
A Fidesz-alapító rutinos külpolitikus is megszólalt Trump és Zelenszkij botrányba fulladt találkozójáról
Az Országgyűlést sem kerülte el az amerikai és az ukrán elnök vitájának ügye.
Az Országgyűlést sem kerülte el az amerikai és az ukrán elnök vitájának ügye.
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
Az egyik felszólalást bekiabálás akasztotta meg.
Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.
A kormányfő az Országgyűlésben mondott beszédet, az ellenzék nem kímélte.
„A Titanic süllyed, a kapitány italt és zenét rendel” – a Demokratikus Koalíció elnöke is évet értékelt.
A miniszterelnök megtartotta hagyományos évértékelő beszédét.
Az ellenzék szerint a miniszterelnök elvesztette a kapcsolatot a valósággal.
Reagál a miniszterelnök a Ruszin-Szendi Romulusz-ügyre az évértékelőjén?
Hiába a politikai rendszer és az intézmények változása.
A most távozó képviselő „nulla másodperc” alatt döntött a kilépésről.
Izzik az online tér, váratlan összecsapással indul a hét.
Szentkirályi Alexandra szerint Brüsszelben megunták, hogy a baloldal bénázik.
Orbán Viktornál már hagyománya van.
A Tisza Párt elnöke 40 percre készült, de két óra lett belőle, és a végére elfogyott a türelem.
A Demokratikus Koalíció elnöke dátumot is ajánlott.
Mutatjuk, mi lapul az ellenzéki képviselők zsebében.
Jön a vagyonnyilatkozatok éjszakája.
A csehországi, a szlovákiai, valamint a bulgáriai eseményekkel hozták összefüggésbe az akciót.
Azt is vizsgálták, hogy optimistán vagy pesszimistán tekintünk-e a jövőbe.
Szerinte pártpolitikai csatatér helyett valódi városfejlesztés kell.
Szerinte sokkal több a közös pont közte és a Tisza Párt elnöke között, mint a különbség.
Kórházba került a volt miniszterelnök.
Az országos következmények nyomában.
A Tisza Párt rajthoz sem állt, Dúró Dóra 20 százalék közeli eredményt ért el.
Tolnában előre lefutottnak tűnik a választás.
„Mi ellenzékiek voltunk akkor is, amikor Orbán tönkretette a köztársaságot. Nem váltogattunk” – írta.
Cser-Palkovics András szerint szükséges az önkormányzatok állami támogatási rendszerének átgondolása.
A tét a parlamenti mandátumok sorsa.
Nem biztos, hogy választóinak jelentős része a barátja is lenne egyben. Kóczián Péter írása.
Aztán 2024-ben ráindult az ellenzék jelöltjére Hajdúszoboszlón.
Orbán Viktornak új kihívója akadt, Magyar Péter alaposan felkavarta az állóvizet – vitainterjú az Indexen.
A Fidesz kommunikációs vezetője arról is beszélt, mi volt 2024 legfontosabb eseménye.
Bőven voltak ilyen pillanatok.
A politológus szerint a konfliktusok abból fakadnak, hogy két különböző Nyugat-felfogás áll egymással szemben.
Nem csitulnak a kedélyek az országban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy mit vár a 2026-os választásoktól.
A kormányfő idén utoljára állt az ellenzéki képviselők rendelkezésére.
A Till Tamás-gyilkosság ügyében a házszabálytól való eltérésről döntöttek a képviselők.
Az ellenzék bírálta a bejelentést.
Jövő héten dönt az Országgyűlés a kérdésről.
Orbán Viktorhoz fordult az ellenzék, a kormánypárt törvénymódosítást kezdeményez.
A Fidesz frakcióvezetője a sajtót is kiosztotta.
Hetedik napja folytatódnak a tüntetések a kaukázusi országban.
Éves beszámolót tartott a tárcavezető.
A kormány az ellenzéket „koordinált erőszakkal” vádolja.
Erősen kezdték a hetet a képviselők.
A DK elnöke ismét üzent az ellenzéknek.
Már többen is reagáltak a pártelnök szavaira, köztük Hadházy Ákos is.
Megoszlanak a vélemények.
Térképen mutatjuk a választókerületek határainak változását.
A képviselő arra ébredt, hogy szétszedik a választókerületét, ahol 2018-ban és 2022-ben is nyert.
Az ellenzéki párt szerint csak az ő jelöltjük képes legyőzni a Fideszt Tolna megyében.
Demszky Gábort alaposan kikérdezték politikáról, Magyarországról és persze Budapestről.
Sorakoznak a jelöltek.
Támadásban az ellenzéki képviselők.
Szijjártó Péter is felszólalt, miközben Tordai Bence mutogatott.
Az elnök elismerte a kudarcot.
Éppen egy béketárgyalásról folyó vita alatt került sor a letartóztatásra.
Az ellenzék nem fogadja el a választás eredményét.