Elkerülhetetlen volt Kína lépése, de a következményeket még senki sem látja
Mintha a megvalósult káoszelméletet látnánk.
Mintha a megvalósult káoszelméletet látnánk.
A miniszterelnök élőben jelentkezett a Kossuth rádióból.
Egyelőre úgy tűnik, hogy Kína semleges marad a térség konfliktusaiban, amivel saját gazdasági érdekeit is védi.
Egy Harris-adminisztráció valószínűleg egy érzékelhetőbb amerikai jelenlétet hozna Délkelet-Ázsiába.
Nemzetközi konferencián szólalt fel a miniszterelnök politikai igazgatója.
Jobb függetlennek maradni?
Megpróbálják ezzel a direkt módszerrel élénkíteni a gazdaságot.
A cég 2024 első felében legalább 18 millió készüléket gyártott Indiában.
A miniszterelnök bejelentette: a gyerekek után járó adókedvezményt 2025-ben megduplázzák.
Egymásra mutogat a két jelölt, hogy kinek van szakpolitikai terve és kinek nincs.
Szerinte az EU a sodródás, az intézményi tehetetlenség jeleit mutatja.
Leküzdendő akadályok még így is vannak.
A kormányfő meghirdette a gazdasági semlegesség alapelveit.
„Egész Európa bizniszel az oroszokkal, csak titkolják” – állítja a tárcavezető.
Nem csak a gazdaság, hanem a közös hadsereg terén is összekacsint Közép-Ázsiában az öt sztán.
Különben az unió elveszti a versenyképességét.
A Kossuth-díjas író leszámol a fenntartható fejlődés ideájával.
Az utóbbi időszakban a vártnál jobban teljesített az iparág, de most történt egy fordulat.
A kormányfő vázolta a kilátásokat.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az AI Summit 2024-en Kanyarban előz a technológia címmel tartott előadást.
Egyre növekszik a jüan globális és geopolitikai szerepe a dollárral szemben.
Évről évre növekszik.
Ők előbb szeretnék, mint azt szakértők jósolják – ha egyáltalán összejön.
Bod Péter Ákos szerint Varga Mihály nagyon nem bánná, ha nyugodtabb helyre kerülne.
Emellett pedig meg kell őriznie szuverenitását.
A kormányfőt a bejáratnál tüntetők fogadták, és néhányan játékpénzt szórtak rá.
Lecsapta a magas labdát a miniszterelnök politikai igazgatója.
A Facebookon kommentálta a pénzügyminiszter a lap értesüléseit.
De az is igaz, hogy a költségvetési hiány miatt van szükségük erre.
A politológus elárulta, milyen veszély leselkedhet a kormánypártokra a jövőben.
Az utca emberét kérdeztük arról, vajon hogyan lehet ennyire gazdagnak lenni.
Gazdasági bűncselekményekkel hozta összefüggésbe a nevét egy portál.
Olyan harsány figyelmeztető jeleket kap Magyarország, mint egy háborús plakát. Fodor Gábor írása.
A szerb miniszterelnök kilenc kereskedelmi lánccal egyezett meg.
Sokkal több a közös bennük, mint gondolták – mondta Emmanuel Macron.
A belföldi nyaralók körében Szeged volt a befutó, a külföldiek Debrecen mellett tették le a voksukat.
Az eurót reggel hét órakor 392,75 forinton jegyezték.
A pénzügyminiszter a gazdasági növekedés forgatókönyveiről is beszélt egy interjúban.
Nemzetközi összevetésben nem is olyan rosszak a magyar adatok.
Az újonnan talált területek éves szinten 100-200 millió köbméternyi többlettermelést jelentenek.
Tájképet festett a magyar gazdaságról a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
Kiss Lászlót korrupcióval gyanúsítják.
Napvilágot láttak a júliusi adatok.
Jelen vannak a muszlim radikálisok, de a nagy problémát a 20-30 százalékos elvándorlási arány okozza.
A belépés megkönnyítésével megtöbbszöröződött a Kínába utazó turisták száma.
Három rétegben találtak gázt és kondenzátumot, legutóbb 2020-ban történt hasonló.
Ezúttal nem a felhasználók, hanem a befektetni vágyók örülhetnek.
A tagok jól felfogott érdeke, hogy számukra növekedjen a lehetőség az üzletre.
Senki sincs biztonságban, milliókat bukhatunk.
De azért lehet, hogy egy kis időre még neki is szüksége lesz.
A benzin átlagosan 20, a gázolaj pedig 30 forinttal drágább.
Fél évtized kellett a szocialista csökevények kigyomlálásához, az oligarchák eltávolításához és az új kazah politikai kultúra megteremtéséhez.
Kiderült, hogy a szülőhazájához képest hol kérnek el többet és kevesebbet a McDonald's ikonjáért.
Ha nem politikai csőlátással kezeljük a turizmus ügyét, Magyarország és a régió jelentős sikereket arathat.
Mi számít olcsónak, mégis trendinek a Szigeten? Videónkból kiderül!
A lap szerint az ukrán–orosz háború végével tovább gyorsulhatna a növekedés.
Valentina Bondarenko saját lakásából esett ki.
Közleményben ismertették a részleteket.
A legutóbbi szezonhoz képest közel 30 százalékkal növelték bevételeiket.
Elemzők szerint negatívan érintené Kínát, Európát és nagyjából az egész világot.