96 találat az Indexről, és a környékéről.
2019. szeptember 11., 05:02
Különleges, meglepő és iszonyú erős lemezt adott ki csúcsformában lévő Slipknot: minden megvan benne, ami miatt szeretni lehet őket. És az is, ami miatt nem.
Hiába temetik a műfajt, négy nagyszerű album is megjelent mostanság. Iceage, Parquet Courts, Big Ups és Beach House a Hét lemezében.
Többször átvitt értelemben, egyszer szó szerint. Botrányosan nyilatkozott a rabszolgaságról, haverjának fogadta Trumpot, és általában elviselhetetlen volt. Az új lemeze még az sem lett.
Öt év után tért vissza új albummal az Arctic Monkeys. Bárcsak ne tették volna.
A 25 éves Will Toledo csak leporolta a zsengéit, mégis odavannak érte a kritikusok. Persze okkal.
Két népszerűtlen album után végre új erőre kapott az MGMT. Ezen kívül Fall Out Boy, Ektomorf és Camila Cabello a Hét lemezében.
Nils Frahm új albuma egyszerre klasszikus, könnyű és elektronikus zene. A hét lemezében Machine Head, No Age és Club 8.
A Super Bowl alatt fellépő énekes mindig nevetséges volt, de az új albummal sikerült szintet lépnie. Lefelé. A hét lemezében Django Django, Shame és Ozone Mama.
Csak a profik kiváltsága, hogy annyiféle hatást és szokatlan megoldást keverjenek össze, mint a tUnE-YaRdS tette az új lemezén.
Annie Clark meghódította Cara Delevingne és Kristen Stewart szívét, most pedig kihozott egy nagyszerű szakítós albumot.
A sokkrocker idei albuma jellegtelen, érdektelen és egyáltalán nem sokkoló. Meghallgattuk Four Tet és a Wolf Parade új anyagait is.
Az énekesnő az új albumán Christina Aguilera szeretett volna lenni, a Hurts meg az új Maroon 5.
Kesha és Lil Yachty is közreműködik az idei Sziget sztárfellépőjének új lemezén, de még ők sem mentik meg az albumot.
2017. szeptember 24., 07:21
Ezúttal a Franz Ferdinand nélkül készített pompás albumot a Sparks. Az új National és Iron & Wine is majdnem ilyen jó.
2017. szeptember 3., 11:58
Három zseniális lemez után egy még zseniálisabbal tért vissza az LCD Soundsystem. Lemmyről egy Bowie-feldolgozással húztak le egy újabb bőrt.
2017. augusztus 27., 08:19
A mostani Hét lemeze tele van klassz albumokkal, meghallgattuk még az Arcade Fire, Dizzee Rascal és Tyler, The Creator legfrissebb megjelenését is.
Ariana Grande, Snoop Dogg, Katy Perry és Nicki Minaj is közreműködött Calvin Harris új albumán, ami olyan lett, mint egy kerti parti, mégsem nyerheti meg a nyarat.
17 évvel a Last Resort után meghallgattuk a zenekar legújabb albumát. Nem kellett volna.
Egy olcsó kajáldában írta második albumát. Rajta kívül Rancid, Royal Blood, Dan Auerbach és Phoenix a Hét lemezében.
Csak van valami oka annak, hogy ennyire rossz lett az új albuma.
Kiakadtak a rajongók, borzalmas az új album. A hét lemezében Wavves, Paramore és Lil Yachty.
Meghallgattuk Harry Styles legelső nagylemezét, az At the Drive-In visszatérő albumát. És magyar punkért lelkesedünk.
22 év után zseniális albummal tért vissza a Slowdive, de van új Mac DeMarco, Pond és más érdekesség a mostani hét lemezében.
A virtuális zenekar új albumát nehéz megunni, akár több hétig is eltarthat, mire megemésztjük.
Kendrick Lamar minden íratlan szabályt megszeg, de mindig jól jön ki belőle az új lemezén.
A hét lemezében meghallgattuk többek között a Body Count, a Future Islands és Joey Badass legújabb albumát is.
Annyi jobb zene van. Például a Mastodon kiváló új albuma. De a Jesus & Mary Chain és a Goldfrapp idei lemezeit is szerettük.
Nyilván meghallgatuk a rapper meglepetésalbumát, de a hét lemezéhez most ő kevésnek bizonyult.
Laura Marling rég nem adott ki olyan jó lemezt, mint most, a Depeche Mode új albumától viszont fejest ugrottunk volna a latex búslakodóba. A hét lemezében szörnyülködünk a Pittbul lemezén, méltányoljuk a Pulled Apart By Horsest, imádjuk a Moon Duót és bírjuk a Real Estate-et is.
A Magnetic Fields zsenije, Stephin Merritt ötven dalt írt élete eddigi ötven évéről. Megőrülünk érte.
A hét lemezében megint átnézzük, hogy milyen albumokat érdemes meghallgatni az elmúlt időszakból.
A füves-deszkás srácok idén sem bírnak magukkal. The Orwells, Ty Segall, illetve a Bloc Party dobosa a Hét lemezében.
A Cloud Nothings rántott egyet a gyeplőn, és ez tök jól áll neki. Mac DeMarco gitárosának viszont valami más állna jól.
A feketébe öltözött The xx bulisra vette a figurát, a rockzene jót tesz a paradicsomokkal.
Hogy keveredhetett egy cikkbe a Mary Popkids és a Sepultura? Beindult a 2017-es zeneszezon, úgy!
2016. november 20., 20:59
A Metallica új lemeze végre egy olyan klasszikus, amilyet minden rajongó ezer éve várt. És még sok jó lemezt hallottunk a héten.
Egy identitászavaros katyvasz az egész, a magyar Dark Side of the Moon viszont tök szórakoztató.
Green Day, NOFX, Sum 41, egy csomó egykor népszerű poppunk zenekar is hasonló időben adott ki új albumot. A kérdés, hogy volt-e értelme?
Halál és borzalom a Neurosis legújabb albumán is. Emellett Bon Iver és Devendra Banhart a Hét lemezében.
2016. szeptember 25., 12:56
A Die Antwoord akkorát tarolt az idei Szigeten, hogy alig vártuk, hogy hallhassuk az új albumot.
2016. szeptember 11., 09:25
Egy hónappal a szigetes koncert után új albummal jött ki a Bastille. Rajtuk kívül Jack White, Travis Scott, M.I.A. és De La Soul a Hét lemezében.
Nekünk aztán ne mondja senki, hogy Aphex Twin kezd kiégni. Különben is 15 évet vártunk az Avalanches második albumára.
Anglia Bob Dylanje hamarosan a Szigeten játszik, de előtte még kiadott egy megosztó lemezt. Mi is meghallgattuk.
Szinte rögtön a tengerparton éreztük magunkat Kiedisék új albumától. Ezen kívül Nick Jonas, Ladyhawke és Shapat Terror a Hét lemezében.
Hosszú idő új albummal jelentkezik a The Kills, de találtunk még náluk is klasszabb magyar zenéket a hét lemezében.
A Tegan and Sara új albuma pont illik hozzájuk. De ajánlunk zenét jachton izzadáshoz is.
Sickratman, a Hiperkarma és a Blahalouisiana is szerepel Kiss Tibiék új albumán, de ettől sem lett jobb a végeredmény.
Chance the Rapper új nagylemeze simán ott van az év legerősebb megjelenései között. Kritikák és új zenék A hét lemezében.
Freddie ugyan elvérzett, de attól még óriási hiba lenne épp most temetni a hazai könnyűzenét.
Mackós férfi testben törékeny női lelket hord Anohni, akit ezúttal tömegsírok és drónos robbantások ihlettek meg.
Beyoncé új albuma egész jó lett, bezzeg Drake csalódást okozott. Róluk és másokról is írunk a mostani hét lemezében.
Izgatottan vártuk a Balaton Soundon is fellépő A$AP Ferg új albumát, de csalódnunk kellett. Nem úgy új kedvencünkben, a Veszélyes Faszfejben.
Egy csomó hazai zenekar most hozta ki az új nagylemezét, ezért a mostani hét lemeze bővelkedik itthoni tartalomban. Lesz szó Péterfy Boriról, a Blahalouisianáról és okkult magyar rapről is.
Visszatért az All Saints, nagyon erős dalokat szállított a Deftones, de a Halott Pénz és az M83 új albumai is befértek a Hét lemezébe.
A szintipop királyai megint csalódást okoztak az új albumukkal. A hét lemezében rajtuk kívül még lesz szó egy rakás magyar zenéről, posztrock kirakatcsapatról és lúzer rockerekről.
Iggy Pop állati jól öregszik, a Primal Scream új albumát pedig Szijjártó Péter segített megérteni.
Kendrick Lamar új albumán a vázlatok is olyan izgalmasak, mint a remekművek. És van új Tiga!
Ezen a hétvégén kizárólag hazai lemezekről írtunk: Barabás Lőrinc, We Plants Are Happy Plants és a Subscribe romjain alakult Useme a Hét lemezében.