3895 találat az Indexről, és 1773 a környékéről.

Újabb álomhatárt döntött meg a Hogyan tudnék élni nélküled?
Töretlen sikernek örvend a romantikus vígjáték.

Jancsó Dávid nem kapott szobrot, de már a jelöltség is komoly siker
Az Index tudósítása a 97. Oscar-gáláról.

Halálra nevettük magunkat ezen az új Stephen King-filmen
A majom egy horrorfilm, de nem a megszokott fajtából.

Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni
Megnéztük a népszerű könyv alapján készült széria első öt részét.

Jesse Eisenberg: Elon Musk kijelentéseitől feláll a szőr a hátamon
Véleménye szerint Nemes Jeles László egy zseni.

Wonder Womant a földdel tették egyenlővé
Semmilyen formában nem látjuk mostanában viszont a hősnőt.

A jövő héten már látható a Hunyadi, itt a premier előzetese
A sorozat március első hétvégéjén indul a TV2 csatornán.

Sztriptízelés közben tárja elénk a lelkét Pamela Anderson ebben az új filmdrámában
Az utolsó showgirl az explaymate feltámadása.

Meghalt Mécs Károly, a Nemzet Művésze
89 évet élt.

Kis híján meg sem jelent az év legnépszerűbb videójátéka
A Disney kérte a jussát… vagyis kérte volna.

Már javában zajlik Keanu Reeves kultfilmjének fejlesztése, jön a második rész
A színész örömmel játszana a folytatásban is.

Káosztűzijáték ez a film, David Beckham és Matt Damon sem tudja megmenteni
Túl sok hab, kevés történet.

Végighazudta az életét, mégis olyat alkotott, amit milliók csodáltak
Munkássága kulcs a manipuláció mechanizmusainak megértéséhez.

A sorozatkészítés kulisszatitkairól kérdeztük a Peaky Blinders íróját, Steven Knightot
A beszélgetés apropóját Steven Knight új bokszolós gengsztersorozata adta, de nyilván a Tabu 2. évada is szóba került.

A szenvedés nem múlt el, csak a világ feledkezett meg róla
Ingyenes vetítéssel készülnek a Toldi moziban.

Minden borzalom egy látogatással kezdődött
A rendező sem filmsztárokkal, sem a saját lányával nem tudott sikert aratni.

Önkívületi állapotban a rajongók, már idén nyáron foroghat a Dűne harmadik része
Timothée Chalamet és Zendaya is visszatérhet Magyarországra.

Döbbenetes fogyása után újra meghódítaná a mozikat
Várhatóan 2026 elején.

A válásukról pletykálnak, mégis egy közös filmmel rombolná a közízlést Kanye West
A rajongók egy felnőttfilm érkezését vizionálták.

A brutalista rendezője egy forintot sem keresett a filmjével
Brady Corbet szerint sok Oscar-jelölt alkotó a saját lakbérét sem képes kifizetni.

Nincs megállás: csaknem harmincéves rekordot döntött meg a Hogyan tudnék élni nélküled? is
Újabb adatot múlt felül Orosz Dénes filmje.

E. T. miért ekkora gyökér a Citroën reklámjában?
A tét az ë-C4.


Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díj-átadón
A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.

23 millió amerikai azt tervezte, hogy hétfőn be sem megy a munkahelyére
A Coors szerint így néz ki a Super Bowl másnapja.

Ismerje meg a mítoszkutatót, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a Star Wars atyjára
A mítoszok nem csupán ősi mesék, a hős útja kaput nyitnak önmagunk megismeréséhez.

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

Hatalmas csalódás az Oscar-díjas rendező új filmje
Minden adott volt a sikerhez.

Egy rakás nagybácsi beszervezésével tönkre lehet tenni a Valentin-napot
Indiában nem viccelnek a boldogsággal.

Robert Pattinson új infót osztott meg a Batman második részéről
Kiderült, hol tart a forgatás.

Folytatást kap a Vissza a jövőbe, de nem úgy, ahogy gondolnánk
A filmsorozat írója, Bob Gale nyilatkozott róla.

A Hellmann's majonézt orgazmussal reklámozni nem az évszázad ötlete
Régi történet, régi megközelítés.

Macskabolondoknak kihagyhatatlan ez az új film
Lettországból érkezett az Áradás.

Ennyi beteges fordulatot thrillerben még sosem láttunk
A Társ című film minden várakozást felülmúl.

Pazar alakítások, igényesség, mégis hatalmas csalódás az Oscar-esélyes film
Ilyen lett a Sehol se otthon.

Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják
Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.

A szexmunkásokról szóló Anora lett a legjobb film a Critics Choice Awardson
A színészi kategóriákban díjat kapott Demi Moore és Adrien Brody is.

Kiderült, mi okozta David Lynch halálát
A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.

Rég láttunk annyira idegőrlő filmet, mint ami most érkezik a mozikba
A mókuskerékből nincs szabadulás.

Budapesten forgat Keanu Reeves, titokban járja a város utcáit
Több mint két hónapig tartózkodik Magyarországon.

A rendszerváltás óta nem történt ilyen, Herendi Gábor filmje rekordot döntött
Még pár hete is álomnak tűnt, ami ma valósággá vált.

Nicole Kidman azt élvezi, ha megalázzák ebben az új erotikus drámában
Kicsit sem Jókislány a színésznő.

Meghurcolták, megalázták, megtörni mégsem tudták Janovics Jenő igazgatót
Ha még nem hallott róla, most jegyezze meg a nevét.

Megvan, mikor érkezik a Netflixre a Futni mentem
Rekordot dönthet Herendi Gábor filmje.

Ezt a 10 filmet várják a legjobban a magyar nézők 2025-ben
Csak egy eredeti produkció van a felhozatalban.

Van egy remek hírünk, újra ezer forintba kerül a mozijegy
Muhi András, a 44. Magyar Filmszemle igazgatója szerint nem állnak velük szóba kulturális hatalom képviselői.

Sorsuk közös, mintha megátkozták volna a harcművész apát és fiát
Most egymás mellett nyugszanak.

Eljött az idejük, most ők szabják a feltételeket
Kizárólag fiatalok ülnek a zsűriszékekbe.