Ha mindig is vágytál egy világrekorder, sugárhajtású gokartra, most a tiéd lehet
A gokarttal hosszas kutatás és építés után világrekordot állítottak fel.
A gokarttal hosszas kutatás és építés után világrekordot állítottak fel.
Több, mint 17 ezer példány érintett, a bajszos olasz vízvezetékszerelő biztosan nem elégedett.
Molnár Martin mindent annak rendel alá, hogy egy nap a Formula–1-ben száguldjon.
Az alacsony, nem is átlátszó szélvédővel nem tűnik baseball sapkának, cserébe nem láb, hanem benzin hajtja.
Ha esetleg nem elég egy 6 literes V8-as önmagában, akkor van még némi extra is a gokarton.
Racse a sivatagban.
Semmi sem lehetetlen.
Egy ember fér bele, összesen 8 lóerős, mégis elképesztően kívánatos.
Hideg Ádám lehet a magyar autósport következő nagy ígérete.
Se hagyományos futómű, se első fék, mégis bőven 100 felett megy, tehát izgalom van bőven. Erre képes egy versenygokart a pályánkon.
Társával saját készítésű gokartot próbált beindítani.
Mintha kirántották volna a mezőny alól az aszfaltot.
Borzalmas viselkedésével sokkolta a nézőket egy olasz autóversenyző.
Változatos őszi programok a drivingcamp carting pályáján.
A brit férfinak van egy fia is, de valószínű, hogy inkább saját maga szórakoztatására csinálja az óriási Lego-járműveket.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség két nappal lerövidítette a versenyek tiltását.
Egy magánember terve volt, de engedtek a nagy lakossági ellenállásnak.
Gokartpályát építene egy férfi Szada és Veresegyház közé. A lakosság ellenáll, mert a zajtól tartanak. Zajmérést is tartottak, ami nem lépte át a megengedett zajhatárt. És a képbe még bejön az elkerülő út is.
Szerintem titkon mindenki szeretne egy cirka 300 lóerős gokarttal veretni.
Gokartozás, túraautózás is lesz a nemzetek közötti versenyen. Rómában próbálják ki az új modellt.
Hamilton első vetélytársa, a kétezres évek legelejének legnagyobb gokartversenyzője volt, ma Audikat árul.
A kecskeméti gokartpályát imádjuk, és idén új gépekkel lehet rajta meccselni!
Az októberi ifjúsági olimpián lesz bemutatósport Buenos Airesben.
Ralf Schumacher, Vettel és Frentzen is a kerpeni pályán kezdett. Bánya lesz a helyén.
Az ex-F1-es csapattársa a pályán ment ölre ellenfelével.
Hogyan lesz a V8-as 5-ös BMW-ből még jobb autó? Például, ha kidobják a felét.
67-en lettek rosszul, 5-en súlyos állapotba kerültek. A szellőzőrendszerrel lehetett a gond.
Tizedére csökkent a súly, és csak a felére a lóerők száma. Az USA hadserege rendelte meg.
Igazságot a zománcozott bútoroknak! Nincs olyan, hogy ne tudjuk megépíteni idehaza.
Elsőre jó mókának tűnt az éjszakai versenyzés, de végül csúnyán összetörték magukat.
Kulcsár Edina is. Együtt mentek pár kört, szépek voltak.
Ön tudja? Akkor hatalmas szerencséje van az életben. A szülei nevelték fel, családban? Volt karácsonyfa, születésnap, ajándék? Becsülje meg, nekik nem volt. Leginkább soha.
Mick a Van Amersfoort Racingnél kapott lehetőséget az idén német sorozatban.
Gondolkodott már azon, mivel lehetne feldobni egy unalmas munkanapot? Ezzel biztosan.
Mondjuk a terepgokart vicces Aszófőnél, de az igazán jó pályák mind a déli parton vannak. Élükön a csodálatos Zamárdiringgel.