1240 találat az Indexről, és a környékéről.
Mindenki meglepetésére még csökkent is a készülékek ára.
Mától már idehaza is megvásárolhatja az új készülékeket.
Úgy néz ki, lesz megoldás.
Hatalmas az igény az új készülékekre.
A francia Nemzeti Frekvencia Ügynökség megállapította, az Apple készüléke olyan sugárzási szintet generál, ami meghaladja a jelenlegi szabványokat
A szóvivő megjegyezte, „néhány mobilszolgáltató” biztonsági hiányosságokat fedezett fel az iPhone-nál.
Olcsóbbak, gyorsabbak és szebbek lettek az új készülékek.
Egy jelentés szerint kevesebb mint 100 ezer forintba kerülne az új gép.
Az Apple az új termékeit szeptember 12-én mutatja meg a nagyközönségnek, de addig is megnéztük, hogy milyen változásokra lehet számítani.
Céljuk az, hogy az ország technológiailag önellátóvá váljon.
Így szedik rá a gyanútlan áldozatokat.
Hamarosan bemutatják a készülékeket, az esemény a Csodavágy nevet kapta.
Napokra vagyunk az új mobilok bemutatkozásától.
Sokak számára csalódás lehet az új iPhone.
A legdrágább 3,5 millió forintba kerül.
Kezdhetnek aggódni a pénzintézetek?
A festményről többen időutazásra gyanakodnak. Lehetséges ez?
Lehet, hogy rá sem ismerünk majd a következő iPadre?
Rég várt újítások mellett még az ár is kedvezőbb lehet.
Egyre közelebb a megjelenés.
Az Instagramra szerettek volna posztolni, ezért kellett a mobil.
Visszaesett a kereslet, de tartani akarják a célt.
A funkció a következő, 17-es verziószámú iOS rendszerrel válik majd elérhetővé.
Rendkívül ritka modellnek számított már 2007-ben is.
Már letölthető a szoftver, de azért nem árt óvatosnak lenni.
Kicsivel több mint két hónap múlva leplezik le az Apple legújabb készülékeit.
Hasznos újdonságot hoz az új iOS.
Bemutatkozott az iOS 17, az új szoftver azonban már nem jelenik meg erre a készülékre.
Korábban iPhone-t és laptopot is látni véltek különböző alkotásokon.
Már az iPhone 16-ról is olvasni pletykákat.
Mindenkit érinthet, akinek iPhone-ja van.
A beállítást még 1956-ban, hagyományos vekkereken vezették be.
Valósághű képeken az iPhone 15 Pro.
Többé már nem csak a Mac kiváltsága az asztali iMessage.
Mutatjuk, mire érdemes figyelnie.
Még a keze is remegett a gyakorlott tech vloggernek, amikor a 16 éves okostelefon csomagolását bontogatta.
A doboz felbontásáról videót is közzétett a youtuber.
Nagyon úgy néz ki, hogy túl nagy fába vágta fejszéjét az Apple.
Ám még ebből is hasznot húzhat a cég.
Más országban terjeszkedik az Apple.
Szinte napra pontosan két hónap múlva mutatják be hivatalosan is az új szoftvert.
Ezekre nagyon oda kell figyelnie mindenkinek, akinek iPhone telefonja van!
Nagy változást hozhat a Netflix újítása.
Hibajavítások mellett több új funkció is jön.
Létrehoznák azt a telefont, amit még nekik sem sikerült.
Hamarosan érkezik a bejelentés.
Az iPhone-ról nem is beszélve.
Rendkívül furcsa dolgokat művel az alkalmazás.
Éleződik a verseny.
Itt a válasz a fontos kérdésre.
Az amerikai gyártó megérkezett 2018-ba.
Lehet, hogy önnek is ott lapul a zsebében.
Befutott a tavaszi készletfrissítés.
Korábban kukázta az Apple a terveket, most azonban visszaültek a tervezőasztalhoz.
Akkora lehet az ugrás, hogy még az iPhone 14-es telefonokat használók is váltani akarnak majd.
A sportoló a hírek szerint 175 ezer fontot, nagyjából 74 millió forintot fizetett a 35 darab készülékért.
Még messze a megjelenés, a szivárogtatásoknak azonban nem lehet gátat szabni.
Hatalmas a kereslet a bontatlan csomagolású, régebbi mobilok iránt.