Fordulat történt a Fradi futballistájának halálát okozó taxis ügyében
Az ügyészség súlyosabb büntetést kér.
Az ügyészség súlyosabb büntetést kér.
Megható, könnyfakasztó pillanatok
Keresztszalag-szakadás a lesújtó diagnózis.
Az MTK Budapest tíz perc alatt fordított a lila-fehérek ellen.
„Olyan tízes szerződtetésén dolgoznak, aki jobb, mint Szoboszlai” – írják a szigetországiak.
A közvetlen üldözők nem tettek szívességet Szoboszlai Dominikéknak.
Született az Union sikerénél nagyobb meglepetés is a német élvonalban.
Az ETO győzelme még csak meglepetésnek sem számít az elmúlt hetek teljesítményét látva.
Arne Slot vezetőedző alaposan ráijesztett a magyar szurkolókra.
Máté Csaba a harmadik bajnokiján is pont nélkül maradt a DVSC kispadján.
Farkas Erik nem tud leállni, a korosztályos bajnokság hétközi fordulójában is betalált.
A támadó másra szeretne koncentrálni a jövőben.
Helyettese még sosem lépett pályára a nemzeti tizenegyben.
Ian Maatsen és Mats Wieffer is meghívót kapott.
Aggasztónak tűnt, aztán a Liverpool–Bologna BL-mérkőzés egyik legkellemesebb meglepetése lett.
A döntéssel a futballisták érdekeit is megvédik.
Főhet a feje Emre Can vezetőedzőnek.
Sok esélyesnek kikiáltott csapat is gyengélkedik.
Glenn Hoddle-t a szünetben mutatott ábrák sem győzték meg.
A szövetség csütörtök este erősítette meg a hírt.
A hét legfordulatosabb meccsét játszották a „vörös ördögök”.
Varga Barnabás a 90. percben szépített, ez azonban nem változtatott a lényegen.
A szerb mesternek már hazánkban is meggyűlt a baja a játékvezetéssel.
A brazil válogatott labdarúgónak 2025 nyaráig él jelenlegi szerződése.
Carlo Ancelotti is mélabús volt a Lille elleni meccs után.
Megannyi 8-as osztályzat, dicsérő szavak.
Az angol együttes két forduló után hat ponttal áll a Bajnokok Ligájában.
Az angoloknál szinte csak a válogatottjukról és a keretbe meghívott játékosaikról esett szó.
Úgy hírlik, nyomott áron lehetne megszerezni a több játéklehetőségre vágyó szélsőt.
A liverpooli szurkolók egy része pluszpihenőt adna a magyar középpályásnak a szerdai BL-meccsen.
Kisebb sérülését leküzdve fontos találatokkal hálálja meg a bizalmat.
Élete egyik legjobb formájában véd, mégis úgy dönt: nem jön. Miért? Hrutka János írása.
Már azt is tudni, milyen pozícióban számítanak rá.
Ballal, állítgatás nélkül, a pipába.
Így teljesítettek a népligetiek riválisai hét végén a bajnokságban.
Már a rendőrség is nyomoz az ügyben.
Már statisztikailag is a legjobb kapus a bajnokságban.
Ötgólos meccs Torinóban és Comóban. Otthon fordított a Roma.
A magyar válogatott csapatkapitányának fontos dologra kellett rájönnie a Bundesliga után.
A WBA játékosai kedden fekete karszalaggal emlékeznek a szurkolóra.
A Mersey-partiak tavaly 100 millió fontos átigazolási díjra mondtak nemet.
Kirobbanthatatlan csapata kezdőjéből, mióta egészséges.
A Loki Máté Csaba vezetőedző irányításával még nem szerzett pontot az élvonalban.
A címvédő Leverkusen kifejezetten defenzív taktikát választott, de egy pontot elvitt az Allianz Arénából.
A magyar középpályással olyan történt a Wolves otthonában, mint a szezonban eddig egyszer sem.
A Rapid döntetlent játszott hazai pályán, így lecsúszott a tabella éléről.
A Brentfordhoz hasonló focicsodája még egyetlen klubnak sem volt a Premier League-ben.
Szatmári Csaba találatával sikerült a miskolciaknak felülkerekedniük a ZTE-n
A vesztes meccs után megütött egy operatőrt – ezzel betelt a pohár.
Olaszország egyik legnagyobb klubja önhibáján kívül keveredett az egészbe, mégis zárt kapuk mögé kényszerül.
Nem minden légiósunknak alakult azonban ilyen jól a péntek estéje...
Saját játékosaik is kritizálták a történéseket.
Nem kis összegről folyik a vita a felek között.
A Fradi következő ellenfele viszont simán nyert.
A tehetséges támadó Felcsúton nem érezte azt a bizalmat, amit új csapatánál egyelőre megkap.
Eddig a nyár legjobb húzásának tűnik a 24 esztendős labdarúgó klubváltása.
Hiába az Aranylabda fő esélyese, így sem a játékával kerül a figyelem középpontjába.
A milánói sztárklubok a San Siro felújítása ellen döntöttek.
A 34 éves játékos nyáron jelentette be visszavonulását, és két napja még visszafogottan nyilatkozott a lehetőségről.
Magyar légiós ült a katalán sztárcsapat kispadján.