59 találat az Indexről, és a környékéről.
2012. december 13., 17:09
Egy amerikai katona vitte haza a világháborúból. A fia most először beszélt a történelmi ereklyéről.
A legnépszerűbb amerikai keresztnevek a Jacob és az Isabella, a király már sehol sincs.
Növekedszik a fekélyek kialakulásának az esélye.
2008. november 25., 07:59
Nincs szélessávú internetkapcsolat a varsói Internet utcában, ami miatt eladja nemrégen vett házát egy férfi.
A mobiltelefonok tömeges elterjedése az olasz általános iskolás gyerekek körében - az ötödikesek közül már legalább minden hatodik tanuló rendelkezik vele - sokkal inkább a szülők igénye, mint valódi szükséglet, állapítja meg két olasz tanulmány.
Mai "akkor most elgondolkodunkazon, hová is tart az emberiség" pillanatunk következik, és az azt ihlető kép egyenesen Kínából, illetve a
Kitty Hell blogról: a Hello Kitty franchise alatt árult vírusirtó és tűzfal.
A Baywatch egykori sztárját a kilencvenes évek óta a közönség jól elfelejtette, aztán az
internetes folklór újra felfedezte megának.
Azonosítatlan repülő tárgy, "magyarul" UFO robbanását kürtölte világgá Vietnam.
Bedöglött a nemzetközi űrállomás egyetlen vécéje, így a legénység még sóvárabban várja a Discovery űrsikló hétfőre tervezett érkezését.
A technika fejlődésével szükségtelené válnak azok a fortélyok, amelyekkel a fotózó mosolyt igyekszik kicsalni modelljéből.
A
Gizmodo bukkant rá erre a csodálatos találmányra, a mobil mellmasszírozó robotra.
2007. november 30., 13:59
A
Z4 Technologies nevű, digitális másolásvédelmi módszereket fejlesztő cég megnyerte a Microsoft ellen 2006 augusztusa óta folyó
perét. A texasi bíróság döntésének értelmében a redmondiaknak 115 millió dollárt kell fizetniük, mert jogtalanul használták a Z4 által levédetett technológiákat, plusz még 25 milliót egy 2004 óta húzódó hasonló ügy miatt.Eddig még nem lenne különösebben érdekes a hír, a csavar a történetben maga a kérdéses technológia: az hogy egy szoftver aktiválását két vagy több jelszó ellenőrzésével végzik.
2007. november 29., 16:08
Egy San Diego-i Xbox360-játékos, bizonyos Randy Nunez beperelte a Microsoftot, mert a Halo 3 saját állítása szerint folyton lefagy a konzolján.
2007. november 22., 07:18
Pár hete egy emberként
döbbent meg az ország, amikor az MSZP honlapján a miniszterelnök arra bíztatta a lakosságot, hogy kattintson rá.
Mégis hogy a fenében kapnak minden hülyeségre támogatást a brit tudósok? Most például sikerült kimutatniuk, hogy a mosolygós arc vonzóbb, mint a nem mosolygós.
Angliában új front nyílt az operációs rendszerek háborújában.
Minden idők leghülyébb iPhone-kiegészítőjére bukkantunk a
Phone Fingers nevű osztrák cég oldalán: a cucc gyakorlatilag egy ujjra húzható óvszer, ami megvédi az érintőképernyőt az ujjlenyomatoktól.
Eheti értelmetlen hülyeségek rovatunkba ez a
moddolt MacBook Pro tudott beférni, ami nemcsak rendkívül drága, még kimondottan ízléstelen is.
2007. szeptember 28., 09:49
A tokiói Nakazawa Foods cég dobja piacra októberben az egészségmániás japánok új kedvenc italát.
2007. szeptember 24., 07:41
A munkahelyi, magáncélból folytatott internetezés komoly károkat okoz, mondta Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója..
2007. szeptember 20., 09:55
A Cnet egyik blogja gyűjtötte csokorba minden idők legviccesebb (nem feltétlenül viccesnek szánt) tech-hirdetéseit.
2007. szeptember 19., 14:44
Ajándékként jutottunk hozzá a legjobb dologhoz, amit feltaláltak a kenyérpirító óta: ez a szupergyurma, a
Gyurmalin.
2007. szeptember 18., 10:16
A világ legérdekesebb megállapításait sikerült közölnie a Sunday Timesnak, brit tudósok-témakörben.
2007. szeptember 18., 06:15
Elvileg ma jelentik be a britek, hogy melyik mobilszolgáltatóval állapodott meg náluk az Apple, azt már több oldal biztosra vette, hogy Európa többi részén, például Magyarországon is a T-Mobile forgalmazza majd az iPhone-t, erre most itt van ez a kép, ami összezavar mindent.
2007. szeptember 6., 10:13
A brit nők derékbősége átlagosan 17 centiméterrel gyarapodott 1951 óta - derült ki londoni kutatóknak hála. A University College London kutatói kilencezer nő és férfi részvételével végezték a vizsgálatot.
2007. szeptember 5., 11:26
A tervek szerint kétszer magasabb lenne a legnagyobb egyiptomi piramisnál az az épület, amit a németországi Dessau városa mellett fognak felépíteni.
2007. augusztus 29., 13:24
A világ nagy fodrászipari cégei már alkalmazzák az
eye-tracking technológiát: egy szemre szerelt kamerával állapítják meg, hogy a haj mennyire hívja fel magára a figyelmet.
2007. augusztus 22., 10:59
A lassan a "bár én is ilyen hasznos kutatásokat végezhetnék, nem kevés pénzért" óhaj szinonimájává váló brit tudósok újabb fantasztikus kutatási eredménnyel sokkolták a tudomány világát.
2007. augusztus 15., 10:16
A reál szakos egyetemisták, illetve az elitegyetemek hallgatóinak szexuális élete egy merő katasztrófa a művészeti képzésben résztvevőkhöz képest - derítette ki Tyler Cowen kaliforniai kutató.
2007. augusztus 2., 12:19
Időjárásjóslásra képes esernyőt hozott forgalomba egy cég az Egyesült Államokban.
Egy floridai játékos ötmillió dollárra perelte be a Microsoftot, mert az Xbox360 játékkonzolja megkarcolta két játékának a lemezét (a történelmi hűség kedvéért: a Madden NFL 07 és a Gears of War egy-egy példányát).
Villanyos vécépapír-adagoló automatát fejlesztett ki egy cég az Egyesült Államokban.
Végre! Ez hiányzott az életünkből! Andrew Schneider New York-i feltaláló bemutatta és hamarosan piacra dobja a nyár potenciális slágertermékét, a napelemekkel felszerelt bikinit.
A NASA 19 millió dollárért (közel három és fél milliárd forint) vásárolt egy WC-t a nemzetközi űrállomásra az orosz RSC Energia nevű cégtől.
A nők és a férfiak naponta csaknem azonos számú szót ejtenek ki, állapította meg a texasi és arizonai egyetem kutatócsoportja.
Megdöglött a világ leghíresebb kétfejű kígyója, Mi, angol nevén We.
A cigaretta alakú rágógumi vagy cukorka is dohányzási veszélyforrás, mert rávezetheti a gyereket a későbbi cigarettázásra - mutatták ki az amerikai Rochester Egyetem munkatársai.
A tehetségtelenül csiripelő hím verebeknek kevésbé fejlett az agyuk, nem túl ellenállóak a génjeik és csak mérsékelten működik az immunrendszerük.
Újabb 14 városban, összesen már 41 településen érhető el a T-Mobile szélessávú 3G/HSDPA hálózata.
Zenélő mosógép szabadalmát védette le az Egyesült Államokban a dél-koreai LG, ami még az amerikai hivatalt is meghökkentette.
Elképesztő tudományos áttörésről számolt be az MTI! A Bath Egyetem brit kutatói rájöttek, hogy azok a gyerekek, akiknek hosszabb a mutatóujjuk a gyűrűsnél, jobbak irodalomból, mint a társaik; míg azok, akiknek a gyűrűsujjuk hosszabb, matematikában tehetségesebbek, mint a többiek.Az ok a tudósok szerint az anyaméh hormonháztartásában keresendő.
Jól megy az indiai szoftvergyártó és üzleti informatikai szolgáltató vállalat szekere.
A Kaspersky Labs azt állítja, hogy felfedezte az első iPodot megfertőző vírust, viszont azt is elárulta, hogy a Podloso nevű kártevő nem is olyan káros.
Az Intel hétfőn megerősítette, hogy 2,5 milliárd dollárból gyárat épít a kínai Dalian kikötővárosban.
Egy német sporttudós azzal kísérletezik, hogyan lehet edzeni álom közben.
Az illegális fájlletöltés förtelmes bűn, de a barterezés és a cserebere az USA ötven államában teljesen törvényes – erre a felismerésre alapozzák zseniális üzleti tervüket azok az amerikai cégek, amelyek a net helyett a postát használják az információs szabadság valóra váltására.
Svájci kutatók szerint pazarlás, hogy az emberi vizeletet egyszerűen lehúzzuk a vécén, amikor abból kiváló trágyát lehetne készíteni.
Mivel hogy 6,5 milliárdan vagyunk, a Föld minden lakójára jut 25 gigabájtnyi adat, persze nem egyenlő eloszlásban – derítette ki az
IDC friss felmérése.
A France Télécom, a nagyságra második, piaci értékét tekintve negyedik európai távközlési vállalat kedden 4,139 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 28 százalékkal kisebbet a 2005-ös 5,709 milliárdnál.
A vállalati megoldásokat szolgáltató indiai Satyam it-cég, Indiában nagyságra a negyedik, pénteken 71,7 millió dolláros adózott eredményt jelentett amerikai GAAP szerint az üzleti éve decemberrel zárult harmadik negyedéről, 23,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 93 milliónál, de többet az előző negyedévi 65,5 milliónál.
Az amerikai IBM erőteljesen növelte nyereségét tavaly, miután több vállalatfelvásárlási ügylet révén jelentősen bővítette szoftver üzletágát.
2006. augusztus 11., 13:10
Számottevően növelte eredményét a második negyedévben a Telekom Montenegro, és 29,7 millió eurónak megfelelő bevételt ért el.
2006. augusztus 8., 12:24
„Ezentúl nem tartunk igényt a szolgálataira… Köszönet az időért, amit velünk töltött” – ezzel az sms-sel rúgta ki állásából a cardiffi Blue Banana testékszerszalon alkalmazottját, a 21 éves Katy Tannert, aki migrénre panaszkodva aznap nem ment be dolgozni.
Van egy igen komoly hátránya a technikai fejlődésnek, mégpedig hogy egyre több helyen tudunk dolgozni, ahelyett, hogy pihennénk.
Megint csökent a francia Alcatel bevétele: csütörtökön 180 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, ami 8,2 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévi 196 milliónál.
Méri az UV-sugárzást, és ha túl erős, sípolással figyelmezteti a bőrrák felé menetelő bícsezőt a
Solestrom új, 190 dolláros bikinije.
Tavaly 27 százalékkal 275 ezer darabra nőtt a régióban eladott szerverek száma.
A T-Moblie és a Sony Ericsson közösen jelentette be, hogy a július 19-i Robbie Willams-koncertet mobiltelefonokra közvetítik.
Az IT-biztonsági Internet Security Systems vállalat arról ad hírt rendkívül izgalmasnak hangzó „Biztonságos WebEx konferenciák az ISS segítségével" című sajtóanyagában, hogy felfedezett egy veszélyes biztonsági rést a népszerű webes konferenciaszoftver, a WebEx egyik kliensprogramjában.