Zelenszkij engedett az amerikai nyomásnak.
A probléma nem új keletű, már tíz éve is történt hasonló eset.
Ketten kórházba kerültek, egyikük állapota kritikus.
Az orosz−ukrán háborúról egyeztettek a felek, amikor furcsa jelenet zajlott le.
Clint Hillt haláláig kísértette a John Fitzgerald Kennedy elleni merénylet, öt elnököt is szolgált, 93 éves volt.
Az amerikai elnök Emmanuel Macronnal tárgyalt a Fehér Házban.
Visszaszámlálás indul!
Jesus Guerrero csupán 34 éves volt.
A szervezetnek korábban 10 ezer alkalmazottja volt világszerte.
Szerinte ez nagy nap, nemcsak Németországnak, Amerikának is.
Válságba került a transzatlanti szövetség.
Fantasztikus rekordot állított fel, gólpasszával a 100. percben mentett pontot az emberhátrányban játszó Inter Miami.
Katonai támogatásról és minden eddiginél nagyobb szankciócsomagról is beszélt, hogy Ukrajnát a lehető legerősebb helyzetbe hozzák.
A vállalat 300 millió dolláros adósságot halmozott fel.
Szerinte kézzel fogható jelei vannak az Egyesült Államokból érkező „hátszél”-nek
Az eddigi nyilatkozatok alapján Amerika számára Ukrajna és Európa sorsa sokadrendű kérdés.
Az amerikai elnök kiváló vezetőnek nevezte a távozó főtisztet.
A bíró áprilisban hirdeti ki az ítéletet.
Francis Fukuyama úgy látja, az Egyesült Államok az autoriter államok táborát erősíti.