Sorsfordító döntés előtt a magyar ökölvívás, az életben maradás a tét
Ezért tárgyalt Kovács Kokó Istvánnal a legitim világszövetség elnöke.
Ezért tárgyalt Kovács Kokó Istvánnal a legitim világszövetség elnöke.
Kiderült, mikor hallgathatják ki a leváltott államfőt.
Még október végén szenvedett fejsérülést az otthonában egy esés következtében.
A parlament szombaton vád alá helyezte Jun Szogjolt.
Több fontos pozíciót is kiosztott már.
Sehol sem fogadták be, csak Moszkvában.
Döntött a háromszáz fős testület.
Az elismerést interjúban kommentálta a leendő amerikai elnök, ahol terveiről is mesélt.
Szerinte a kormánnyal kötött megállapodás önmagában nem sérti a bírói függetlenséget.
Jun Szogjol még nem mondott le, de már saját pártja is a távozását követeli.
Tárik Meszár szerint a nyugati világ is nagy gondokkal szembesülhet Szíria miatt.
Tényleg igazi luxuspalota.
Vasárnap a világsajtó kiemelt témája volt az Aszad-rezsim bukása.
A CNN pedig azt írta: Bassár el-Aszad elmenekülhetett Damaszkuszból.
Saját pártja is sürgette, hogy adja be lemondását.
Klaus Iohannis elárulta, mi a következő lépés.
A végtelen mennyiségű pénzen kívül.
Bizalmatlansági indítványt is kezdeményeztek ellene.
Szalome Zurabisvili a korábbi eredmény megsemmisítését szerette volna elérni.
Bizalmi szavazást indítottak ellene.
A megválasztott elnök a hivatalba lépéséig adott időt.
Elismerését fejezte ki Emmanuel Macron francia elnöknek.
A miniszterelnök szerint sorsdöntő választások jönnek.
A vasárnapi derbi előtt egy asztalhoz ült a Ferencváros elnöke és Ratatics Péter, az UTE első embere.
Az új amerikai elnök képes lehet megtörni a jeget.
Az észak-koreai propaganda Marie Antoinette-hez hasonlítja költekezései miatt.
Alekszandar Vucsics a kínai és az orosz kapcsolatokról is elmondta a véleményét.
Sportolói karrierjét 2019-ben fejezte be, 2021 óta a szövetség alkalmazásában állt. Megbízatása 2+2 évre szól.
Az Európai Bizottság elnöke éppen a G20-as csúcstalálkozóról utazott vissza Brüsszelbe.
Megtartotta első közgyűlését az Orbán Viktor miniszterelnök által is alapított pártcsalád.
A politikus azzal védekezik, hogy a katasztrófa példátlan és „apokaliptikus” mértéke egyszerűen túlterhelte a rendszert.
Az Elnöki Hivatal a baleset részleteit is megosztotta.
Családias hangulatban ért véget a csaknem merénylettel végződő elnökválasztási küzdelem.
Több mint száz éve nem történt olyan, hogy valaki nem két egymást követő ciklusban tölti be az elnöki tisztséget.
Elárulta, hogyan segíti Kínát a magyar soros elnökség
Történelmi jelentőségű esemény megünneplésére várják.
A kínai Országos Népi Kongresszus Állandó Bizottságának elnökétől érkezett a meghívás.
Újabb videó látott napvilágot.
Gyökeres változások jönnek az országos kamaránál.
Megvan az utódja.
Alekszandar Vucsics méltatta a magyar miniszterelnököt.
Shinahotában támadtak a járműre.
Szép jövőt ígér, de vasmarokkal fogja irányítani az országot.
Révkomáromból az Elysée-palota felé veszi az irányt a magyar kormányfő.
Videóhívással csatlakozik majd be a találkozóba.
A katolikus pap 84 éves volt.
Ez már a bíróságok működésére is hatással lehet.
Az elnök szerint Marokkó nyolcezer katonája döntő jelentőséggel bír.
A 62 éves, fizikus végzettségű Claudia Sheinbaum zsidó bevándorlók leszármazottja.
A Magyar Olimpiai Bizottság szerdai ülésén más fontos kérdésekről is döntöttek.
A korábbi elnökséggel folytatja tovább a közös munkát.
Szerinte a populizmus a probléma.
„Javaslom elnök úrnak, hogy két palacsintasütés közben tanulmányozza az Alaptörvényt”.
Az orosz elnök óriási erősítést küld a hadseregnek.
Decemberben rendelték el szabadon bocsátását, meggyengült egészségi állapotára való tekintettel.
Avagy hogyan lett komikus színészből Ukrajna hadvezér elnöke.
Szerinte a bizottság remekül működik az irányítása alatt.
A jármű még májusban zuhant le.
Alekszandar Vucsics szövetségese egy interjúban beszélt erről.
A szerző célja, egyfajta árnyaltabb megismerés.