Országszerte razzia lesz az utakon hétfőn
Lecsapnak az ittas vezetőkre a rendőrök.
Lecsapnak az ittas vezetőkre a rendőrök.
Moszkva jelezte, készen áll egy újabb fogolycserére.
Ha ilyen üzenetet kapott, semmiképp ne nyissa meg.
A maximum-hőmérséklet döntően 5 fok alatt marad.
A tartósan borult tájakon akár fagypont közelében maradhat a hőmérséklet.
A szokásosnál is veszélyesebbek lehetnek az utak péntek éjjel.
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút.
Még figyelmeztetést is kiadtak.
Így csökkenhet a balesetek száma.
Úgy érezte, hogy karakterének „egyáltalán nincs szerepe” a negyedik részben.
Az Országos Rendőr-főkapitányság is reagált a történtekre.
Újabb megoldást találtak az adathalászok.
Nem az első alkalom, hogy ez megtörténik.
Talán még ma is élne, ha komolyan veszi a figyelmeztetéseket.
Életveszélyes helyzetre figyelmeztették a lakosságot.
A hatóságok óva intenek a házi lángszóró használatától.
Zivatar, villámlás, emellett esetenként jégeső is előfordulhat.
Nehéz nap vár a frontérzékenyekre.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.
Újabb figyelmeztetést adtak ki.
Sokkal hűvösebb azonban nem lesz.
Már halálos áldozatok is vannak.
Visszaéltek a társaság nevével.
Harmad- és másodfokú figyelmeztetések is érvényben vannak.
Csak akkor mozduljunk ki, ha tényleg muszáj.
A rendőrség álláspontja szerint viszont a csalás bűncselekmény előkészülete nem büntetendő.
A legrosszabb esetben 200 ezer ember is meghalhatna.
Frissítő zivatarok érkeznek.
Van, ahol akár 44 Celsius-fok is lehet a napokban.
A Balaton keleti medencéjétől a Börzsönyig tartott a zivatarok sorozata.
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt.
Számos vármegyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Ajánlott minden óvintézkedést betartani a biztonság érdekében.
Azt is elárulta, hogy nem csatlakoznak Orbán Viktorékhoz az EU-ban.
Sorra dőlhetnek majd meg a melegrekordok.
Helyenként 25 fok fölött lesz a középhőmérséklet.
Egy népszerű kirándulóhelynél tűntek fel.
A maximumok 23 és 28 fok között alakulnak.
A hurrikán hármas fokozatúvá erősödött.
Az UV-B sugárzás is erős lesz.
Hetes érték feletti UV-indexet is mérhetünk.
Nem elégedett a pénzintézetek folyamataival, sem a visszautalással, sem a panaszkezeléssel.
Három vármegyében is 27 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.
Nagy István szerint fontos, hogy a termények minél hamarabb elérjék a célállomásaikat.
Napközben 24 és 33 fok közti idő valószínű.
Zápor, zivatar és jégeső is előfordulhat.
A redditezők oldották meg a rejtélyt.
Van, ahol 29 fok felett lesz a napi középhőmérséklet.
A fokozódó hőség hatással lehet a szervezetünkre.
A rendőrség azt kérte, hogy csak 1 százalékos sört adjanak a szurkolóknak.
Alaposan elázunk vasárnap, ráadásul még jégesőt is kaphatunk a nyakunkba.
A 450 méter átmérőjű űrszikla 26 500 kilométer/órás sebességgel száguld a bolygónk felé.
A maximumok 25 és 30 fok között alakulnak.
A katasztrófavédelem is közölte a tudnivalókat.
Érdemes esernyővel elindulni otthonról.
Két nagyobb hullámban várható csapadék pénteken, a második lesz a zűrösebb.
Az Economx cikkéből kiderült, mit lehet tenni a pénzügyi csalások ellen.
A maximumok 21 és 28 fok között alakulnak.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is káoszt okozott.
Heves zivatarokra és jégesőre is készülni kell.