Az amerikai elnökválasztás megmutatta, hogy a hagyományos újságírásnak végleg befellegzett
Mélyponton van a sajtóba vetett bizalom.
Mélyponton van a sajtóba vetett bizalom.
A vád szerint jelentős összegeket kaptak azért, hogy népszerűsítsék az elnökjelöltet.
Nem tudni, milyen következményekkel járhat az új elnök megválasztása. Kérdés az is, hogy a jelenlegi lemond-e.
Az első fordulóban nem várható döntés.
A kiberbiztonsági szakértő elárulta, hogyan ért el ennyi megtekintést.
Donald Trump fiának Soros György jutott eszébe a történtekről.
A KDNP vasárnapi választmányi ülésén tartottak tisztújítást.
Szerinte az alkotmánybíróság „Románia maffiabírósága”.
Egy újságíró véleménye szerint a román hatóságok előre egyeztethették a döntést a Nyugattal.
Megnéztük, mit írnak a külföldi lapok az alkotmánybírósági határozatról.
Ki lesz az ország elnöke, ha december 20-án lelép Klaus Iohannis, a jelenlegi államfő?
A világ leggazdagabb embere fontos szerepet fog kapni a kormányban.
Az egész eljárást meg kell ismételni.
Úgy vélik, a Nyugat nem engedheti meg magának, hogy Románia gyenge láncszem legyen.
Szalome Zurabisvili a korábbi eredmény megsemmisítését szerette volna elérni.
A megválasztott elnöknek köszönhetően a dal ismét a listák élére került.
A romániai társadalom szélsőségek felé fordulása egyszerre tragikus és egyszerre lehetőség az RMDSZ számára.
Az elnök összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot.
A jelenleg regnáló miniszterelnök lemondott pártja éléről.
Azt próbáltuk meg szakértővel kibogozni, hogy miként futott be az első helyre a legesélytelenebb elnökjelölt.
Váratlan fordulatokban gazdag volt a román elnökválasztás első fordulója.
Két jelölt juthat be a második fordulóba. Meglepetésre George Simion lemaradhat róla.
Az elkövetkezendő három vasárnap a választásokról fog szólni Romániában.
A volt elnököt és a milliárdost is a személyi kultusz repítette a csúcsra.
Egyedüli jelölt volt a posztra, alelnöke Deutsch Tamás maradt.
Hosszú időt fog igénybe venni az újjáépítés.
A Bluesky platform 700 ezer taggal bővült az amerikai elnökválasztás óta.
Rajta kívül további 40 ezer ember fogadott Trumpra.
Megszólalt a műsorvezető.
Hatalmas összegekkel halászta össze a támogató celebeket a demokrata elnökjelölt.
Lehmann Csongor nem rágódott sokat az olimpián történt bagatell esetén, csak pár hetet, de legalább Eb-címhez segítette.
Arizona ismét piros lett, 312 elektori szavazattal nyert a republikánus jelölt.
Leírni is nehéz ennyi nullát.
Hullámvasútra rakott minket a megválasztott amerikai elnök.
A Republikánus Párt gyakorlatilag felmosta a padlót a demokratákkal.
A demokrata jelölt rengeteg pénzt költött reklámokra.
Minden Joe Bidenen múlik.
A volt politikus kifejtette a véleményét Donald Trump győzelméről.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a régi megközelítések egyszerűen már nem működnek.
A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjút.
Az újságíró szerint Donald Trump nem normális.
Az elnök elmondta, mire utasította az egész kormányát Donald Trump győzelme után.
Az elvesztett elnökválasztás után először állt nyilvánosság elé a demokrata alelnök.
A republikánus jelölt megválasztása azonban egy veszélyt is jelenthet Ukrajnára nézve.
A nagykövet közölte: a szövetséggel való hazardírozás hosszú távon mindig vesztes vállalkozás lesz.
Vezető politikusok találgatják, hogy hogyan tovább ezután.
A kormányfő szerint „győztünk”.
Donald Trump egyik tanácsadója közölte: azt várják, hogy felhívja őket, és gratuláljon.
Sokak szerint óriási szerepe volt a republikánus jelölt sikerében.
Az Egyesült Államok sem bír ki egyszerre három konfliktust – véli Demkó Attila.
Óriásit zuhant az iráni pénznem értéke a dollárral szemben.
Orbán Viktor nemzetközi elszigetelődéséről aligha lehet komolyan beszélni – Nagy Attila Tibor írása.
A kormányfő Biskekből jelentkezett be, ahol egy díjat is átvett.
A kormányfő a nyugati politikatörténet talán legnagyobb visszatérését emlegeti.
Alaposan felbolydult a pénzügyi helyzet az amerikai elnökválasztás közben.
Bombariadó miatt két szavazóhelyiséget is le kellett zárni.
Kedd délelőtt már 410 forintnál járt az euró.
Térképen mutatjuk az amerikai elnökválasztás végeredményét.
Ha feldobnánk egy érmét, az jelenleg fej vagy írás helyett az élén állna meg.
Oroszország kihasználja a jobboldali influenszereket.