![Kitálalt egy volt brit diplomata, politikailag manipulálják Nagy-Britannia fegyverexport-ellenőrzési rendszerét](https://kep.index.hu/1/0/6052/60526/605268/60526833_4476345_c7a88463ea96f62c76a0fb9b48aa444d_wm.jpg)
Kitálalt egy volt brit diplomata, politikailag manipulálják Nagy-Britannia fegyverexport-ellenőrzési rendszerét
Elmondása alapján az eladott fegyverekkel több ezer civilt ölhettek meg.
Elmondása alapján az eladott fegyverekkel több ezer civilt ölhettek meg.
Folyamatosan nőnek a globális fegyvereladások.
Felizzott a feszültség a sziget körül. A választásokhoz közeledve sem a mostani elnök, sem ellenfele nem akar szomszédja sorsára jutni. Azonban míg a mostani elnök az USA-tól vesz fegyvereket, kihívója Kínával kereskedne, és kínai trollhadsereg is segítheti.
Amerika Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek adta el a fegyvereket eredetileg.
Pozsony 15 darab harci repülőgépet venne közel 3 milliárd dollárért. Mások is vásárolnak fegyvereket.
Az amerikai fegyverek csaknem felét közel-keleti országokba adták el, egyharmadát Ázsiába.
A párizsi terrortámadás után kilőttek a nagy fegyvergyártó cégek részvényárfolyamai, mindenki arra számít, hogy nagyon sokat fognak keresni az ISIS elleni háborún.
Igen, ez az összeesküvés-elmélet tényleg igaz: az amerikai hadiipar.
Az Egyesült Államok 1,3 milliárd dollárért tölti fel a Jemenben kiürült szaúdi bombaraktárakat.
1,9 milliárd dollárból 3000 helikopterről indítható Hellfire rakéta is kijönne.