Nem csak terjesztette, fogyasztotta is.
A gyerek megpróbált végezni magával.
A tanúvallomásában elhangzott, hogy mindegy volt, melyik gyerek az.
A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.
Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.
A merénylet elkövetője egy 35 éves férfi volt.
A 15 éves fiú édesapját vonták felelősségre a gyilkosság miatt.
Az Áfonyás utcai intézménybe nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
A 15 éves fiatal félelmet akart kelteni.
A rendőrségen kötött ki a 11 éves fiú.
A kiskorúnak közveszéllyel fenyegetés miatt kell felelnie.
Hasonló e-mailek érkeztek, mint a múlt héten.
A rendőrség kényszerítés miatt nyomoz az ügyben.
Szakpszichológussal jártuk körbe, mit lehet és kell tennünk a gyerekek felkészítésére mondjuk egy bombafenyegetés esetében.
A kalapács átszakította a nézőteret védő akadályt.
A politikus szerint az Iszlám Államra utaló levél érkezett hozzá.
A rendkívüli helyzet miatt változások léptek életbe.
A mostani eset miatt viszont az ő gyomra is összeszorult.
A szakemberek szerint az ügynek politikai üzenete is van.
A lakosságot arra kérték, hogy lehetőség szerint dolgozzon otthonról.
Nyelvészekkel elemeztük az iskoláknak küldött fenyegető levelet.
A pszichológus szerint nem szabad elhallgatni a dolgokat.
Nyomozást rendelt el a hatóság közveszéllyel fenyegetés bűncselekménye miatt.
Szükség esetén többletkapacitásokat vonnak be.
Összevetettük az iskoláknak küldött leveleket.
Az államtitkár szerint komolyan vesznek minden efféle helyzetet.
Az idei év első Kormányinfóját a példátlan iskolai fenyegetés uralta, de szóba került Donald Trump és Rákosrendező is.
A rendőrség vizsgálja a bűncselekmény indítékát.
Nem járatták iskolába, de még a védőoltások beadatásáról sem gondoskodtak.
Tavaly több vezetővel szemben is eljárás indult, de idén is egy botránnyal indult a január.
A leggyakrabban észlelt jogsértés a verekedés és a garázdaság volt.
Mutatjuk, hogy meddig kell várni az eredményekre.
Nem kérdezett rólam, és ha én kérdeztem róla, úgy tett, mintha meg sem hallaná.
2024. december 27., 08:29
A 30 éves anya heteken belül bíróság elé állhat.
2024. december 25., 08:43
A bíróság szerint a férfi azért hajtott bele a tömegbe, hogy levezesse frusztrációját.
2024. december 24., 07:09
A helyiek szerint fokozni kell a biztonságot az iskolákban.
2024. december 23., 11:29
Az énekes még egyetemre is menne.
2024. december 21., 17:23
A sérült diákok túl vannak az életveszélyen.
2024. december 20., 11:49
A késelő megpróbálta megölni magát, amikor a rendőrök elfogták.
2024. december 20., 05:59
A rendőrség nem tartotta indokoltnak a nyomozás elrendelését.
2024. december 11., 09:12
A fenntartó szerint a tűzivízvezeték romlott el, az abból ömlő víz áztatta át az álmennyezetet.
Bosszantja, hogy ugyanúgy bánnak vele, mint bármelyik másik diákkal.
2024. november 11., 09:00
Három héten belül ez már a negyedik tömeges merényletkísérlet.
A PDSZ ügyvivője szerint egy-egy túlbuzgó tankerületi igazgató magánakciójáról van szó.
Így könnyen lecsaphatnak a szabályszegőkre.
A Hezbollah vezetője és a Hamász parancsnoki központja volt a célpont.
Főként felső légúti fertőzések miatt kell kiírni a gyerekeket.
A rendőrök gőzerővel keresik az elkövetőt.
2024. szeptember 30., 06:29
Van, ahol reklámszatyorba gyűjtik a mobilokat.
2024. szeptember 19., 19:28
A rosszullétre panaszkodók száma a százat is megközelítette.
2024. szeptember 17., 20:56
Többen megsérültek.
2024. szeptember 14., 15:40
Hírességek is az ügy mellé álltak, rész vesznek a tüntetésen.
2024. szeptember 13., 14:44
Tavaly közel 1400 14 éven aluli gyermek sérült meg itthon közlekedési balesetben.
2024. szeptember 11., 06:45
Nem örülnek a helyi lakosok.
2024. szeptember 10., 16:55
Megérkeztek az adatok.
2024. szeptember 9., 19:59
Nyomoz a hatóság.
2024. szeptember 8., 13:30
A cukorbetegeket érinti.
2024. szeptember 6., 06:03
A fiúknál és lányoknál egyaránt több daganattípus ellen nyújt védelmet a vakcina.
2024. szeptember 5., 18:25
„A velem egykorú tanárnőm is nevetségesnek tartja” – fogalmazott.