Otthona előtt fogtak fegyvert az élvonalbeli futballistára és feleségére
Alaposan ráhozták a frászt a középpályásra.
Alaposan ráhozták a frászt a középpályásra.
Az egész régió érintett a fenyegetésekben.
Egy diák megpróbálta kihasználni az iskolákat ért fenyegetéseket.
A Tisza Párt elnöke az üzenet szövegét is megosztotta a Facebookon.
A politikus szerint az Iszlám Államra utaló levél érkezett hozzá.
Az önkormányzat szerint a tüntetők fenyegetőznek.
Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.
Egy szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozó kiskorú a gyanúsított.
Szakértők vizsgálják a technikai nyomokat.
Nyelvészekkel elemeztük az iskoláknak küldött fenyegető levelet.
Kutyákat is bevetett a rendőrség a bombafenyegetések miatt.
Egy svájci férfit gyanúsítanak a bűncselekménnyel.
Az építési és közlekedési miniszter is megszólalt a bombariadók ügyében.
Az idei év első Kormányinfóját a példátlan iskolai fenyegetés uralta, de szóba került Donald Trump és Rákosrendező is.
A szélsőséges eszméket képviselők súlyos veszélyére figyelmeztet a politikus.
Az áldozat csupán 24 éves volt.
Nem ez volt az első eset az országban.
Egy kifutópályát le is zártak.
A Kossuth rádióban hangzott el a mondat.
A bombariadó miatt nem tudott fellépni az esti buli headlinere.
Tavaly mindössze 90 másodpercnyire voltunk éjféltől.
De mi az az elfogult optimizmus, és miért lehet káros?
Szombat délután jelentették a fenyegetettséget.
Felesége a közösségi oldalán osztotta meg a városvezető sérüléseiről készült fotót.
A férfi kóros elmeállapotban szenvedett a bűncselekmények elkövetésekor.
A történész nem szeretne a politikai bulvár része lenni.
Egy férfi fel akarta gyújtani az újságírókat.
Rendőri védelemre is szükség volt.
„Egyetlen politikai párt esetében sem tettem ilyet, és a jövőben sem fogok” – közölte a polgármester.
„Teher vagy a bolygónak. Penész vagy a természeten.”
„Megsemmisítő válaszról” beszéltek.
A bostoni étterem-tulajdonos kizsákmányolta és terrorizálta alkalmazottait.
Elemzők szerint ez csak provokáció az amerikai elnökválasztás előtt.
Horrorisztikus fordulatot vett a szokásos munkanap.
Le is videózták az esetet.
„Holnap megyek előre megfontolt szándékkal kormányülést robbantani!” – írta.
Két gyermek életveszélyes állapotban van.
Az FBI nyomoz az ügyben.
A Nyugat döntésétől függ az orosz elnök reakciója.
A rendőrség őrizetbe vette őket, és kezdeményezte letartóztatásukat.
Egy biztonsági őr állítólag mindent látott, de nem sietett a fiatal sportoló segítségére.
Rendőröket akart ölni.
A rendőrség komolyan vette a férfi fenyegetőzését.
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott ellene.
A nő próbált menekülni előle.
Budapest turisztikai helyszínein vadásztak.
Hónapokon át fenyegette és bántalmazta őket.
Nem ez az első eset, hogy ilyen támadás éri a nőt.
Észak-Korea „agresszívnak és provokatívnak” minősítette.
A 28 éves menedékkérő 2015 óta él az országban.
Jogi lépésekkel fenyegetik a volt elnököt.
A rendőrséghez fordult.
Tavaly október óta hármas fenyegetettségi szint van érvényben az országban.
A főügyészség megtette a vádat a büntetlen előéletű elkövetővel szemben.
Több mint egy hónapja tart a tüntetés.
Magyar Péter váratlanul bejelentette, hogy ki tölti be a tisztséget.
Apja még a bilincselés alatt is fenyegette a rendőrt.
A Titkosszolgálat még a pennsylvaniai incidens előtt megerősítette a volt elnök védelmét.
Érdemes szem előtt tartanunk a terrorszervezet Európának címzett legutóbbi fenyegetéseit is.
Megfenyegette és meg is ütötte, mégis óvadék ellenében szabadult.