Az influenza elleni védőoltáshoz hasonlóan a koronavírus-vakcina frissítését javasolják a kutatók.
A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.
Ám egyelőre nem terveznek korlátozásokat.
Az oltatlan gyerekeket hazaküldhetik az iskolából.
Félni viszont nem kell tőle.
Végre megfékezhetik a haszonállatok millióit veszélyeztető járványt.
Az idegenforgalom fellendítését Phenjan törvénybe foglalta, de egyelőre nem tudni, hogy ez mit jelent.
A tüneteit is ismertették.
Évekig tartott a határzár.
Ötből négy amerikai cégvezető szerint félrementek a dolgok.
Már vizsgálják a terjedő új mutációt.
A saláta volt a fő ludas.
Az esetek tíz százalékában súlyos szövődmények alakulhatnak ki.
A fertőzöttek több mint fele belehal.
Az európaiak tizede hordozza. Úgy van védettségük a vírus ellen, hogy még sohasem találkoztak vele.
Mégsem a természeti katasztrófák és az atomháború jelenti a legnagyobb fenyegetést.
A legtöbb mérési helyszínen stagnálás jellemző.
Ez a nap is eljött.
A szakemberek szerint az idősebbeknek továbbra is be kell oltatniuk magukat.
A múlt héten csaknem 50 új fertőzöttről érkezett jelentés.
Az NNK főosztályvezetője beszélt a WHO által követendő példaként említett, környezeti hatásokat monitorozó magyar mérési módszerről is.
Meglepő eredmény született, Nagy-Britannia területén két időszakban is volt pestisjárvány.
A modern vakcinákat még mindig nem engedélyezték.
Jazzlemez a javából.
A szaglással összefüggő agyi ritmus állhat a hátterében.
A tünetek jelentkezésekor forduljunk orvoshoz, és mielőbb kezdjük meg az antibiotikumos kezelést.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ közölt friss adatokat.
A megerősítő oltás felvételét továbbra is mindenkinek ajánlják.
Az államigazgatásban csak a miniszterelnök engedélyével lehetett otthonról dolgozni.
Ha nincs okunk rá, mégis kacagunk, kezdjünk el gyanakodni.
Pozitív tendenciák láthatóak a szennyvízben.
Emelkedést egyik városban sem figyeltek meg.
A megerősítő oltás felvételét mindenkinek ajánlják.
Különösen veszélyes a legyengült immunrendszerűekre, a betegekre és az idősekre.
Napokkal korábban látja a vírusfertőzés jeleit.
Több típus is elszaporodott az utóbbi időben.
A vizsgált városok többségénél stagnálás figyelhető meg.
Jelenleg 375 beteget ápolnak kórházban.
A kínaiak a járvány óta először utazhatnak kényelmesen.
Atomháború vagy a globális felmelegedés végez velünk?
Mérsékeltnek minősítették a járványt.
Visszaállítják a vízumkiadást is.
A fertőzöttek majdnem fele gyerek.
A tagállamok kötelesek ellenőrizni, hogy az uniós alapból finanszírozott beruházások megfelelnek-e a szabályoknak.
Csökkenést csak Kecskeméten tapasztaltak.
Közzétették az elmúlt egy hét adatait.
Somos Andrást az XBB.1.5-ös variáns fertőzhette meg.
A járvány idején több oltóanyagot is behozott a gép az országba.
Tartottak tőle, hogy terjesztik a koronavírust.
A járványt vaddisznókon fedezték fel Lengyelországban.
Az emberi erőforrás hiánya szabott határt a kapacitásnak.
Megérkeztek a friss szennyvízadatok.
Friss adatokat közölt a Koronavírus Sajtóközpont.
A tervezettnél hamarabb vonják vissza a szigorításokat.
A felfedezés új gyógyszerekhez vezet.
Kilenc emberrel végzett egy vérzéses lázat okozó betegség.
A helyettes államtitkár szerint olyan járványok várhatók, amikről az egyetemeken sem tanítottak.
Jelenleg 337 beteget ápolnak kórházban.
A virológus elárulta, milyen időközönként érdemes koronavírus elleni védőoltást felvenni.
A vármegye Népegészségügyi Osztálya már vizsgálja, hogy mi történhetett.