713 találat az Indexről, és a környékéről.
Kedvenc régészlányunk megszépül.
Három esetben beigazolódott, hogy kutyákról terjedt át az emberekre a betegség.
A munkahelyi stressz elsősorban a férfiak szívére veszélyes – állítja egy friss tanulmány.
Óriási siker eddig.
Kár érte.
Megrázó nyilatkozatot adott róla az énekesnő.
Az első rész hatalmas sikert aratott.
A brit postai dolgozó élete legkülönlegesebb csomagját tarthatta a kezében, amikor segédkezett az otthon szülésben.
Ferenc pápa újságíróknak arra utalt: elképzelhető, hogy nem fog már külföldre utazni.
Rengeteg kiváló alkotástól kell búcsúznunk.
Forranak is miatta az indulatok.
Zombirajongók, figyelem!
A kolumbiai gyerekek állítólag elbújtak a mentőcsapatok elől, mert attól féltek, apjuk meg fogja verni őket.
A férfinak hányatott gyerekkor jutott, de a kemény munka meghozta a gyümölcsét: ma már milliárdos étterem-tulajdonos.
Sandra Bullock szerelme három évig titkolta betegségét.
A botoxkezeléstől azt remélik, Barbie-ra fognak hasonlítani.
Lesújtó.
Egy kutatás szerint a szaglási képesség romlása előre jelezheti az Alzheimer-kór kialakulását azoknál, akik genetikailag hajlamosak a betegségre.
Ez már a jövő.
Pedig még ki sem jött.
Egy transznemű férfi meglepetten osztja meg történetét várandósságáról, és az életében bekövetkezett hirtelen változásról
Nagyon nem örülünk.
Egy véres, nemrég történt ostromot dolgoz fel.
Felhagynak a játékfejlesztéssel.
A brazil férfi számlájára egy bank tévedésből több mint 9 milliárd magyar forintnak megfelelő összeget utalt.
Küszöbön áll az év legjobban várt videójátékának megjelenése.
Már nem is kell sokat várni rá.
Egészen elképesztő az érdeklődés.
A játék kiadójának friss jelentéséből derültek ki a részletek.
Lesz mivel koptatniuk a kontrollert a Középfölde-rajongóknak.
Minden kezdődik elölről.
Maga az elnök, David Zaslav helyezte kilátásba.
A valaha volt legfiatalabb „betörőt” fogták el kedden a Fehér Házban.
A rendőrség lefoglalta a magát Madeleine McCann-nek valló nő telefonját.
Élete legnehezebb döntése volt, amikor feladta fiát a rendőrségen.
Április végén bárki belevetheti magát a messzi-messzi galaxis új kalandjaiba.
Márpedig özönlöttek rá az emberek a hétvégén.
A 19 éves szerb nő szexuális segédeszközként használta a hajlakkot, aminek a kupakját később nem tudta eltávolítani.
Ezzel a lehetőséggel élni kell!
Egy brit házaspár lakóautója két ház közé szorult a délspanyol falu szűk utcáin.
Zavarta a labdapattogás az idős ceglédi hölgyet, bíróságra vitte az ügyet.
Alig telt el 24 óra a megjelenése után, már milliós példányszámban kelt el.
Kiegészítőt kap a tavalyi év legjobb játéka.
A hét első hírösszefoglalójában még: megvan a Sztárban Sztár első kiesője, mégsem házasodik tavasszal Hajdú Péter.
Minél gyengébb a kézfogásod, annál nagyobb a szívbetegségek és a rák kockázata – derül ki egy friss kutatásból.
Pedig még ki sem jött!
Van, aki a Birodalom elől menekül, van, aki csak késik.
A NASA űrszondája furcsa alakzatot talált a Marson, amely kísértetiesen hasonlít a kedves angol mesehős, Paddington maci arcára.
Bojkottot indítottak ellene a rajongók.
Napok óta áll a bál miatta.
Bírósági tárgyalás vár az amerikai nőre, aki hagyta meghalni a barátját, amikor az egy bőröndbe bújt bújócskázás közben.
Megéri élni a lehetőséggel.
83 napon keresztül folyamatosan menstruált egy amerikai nő, aki a világon minden nyolcadik nőt érintő PCOS-betegségben szenved.
Tűkön ülve várjuk.
2022. december 20., 19:25
Azt még meg is kéne érni...
2022. december 20., 07:30
Kis híján a jobb karjába került a meggondolatlan kézmosás egy amerikai férfinak.
2022. december 19., 07:30
Egy nyugdíjas angol házaspár egy kóbor macskának tulajdonítja, hogy egymillió fontot nyertek a lottón.
2022. december 16., 07:30
Amerikai tudósok egy lépéssel közelebb kerültek annak a megfejtéséhez, hogy miért érinti nagyobb arányban a nőket a demencia, mint a férfiakat.
2022. december 15., 07:28
Tűkön ülve várjuk.
A 29 éves brit borbély teljesen üresen találta a lakását, amikor hazajött a pár napos vakációról. Mint kiderült, végzetes tévedés történt.