Cserhalmi György: Én nem látok ma Fideszt
A Nemzet Színésze Vidnyánszky Attiláról és Kulka Jánosról is beszélt.
A Nemzet Színésze Vidnyánszky Attiláról és Kulka Jánosról is beszélt.
A kegyelmi ügy és a 2026-os választások lehetséges kimenetele is szóba kerül.
A frakcióvezető szerint fontos, hogy a legkisebbek is részesüljenek a főváros fejlődéséből.
Továbbra is szoros a verseny a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Borsik Viktor szerint ezután meg is vonták tőle a szót a közgyűlésen.
A történész kifejtette véleményét a Tisza elnökéről, Szájer Józsefről, de még Ungár Péterről is.
A városvezetést körüllengő korrupciós botrány árnyékában így látták jobbnak.
Korábban azt állította, hogy „olyan mélyre sose ment le”.
A fideszes politikus azt ígérte, hogy januárban „csúcsfokozatra kapcsolnak”.
Szerinte fontos, hogy a „lakástulajdonosok” nyelvén is beszéljen az, aki választást akar nyerni 2026-ban.
A határidő ez év végével lejár, időarányosan végképp elveszhetnek uniós pénzeink – Ujhelyi István írása.
Kilenc százalék a különbség a kormányoldal és a Tisza Párt között.
Jövő héten dönt az Országgyűlés a kérdésről.
Mennyivel durvább nevet is adhattak volna ennek a történetnek az egykori politikus szerint.
Négy párt áll a bejutási küszöb felett.
A Tisza Párt elnöke most azért kritizálja a miniszterelnököt, mert Amerikában tárgyalt.
„Baj lesz ebből, more…” – írta a Tisza Párt elnöke.
Újabb fejlemény a pécsi perpatvarban.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt elnöke simlis bankár, aki soha életében nem dolgozott.
Novák Csabát nem tudták elgáncsolni sem a helyi fideszes politikusok, sem a mulatós zene.
Szerinte a legfontosabb kérdésekben Orbán Viktor és Magyar Péter ugyanazt mondják.
A DK alelnöke online sajtótájékoztatót tartott.
A Fidesz frakcióvezetője a sajtót is kiosztotta.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor rádióinterjújára.
Három tervezettel állt elő a DK, a kormányzó párt azonban nemet mondott mindegyikre.
Friss adatok érkeztek.
A Tisza Párt elnöke megjegyezte: a helyszínről, az időpontról és a levezető személyéről Orbán Viktor dönthet.
A magyar szavazók számára a saját döntési szabadságuk fennmaradása a legfontosabb.
Menczer Tamás sajtótájékoztatót tartott, ahol reagált a keddi, Magyar Péterrel folytatott vitájára.
Kért valamit Orbán Viktor, de elutasították.
A Fidesz kommunikációs igazgatója három pontban beszélt arról, hogy mi történt Pécsen.
Évek óta kérik, hogy legyen munkaszüneti nap december 24-e.
Menczer Tamás lökdösésről posztolt, Magyar Péter szerint ittas volt a politikus.
A miniszterelnök szerint kitüntetést érdemelnek, nem pedig büntetést.
A Facebookon szólalkoztak össze.
Szövetséget ajánlott a miniszter.
Egyes cégeknél továbbra is ellentmondásos adatok szerepelnek.
„A jó győz, a rossz kiírja magát a történelemből” – fogalmazott a DK elnöke.
A választókerületi határok átrajzolása után a szereposztás is változik.
Baranyi Krisztina szerint Magyar Péter pártja nem erre kapott felhatalmazást.
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a fővárosi drogstratégiát kritizálta.
A DK elnöke ismét üzent az ellenzéknek.
A volt politikus részleteket árult el a brüsszeli incidenssel kapcsolatban.
A Szabad Európa Intézet igazgatója Magyar Péterről is megszólalt.
A Mi Hazánk elnöke szerint a kormánypártot hajlamos mindenki egységes konglomerátumként kezelni.
A Társadalomkutató az ellenkezőjét mérte hétfőn.
Szerintük mindenkit átvert a polgármester a választási kampányban.
Kormánypárti városvezetők álltak bele a miniszterbe.
Állítólag a családokra, a dolgozókra és a nyugdíjasokra is gondolnak.
B. László pénzt kérhetett vissza a megítélt pályázati pénzekből.
A baloldali-néppárti egyezmény Magyar Péter korábbi állításaival szöges ellentétben áll.
A DK elnöke nem ért egyet a 14 millió forintos büntetésével.
A Fidesz titkosszolgálati eszközeiről is megkérdezték a magyarokat.
Pikachu és a birodalmi lépegetők is előkerültek a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
A módosítást Semjén Zsolt nyújtotta be.
A közjátékról felvétel is készült.
A volt győri polgármester közzétette a vagyonnyilatkozatát.
A fővárosi Fidesz vezetője szúrta ki a hibát először.
Azt is elárulta, hogy miért.
A Publicus Intézet készített közvélemény-kutatást.