Az Európai Unió nem szeretné, hogy az amerikaiak Ukrajna és az EU nélkül tárgyaljanak Moszkvával.
Tíz ország vezetője ült össze Párizsban, hogy megtárgyalják Donald Trump amerikai elnök béketervét.
A francia elnök hét európai vezetőt hívott hétfőre Párizsba.
A francia elnök szerint mindenkinek meg van a szerepe a tárgyalásokban.
A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.
Sikertelen volt az ellenzék bizalmatlansági indítványa, de jövő héten ismét próbálkozhatnak.
Továbbra sem enyhül a politikai válság Franciaországban.
Ha mégis megszavazzák az indítványt, az újabb kormánybukáshoz vezethet.
Az amerikai elnök kijelentései miatt Európában szervezkedni kezdtek.
Emmanuel Macron a Notre-Dame után újabb világhírű épület felújítását tervezi.
Szövetségesei és ellenségei is felismerték, hogy ő a világ egyik legbefolyásosabb embere.
2024. december 13., 12:20
A centrista jelöltet a balközép pártok is támogatják.
A német kancellár szerint sok szír a rezsim miatt menekült országukba.
A szocialisták képesek kompromisszumot kötni.
A nemzethez intézett beszédet a francia elnök az előző nap megbuktatott kormányról, és az ennek nyomán kialakult helyzetről.
Michel Barnier szerda este vesztette el az ellene induló bizalmatlansági szavazást.
A francia elnök ma este beszédet mond, tűkön ülve várják Európában.
Michel Barnier bukása alkotmányos válságot okoz.
Elismerését fejezte ki Emmanuel Macron francia elnöknek.
2024. november 27., 10:20
A platform tagadja a vádakat.
2024. november 20., 16:43
Átlépheti a vörös vonalat a Michel Barnier vezette kabinet.
2024. november 14., 06:18
Az európai vezetők közül a magyar miniszterelnököt emlegette a legtöbbször.
Menczer Tamás szerint ők a végrehajtók.
Sorra gratuláltak az európai vezetők, de voltak, akik előtte azért egyeztettek.
Beindul a diplomáciai nagyüzem.
Sorra gratulálnak a világ vezetői Donald Trumpnak.
A legmegbízhatóbb politikusok közt tartják őket számon.
A két vezető egy munkavacsorán tárgyalt egymással.
Révkomáromból az Elysée-palota felé veszi az irányt a magyar kormányfő.
Nem szűnnek a harcok a Közel-Keleten.
A kormányfők szerint a Közel-Keleten kialakult helyzet aggasztó.
Egy Netflix-sorozat okozott konfliktust a felek közt.
A francia elnök szerint veszélyben vagyunk.
2024. szeptember 21., 21:37
A 39 tagú testület hétfőn tartja első ülését.
2024. szeptember 20., 10:03
A miniszterelnök bemutatta Macronnak a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
2024. szeptember 17., 06:54
Már meg is van az utódja.
2024. szeptember 7., 16:24
Emmanuel Macron csütörtökön nevezte ki a 73 éves konzervatív politikust.
2024. szeptember 6., 08:49
Ennek bizalmatlansági indítvány lehet a vége.
2024. szeptember 5., 14:12
Két hónap után sikerült Emmanuel Macronnak felkérni valakit kormányalakításra.
2024. augusztus 31., 06:22
Sokkal több a közös bennük, mint gondolták – mondta Emmanuel Macron.
2024. augusztus 30., 14:39
Szerinte a milliárdos techguru ijesztő személyiség, aki nem az emberiség javát szolgálja.
2024. augusztus 16., 19:50
A döntés az olimpia miatt váratott magára.
2024. augusztus 14., 11:18
Az olimpiai tűzszünet után a napirendet ismét Franciaország kormányozhatatlansága fogja adni.
2024. augusztus 12., 16:22
Párizs nem pihenhet, augusztus végén kezdődik a paralimpia.
A számvevőszék tette közzé az adatokat.
Elemzők szerint Franciaország eltérése történelmi álláspontjától jelentős győzelem Marokkó számára.
Kérdés, milyen stratégiai megközelítés mellé tömörülnek majd a tagországok.
Rövid beszélgetésen elevenítették fel a NOB alakulásának történetét.
Kerülné a felfordulásokat.
Yael Braun-Pivet-é Franciaország harmadik legfontosabb tisztsége.
Már csak az a kérdés, hogy meddig.
A francia elnököt a magyar miniszterelnökről kérdezték a NATO-csúcson.
A francia elnök továbbra sem szólalt meg a vasárnapi választás óta.
A francia elnöknek új probléma miatt fájhat a feje.
Gabriel Attalt hétfő délelőtt fogadta az államfő.
A szélsőbaloldaltól a kommunistákon át a zöldeken keresztül a szocdemekig terjedő Új Népfront győzött.
Marine Le Pen pártja csupán a harmadik helyre futott be az exit pollok szerint.
Hajszálon múlhat Franciaországban, hogy a választás után ki tud többséget felmutatni a parlamentben.
Még várnak pár tagra.
Bardella–Macron közös kormány is létrejöhet.