Nyolc meglepő jel mutatja: valami nagy dolog készül a magyar gazdaságban
Virág Barnabás, az MNB alelnöke tárta elénk.
Virág Barnabás, az MNB alelnöke tárta elénk.
Bevált az Indexen tett előrejelzés.
A mostani árfolyammozgás borítékolható volt.
Úgy készüljön, hogy ezt mindjárt megérezzük a forint árfolyamán.
Véleményt mondtak a magyar adósságról, ez most karácsonyi ajándékkal is felér az országnak.
Kétéves mélypontnál a fizetőeszközünk, és a java még hátravan.
A kormánytól jött az egyik pofon.
Közgazdászok árulták el, mi van a háttérben.
A forintot megrángatta a csütörtöki Kormányinfó.
A forint már nem bírja a feszültséget.
A magyar fizetőeszköz délutánra elérte a 413,4-es szintet.
Drámai következményekkel számolhatunk.
Nem túl rózsásak a kilátások.
Csütörtök délelőtt az euró 411 felett, a dollár pedig 391 felett állt a forinttal szemben.
Óvatos maradt az MNB.
Szakértőket kérdeztünk a jegybank következő lépéséről.
A forintfilm Voldemortját, a zöldhasút ez nem érintette meg.
Bár továbbra sem talált magára, a szerdát erősödéssel zárta a forint a főbb devizákkal szemben.
Újra mélypontra jutott az euró árfolyama.
Tovább robog a forint a szakadék felé.
Hullámvasútra rakott minket a megválasztott amerikai elnök.
A szakértő szerint szándékosan gyengítik a magyar devizát.
A Tisza Párt elnöke már a sokadik politikus, aki elköveti ezt a hibát.
Nagyon mélyre ásta magát a forint.
Alaposan felbolydult a pénzügyi helyzet az amerikai elnökválasztás közben.
Kedd délelőtt már 410 forintnál járt az euró.
Persze nem szándékosan, ez amolyan járulékos veszteség.
Ráncigálják, ütik-vágják, és még tart a forgatás.
Csütörtök délelőtt újabb, rég nem látott mélypontra süllyedt a magyar fizetőeszköz.
Este fél öt után 406,44 forintot ért egy euró.
Innen nehéz lesz kimászni.
Verik, püfölik, szégyentelen pózokba vágják a magyar valutát.
Reszketve várja a fizetőeszközünk a hétfőt.
Zuhanórepülésre felkészülni!
Ismét gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.
A deviza szempontjából meghatározó lesz a pénteki hitelminősítés.
Már biztos, hogy megdől egy rekord.
Ha ez így megy tovább, kezdhetünk barátkozni a 400 forint feletti euróval.
Lehull a lepel a mindannyiunk jövőjét meghatározó tervekről.
Friss adatok érkeztek a magyar fizetőeszköz helyzetéről.
Kedvezőbb lett a befektetői hangulat.
Nem állt meg a gyengülés.
Végig ez volt a kormányzati terv.
Nem mindegy, hogy milyen a fő kereskedelmi partnerünk immunrendszere.
Mélypont után mélypont.
Kötéltáncot jár a magyar fizetőeszköz.
Legutóbb másfél éve láttunk ilyet.
Minden oldalról kapja a pofonokat a magyar deviza.
Tavaly márciusi adat dőlne meg, ha megmarad a gyengülés.
Rég nem volt ennyire mélyen a magyar deviza.
Frászt kapott a fizetőeszközünk.
Változott a magyar fizetőeszköz árfolyama a többi valutához képest.
Siralmas adatok érkeztek, amelyek hatását egyből a bőrünkön éreztük.
Szerdától így az alapkamat mértéke 6,5 százalékra változik a korábbi 6,75-ről.
Nagy menetelésre készül a magyar fizetőeszköz.
Rég nem láttunk ilyet.
Csütörtök estéhez képest minimálisan változott a forint árfolyama.
Vegyesen alakult az árfolyam.
A forint is pórul járt.
Komoly fejtörést okozhat a recesszió.