2562 találat az Indexről, és a környékéről.
Meghívót kaptak az autógyártók az indiai villanyautó-piacra. Mindenkit várnak a teslás találgatások közben.
A kanadai hatóságok szerint India áll a gyilkossági ügy mögött.
Közel száz éven keresztül uralta Indiát a hatalmas, kegyetlen és korrupt társaság.
Így próbálják szavazásra ösztönözni a lakosokat – de sajnos nem Magyarországon.
A Hope halált és nyomort, a Koh-i-noor erőszakot és véres konfliktusokat hozott tulajdonosai fejére.
A mentési munkálatok jelenleg is tartanak.
Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország mellett alig figyelünk rá, pedig kellene.
A hosszú börtön és a katonai szolgálat között választhattak.
Egy újabb mesterséges intelligencia, amit dolgozók ezrei működtettek.
Már keresik a 2-3 milliárd dolláros befektetés helyszínét, de a feltételek kemények.
Nemhiába mondják, hogy ez az indiai John Wick.
A világ legnagyobb demokráciájában majdnem egymilliárd ember járul az urnákhoz április második felében.
Egy kisméretű crossover kapcsán gondolták úgy, hogy túl sok benne a hely, el kéne rontani.
A kísérleti állatok utódainál is kimutatható volt az idegek leromlása.
Legalább háromtucatnyi tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok.
Elképesztő alkotások születnek meg a tehetséges művész keze alatt.
Orbán Viktor néhány nap késéssel, levélben gratulált az újraválasztott orosz elnöknek.
Az autópálya a szélrózsa minden irányából vonzott már kételkedő vagy épp kíváncsi utazókat.
Az idei lesz az ötödik alkalom, hogy közös, nagyszabású szárazföldi hadgyakorlatot rendeznek az indiai és a japán erők.
Mark Zuckerberg is csak egy volt a milliárdos vendégek között.
A párja végignézte az egészet.
A 28 éves vőlegény Ázsia leggazdagabb emberének a fia.
Saroo Brierley történetéből könyv és film is született.
A meccset százmilliók nézték.
Amíg a masiniszták bementek teázni az állomás épületébe, megindult a szerelvény.
Mintegy 18-an tartózkodtak az üzemben.
A külügyminiszter szerint a globális gazdaság a feje tetejére állt.
Még szorosabbra fűzik a viszont Magyarország és India között.
A tüzet robbanás is kísérte, az épület romjai alatt találták meg az elhunytakat.
A férfi megérzi, amikor meg kell locsolnia a növényeket.
Egy magyar fotóművész több hetet töltött együtt különböző törzsekkel, munkáit most az Indexen mutatja be.
A lökéshullám ereje kilométerekkel odébb is betörte az ablakokat.
Alapból egy keskeny és praktikus robogó, de könnyedén átváltozik kisteherautóvá.
Indiában nem először zártak börtönbe galambot.
Minden ház kékre van festve az indiai Dzsódhpur városában.
Már nem tartozik a három legfontosabb közé.
Az incidensek között mindössze 36 óra telt el.
Az eurázsiai és az indiai lemezek találkozása komoly földrengésekkel fenyeget.
A legnagyobb fegyverbeszállító ország Washingtonhoz közeledik Moszkva helyett.
A biztonságpolitikai szakértő szerint új bipoláris világrend születik.
A Gujral család 85 millió forintnak megfelelő kártérítést követel.
Összedolgoznak az atomenergia, az űrkutatás és a mesterséges intelligencia terén is.
Igaz, az előző tiltást alig tíz éve vezették be, a mostani engedélyezés viszont komoly szigortásokkal érkezett az állatvédelem terén.
Egyre nagyobb a feszültség a térségben.
A következő tárgyalás májusban lesz.
Újabb eset bizonyítja, hogy a szerelem csodákra képes.
A fapados járattal repülő férfi klausztrofóbiától szenvedve várta, hogy kiszabadítsák.
A telefontolvaj csak be akart nyúlni, és menekülni a zsákmánnyal, de az utasok elkapták.
Szemtanúk szerint a hajó túlterhelt volt, és a gyerekek nem viseltek mentőmellényt.
Az amerikai hadsereg azonnal válaszolt, és csapást mért a támadók rakétaállásaira.
A bizarr esetben egy halottnak vélt férfin tulajdon unokája észlelte az élet jeleit, miközben testét hamvasztásra szállították.
Az új világrend eddig nem látott lehetőségekkel kecsegtet.
A bolygó lakosságának majdnem felét érinti, miközben a választók egyre kevésbé akarnak tájékozódni a politikáról.
A zavargás a hinduk és a keresztények között tört ki.
2023. december 26., 17:55
A diplomáciai képviselet személyzete nem sérült meg.
2023. december 21., 10:29
A Nyugat a kapui előtt álló barbárok képével hergeli önmagát.
2023. december 21., 10:08
A fordulatos találkozó végén hatalmas tömegverekedés alakult ki, amelynek eredményeképpen összesen hét piros lapot osztottak ki.
2023. december 17., 20:34
Pedig igaz történet alapján készült.