64 találat az Indexről, és a környékéről.
Kötelező néznivaló jött.
Mutatjuk a 2022-es Oscar-gála sztárpárjait.
Vannak olyan sztárok, akik annyira elmélyültek egy-egy karakterben, hogy szinte az őrületig hajszolták magukat.
Jamie Dornant a szőke hajú szépség három kislánnyal ajándékozta meg.
2020. november 27., 08:55
Még képeket is küldött az állítólagos fiáról, aki körülbelül hétéves lehet, és Dakota Johnson lenne az anyja. Dornan 2013-ban házasodott meg, három gyereke van.
Olyan filmes párokat mutatunk, akik a forgatási munkálatok alatt ki nem állhatták egymást.
2019. szeptember 29., 10:38
Egyesek kissé túl komolyan vették a karaktert, akit hozniuk kellett volna.
Jamie Dornan harmadszor is apuka lesz.
A Magyarországon forgott Robin Hood-film magyar nyelvű előzetese az Indexen látható először.
Kijött az első előzetes a filmhez, amit amolyan nyilazós John Wicknek szánnak.
A Szabadság ötven árnyalata végre mindenkit kielégít, akik egész vásznat betöltő mellbimbókat és széttárt combokat akarnak nézni a moziban.
A színész a sötét tinédzseréveiből osztott meg egy nagyon kellemetlen, de vicces sztorit.
Itt A szabadság ötven árnyalatának előzetese, amiben Anastasia és Mr. Grey boldogságát mindenki fenyegeti.
2017. szeptember 11., 10:33
A menyasszonyi ruha és a nászút után kiderül, mi rontja el a boldogságukat.
Az egyikben A szürke ötven árnyalatából ismert Jamie Dornan, a másikban a Holtomiglan sztárja, Rosamund Pike játszik. Utóbbihoz új trailer jött.
Fotókon a 2017-es Oscar-gála sztárpárjai.
Fotókon a 2017-es Oscar-gála sztárpárjai.
Így néz ki friss fotóján A szürke ötven árnyalata sztárja.
Jennifer Lawrence és Jamie Foxx után itt van a városban A szürke ötven árnyalata főszereplője is.
Minek jött ide Jeremy Irons, Jamie Foxx és Jennifer Lawrence? Mit forgatnak? Most megtudhatja!
Foxx egy símaszkban szállt ki a reptéren, majd gyorsan a férfi vécére sietett, ahonnan egy videót is posztolt.
Valentin-nap környékére időzítették a bemutatót, és érkezett egy újabb előzetes is. Zuhanyzós szexszel és egy rejtélyes nővel.
Elképesztően szexire sikerült A sötét ötven árnyalata előzetese.
2016. szeptember 20., 14:24
Ráadásul az A szürke ötven árnyalata sztárjával. És Jamie Foxx-szal.
2016. szeptember 14., 10:02
ENSZ békefenntartót játszik a Jadotville ostroma című, látványosnak ígérkező Netflix-filmben.
2016. szeptember 13., 17:44
És benne előkerül egy nő Christian múltjából. Most aztán lehet izgulni a februári bemutatóig, hogy kiderüljön, ki ő és mit akar Ana Steele-től!
Mármint a film. Tényleg olyan ciki? Látta? Olvasta? Égette? Mondja el!
Dakota Johnson és Jamie Dornan a napsütötte tengerparton, fürdőruhában. Sajnos ez kevés lesz.
A Breaking Bad Jesse Pinkmanje egy zűrös apukát alakít majd a következő filmjében.
Mindenki látni akarja a családi ékszert.
2015. december 23., 11:05
Jennifer Lopez kiteregette a szennyest.
2015. december 23., 11:05
Jennifer Lopez kiteregette a szennyest.
2015. szeptember 25., 07:05
Egy tévéshow-ban vallott színt.
2015. szeptember 23., 14:35
Ezeken a felvételeken sem szemérmeskedik!
2015. szeptember 23., 14:35
Ezeken a felvételeken sem szemérmeskedik!
Lesz folytatás, de a rendező biztosan más lesz. A szereplők maradnak.
Csak egyelőre az sem biztos, hogy lesz a filmnek folytatása.
De nem csak Jamie Dornan kezdte háttéremberként a karrierjét. Kardashian, sőt még Brad Pitt is mások hátán kapaszkodott fel.
A szürke ötven férfi főszereplője 2003-ban egy reklámhoz állt meztelenül modellt.
A szürke ötven árnyalata című film színésznőjének vallomása. (x)
A legnagyobb bók, hogy legalább jobb, mint a könyv. De ettől még csak egy langyos szoftpornó marad nőknek.
Dakota Johnson pedig óriási dekoltázzsal érkezett Londonba.
Londonban csütörtök este mutatták be a regény alapján készült filmet.
Londonban csütörtök este mutatták be a regény alapján készült filmet.
A fimről készült egy csomó werkfotó, amin Dakota Johnson tök pucér.
Kolléganőjéről is nyilatkozott a sármos színész. (x)
Jamie Dornan biztos. Esténként megpuszilta a feleségét és a gyerekét, aztán jöhetett a szado-mazo.
A film a karakterek tükrében. (x)
Ismerd meg te is, valójában miről is szól a történet. (x)
Soha nem lehetett még így sajnálni két színészt, akik egy sikerkönyv megfilmesítésében főszerepelnek, mint Jamie Dornan és Dakota Johnson.
2014. november 18., 15:20
Nézd meg a friss trailert.
2014. szeptember 10., 09:37
Idegösszeomlást kapott a színész A szürke ötven árnyalata forgatásán, ezért adta át a szerepet.
Jamie Dornan esete is azt bizonyítja: a szőrösebb dögösebb. Kínos, hogy szerepe szerint pont simára borotválva kéne dögösködnie.
Ettől még inkább melege lesz. Itt vannak az első percek a világhódító mamipornóból.
Kíváncsi vagy? Kattints gyorsan és nézd meg az exkluzív kisfilmet! (x)
Úgy tűnik, direkt dugdossák A szürke ötven árnyalatának főszereplőjét.
Jamie Dornant vissza szeretnék írni az Egyszer volt, hol nem voltba.
2013. november 14., 12:33
Először készültek közös fotók Dakota Johnsonról és Jamie Dornanról.