Öt kapott gól után öt helyet rontott pozícióján a Ferencváros az El-tabellán
Hét klub már biztosan ott lesz a tavaszi folytatáson, egy pedig bizonyosan búcsúzik.
Hét klub már biztosan ott lesz a tavaszi folytatáson, egy pedig bizonyosan búcsúzik.
A Ferencváros fiatal válogatott támadója szerint a PAOK a meccs végén lefocizta őket.
Osztálykülönbség volt a PAOK és a magyar bajnok között.
Nagy segítségére lehet a zöld-fehéreknek, ha elkerülik őt a sérülések.
A 29 éves játékos már átesett az orvosi vizsgálatokon Budapesten.
El Maestro egy egészen őrült meccsen szerezte meg az első győzelmét az NB I-ben.
Hat hely a legmagasabb polcon, a mostani végzősökkel közel kétszáz prolicences edző számára.
Három fordulóval a ligaszakasz zárása előtt két klub biztosította részvételét a tavaszi folytatásra.
Varga Barnabás újabb duplájával átvette a vezetést a góllövőlistán.
Az UEFA szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a továbbjutáshoz.
Pascal Jansen szerint a rivális legnagyobb ereje a stabilitás, ami miatt kevés gólt kap.
Hivatalos közleményt adtak ki a negyedik kerületiek.
A zöld-fehérek akkor szereztek gólt, amikor akartak.
A patinás Serie A-gárda sportigazgatója figyelte meg a magyar válogatott csatárát.
Ezúttal összejön a továbbjutás a magyar rekordbajnoknak?
A magyar bajnok kihasználta az emberelőnyét, és két perc alatt eldöntötte a mérkőzést.
Varga Barnabás duplázott a hamburgi éjszakában.
Közel fél évszázada a KEK-döntő, most a háború miatt semleges helyszínen a két csapat összecsapása.
A tréner szerint ez csak még jobban motiválja csapatát.
A franciák szakvezetője úgy fogalmazott, a jobb és koncentráltabb csapat nyert az Európa-ligában.
Ezzel továbbra is veretlen a magyar bajnok a Ligue 1-gárdák ellen.
A NB I rekordbajnoka még sosem kapott ki francia csapattól, a Nice pedig nem vert még magyart.
Tősgyökeres újpestiként lett a magyar labdarúgás legnagyobb tehetsége.
A francia kapusnak több védése volt, mint ahány gólja az FTC-nek.
Az ügyészség súlyosabb büntetést kér.
Glenn Hoddle-t a szünetben mutatott ábrák sem győzték meg.
Az angoloknál szinte csak a válogatottjukról és a keretbe meghívott játékosaikról esett szó.
Matheus Saldanha csereként beállva szórta meg a felcsútiakat.
A végjátékban emberelőnybe kerülő magyar bajnok erejéből csak szépítésre futotta.
A belga újságírókat nem hozta lázba a szerdai El-összecsapás.
Az eddigieknél két meccsel többet játszva is összejön az újabb bravúr?
Szerda este minden kiderül.
A brüsszeli lilák legutóbbi négy meccsükön nem nyertek, és csak az egyiken voltak eredményesek.
A 75 esztendős belga szakembernek nagyon hiányzik a budapesti belváros hangulata.
Vesztes döntővel távozott, majd 15 év légióskodás után trófeával tért vissza a magyar klubhokiba a válogatott kulcsembere.
Egy nyugat-európai csapat szerette volna őt megszerezni.
Új otthonában először nyert a Fehérvár AV19, mindjárt trófea is járt mellé.
Az FTC örökös bajnoka tagja volt az 1968-as olimpián aranyérmes magyar csapatnak.
Az FTC a második félidőben váltotta gólokra nagy fölényét.
A testvérként szeretett barátról, kor- és csapattársról Hrutka János emlékezett meg.
Régóta vita tárgyát képezte a helyzet, bizonyára sokan örülnek majd a változtatásoknak.
A gólkirály a magyar élvonal legdrágább igazolása lehet.
A két csapat november 7-én mérkőzik meg az Európa-ligában.
A zöld-fehér szurkolók nem voltak elégedettek a látottakkal.
A 20 éves sportoló fiatal kora ellenére már kétszeres Európa-bajnoknak vallhatja magát.
Szrdjan Blagojevicset váltja a kispadon az 54 éves szakember.
A szurkolók viselkedése miatt szankcionált a szövetség.
A Fradi vezérigazgatója szerint elképzelhető még változás a csapat keretében.
Idehaza gyorsan előkerülnek a negatív hangok. Véleménycikk az Indexen.
Egy Bundesliga-együttessel is összecsap a népligeti klub.
A rendőröket nem nyűgözte le a ferencvárosi szurkolók látványos akciója.
„Pillanatnyi és hibás reakció volt” a 68 éves férfi megverése.
A legnagyobb feltűnést a kósza távirányítós füstbomba keltette.
A frissen megválasztott vezetőedző szerint remek volt a hangulat.
A címvédő zöld-fehérek kezdőjébe három magyar is bekerült a derbi előtt.
Azoktól várták a pluszenergiát, akik alig vagy egyáltalán nem játszottak a szezonban.
A Midtjylland hátrányba került Budapesten, de végül elkerülte a vereséget.
A címvédőnek kétgólos hátrányt kell ledolgoznia a BL-ben, a Tolna vármegyei gárdának háromgólos előnyt megtartania a Kl-ben.
A zöld-fehérek az első perctől fölényben futballoztak Miskolcon.