Körülbelül egyhetes csúszásban vannak.
Az utasok nem kerültek veszélybe.
A vállalat szerint decemberben „érdemben javult” a vasút menetrendszerűsége.
Becsléseink szerint 2024-ben összesen 6 és 13 év közötti elmaradással értek célba a MÁV vonatai.
Azt is elárultak, hogy milyen visszatérítésre számíthatnak az utasok.
Az utasok nem voltak veszélyben.
Eredetileg nyolc napot töltöttek volna a Nemzetközi Űrállomáson.
Eközben Németországban késések vannak több repülőtéren is.
2024. december 22., 15:35
Biztos nem vittek magukkal elegendő váltás alsóneműt.
2024. december 20., 16:40
Nem járnak a vonatok Rákos és Hatvan között.
A MÁV-vezérigazgatót arra kérik, hogy statisztikák olvasása helyett szálljon fel egy vonatra.
Hiába ígérte a párt már többször, a mai napig nem elérhető a harmadik negyedéves beszámolójuk.
2024. november 28., 09:48
Késésekre és járatkimaradásokra kell készülni.
2024. november 26., 17:14
Most Dunaújváros és Budapest között nőtt meg az eljutási idő.
2024. november 21., 16:44
Olvasónk szerint áldatlan állapotok uralkodtak, megszólalt a légitársaság is.
2024. november 12., 20:55
Késő este állhat helyre a menetrend.
Helyette egy havi riport készül majd.
A keleti országrészben döcögősen indul a nap.
Nagy a késés a székesfehérvári vonalon.
Késésekre és pótlóbuszos átszállásra kell készülni.
És ez még csak a kezdet.
Aszódról indult Balassagyarmatra, de nem ért oda.
Késésekre kell számítani.
Az iskola „megtiszteltetésnek” nevezte, hogy visszakapta a kötetet.
Hosszabb menetidőre és pótlóbuszos közlekedésre kell számítani.
Hegyi Zsolt közösségi oldalán reagált az Index cikkére, amelyben arról írtunk, hogy sorra állnak meg a vonatok, és „kifacsarják” a mozdonyvezetőket.
Országszerte fennakadások voltak a vasúton.
2024. szeptember 22., 07:20
Mit tehet az utas, ha a megvásárolt szolgáltatást a vasúttársaság nem tudja biztosítani?
2024. szeptember 16., 21:08
Jelentős késésekre kell számítani a dél-balatoni vasútvonal járatainál.
2024. szeptember 14., 13:45
Hajnal helyett késő délután indultak útnak.
2024. szeptember 10., 14:34
Tiszafüred hivatásos tűzoltóit riasztották a helyszínre.
2024. szeptember 9., 08:26
Vitézy Dávid számolt be a fejleményekről.
2024. szeptember 3., 18:27
Másokhoz képest az orosz légi személyzet alulfizetett, ezért külföldön keresi a boldogulás lehetőségét.
2024. szeptember 1., 11:36
Több vasárnap reggeli járat késve indult Pozsonyról, Kassáról, Poprádról emiatt.
A Kibeszélő Extra vendége Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke.
2024. augusztus 29., 21:26
Volt, ahol be sem mondták, hogy a vonat nem megy tovább, de a klíma sem működött.
2024. augusztus 27., 20:18
A szakemberek küzdenek az elemekkel.
2024. augusztus 24., 17:54
Szerintük a sebességkorlátozás minden esetben indokolt.
2024. augusztus 23., 13:56
A légi forgalmat leállították, harminchat járatot töröltek, 201 pedig alaposan késett.
2024. augusztus 23., 07:15
Egy mozdonymeghibásodás is nehézséget okozott.
2024. augusztus 22., 19:57
Skóciában gigazivatar is várható.
2024. augusztus 22., 14:51
Szeptemberig adtak időt a miniszternek.
2024. augusztus 21., 06:01
Több utas elmondta, hogy ami a legjobban zavarta őket, az a tájékoztatás teljes hiánya.
2024. augusztus 12., 14:24
Vitézy Dávid szerint „minden létező fronton” romlott a helyzet, amióta Lázár a miniszter.
2024. augusztus 8., 17:24
Ha Budán tervez tömegközlekedni, lehet, hogy alternatív útvonalra lesz szüksége.
2024. augusztus 7., 16:12
Az ellenőrzések alatt szinte minden esetben együttműködtek.
2024. augusztus 6., 15:44
A szakaszon korábban csigajelmezben futva előzték le a vasúti szerelvényt.
A hiba elhárítása több órát vesz igénybe.
Az utasoknak hosszabb eljutási idővel kell számolniuk.
Több olvasónk is megírta történetét.
Az utasok nyaralása is odaveszhet.
A politikus szerint látványosan romlik a helyzet a MÁV-nál.
Van olyan gép, ami két órával később indul a tervezettnél, de az érkezőknél is csúszás várható.
Otthagyott utasok, törölt járatok, félnapos késések. Mi történt az európai légi közlekedéssel?
A DK képviselőjének válaszolt a Lázár János vezette minisztérium.
A műsorvezető szerint ez már több, mint gusztustalan.
A vasúttársaság azt ajánlja, hogy a vasút helyett inkább busszal utazzunk.
A hosszabb menetidő mellett kimaradó járatok is előfordulhatnak.