
Jesse Eisenberg lengyel állampolgárságot kapott a Rokonszenvedés című filmje miatt
A film a lengyelországi zsidóságot mutatja be.
A film a lengyelországi zsidóságot mutatja be.
Véleménye szerint Nemes Jeles László egy zseni.
A forgatás végén Jesse Eisenberg a múzeumban mondott köszönetet a stábnak.
Ez a magyar film a kedvence, közös fotó is készült a rendezőjével.
Jesse Eisenberg hamarosan Budapesten forgat.
A Zombieland: Második lövés a 2009-es első Zombieland szolgai másolata lett. De legalább kicsit vicces.
Egy hadaró cselszövőtől, egy kopasz zsenitől és egy halom elektronikus pénztől nem lesz jó film A Kolibri projekt.
Pedig az újat, a Cafe Society-t simán el lehet nézegetni, csak egyetlen új gondolat, szín, emlékezetes karakter vagy vicc sincs benne.
Cannes-ban nyitotta, Moszkvában zárja a filmfesztivált. Kristen Stewart remekel benne.
Már van logó és forgatókönyvíró is, csak az első film négy főszereplőjével kell megegyezni.
A Café Society a harmincas évek Hollywoodjában játszódik. Steve Carell és Kristen Stewart is szerepel benne.
Jesse Eisenberg nem tudja, mi lesz a karakterével, pedig pár hét múlva már kezdődik Az igazság ligájának forgatása.
Máris kikerült a netre egy kihagyott jelenet a Batman Superman ellenből.
Joachim Trier ugyan csak távoli rokona a nézőszadizó Larsnak, de a Hétköznapi titkainkkal ő is bevisz egy találatot a gyomrunkba.
Mi történik akkor, ha valaki a vicces cigik füstjében rájön arra, hogy igazából a CIA gyilkológépe? A válasz a Beszervezve című film.
Az American Ultrában a loboncos hajú Jesse Eisenberg rájön, hogy füvezés helyett inkább verekednie kéne. Itt az új trailer.
Állítólag Woody Allen új filmjébe is leigazolt Jesse Eisenberg és Kristen Stewart mellé.