Rosszul kezdett a Győr, de végül megnyerte a csoportrangadót a Bajnokok Ligájában
A sikerből Estelle Nze Minko kilenc, Kari Brattset Dale hét találattal vette ki a részét.
A sikerből Estelle Nze Minko kilenc, Kari Brattset Dale hét találattal vette ki a részét.
A francia kapusnak több védése volt, mint ahány gólja az FTC-nek.
A 22 éves játékos a szezonban már nem léphet pályára.
A bukarestiek vezetőedzője nem idegeskedett, időt sem kért a találkozón.
Két játékos jöhet a Barcelonától, egy pedig mehet a katalánokhoz.
A hajdúságiak alig több mint tíz perccel a vége előtt még két góllal vezettek a BL-címvédővel szemben.
A Budaörs elleni bajnoki hajrájában rosszul érkezett a földre.
Az olimpiai ezüstérmes franciák ellen folytatódik az Eb-felkészülés.
Háfra Noémi szerződést bontott Németországban, új klubja bejelentése sem váratott soká.
Vasárnap 10 gólt dobott a szezon végén visszavonuló klasszis.
A vendégek 14 technikai hibát követtek el.
Andrea Lekics hét góllal vette ki a részét a győzelemből.
Hosszabbításban, végletekig kiélezett csatában dőlt el a serleg sorsa.
A ráadás első öt percében felőrölte ellenfelét a magyar csapat.
Xavier Pascual együttese a második meccsét is megnyerte Kairóban.
Hatan is négy góllal vették ki a részüket a diadalból.
A magyar együttes 65 gólos találkozón múlta felül francia ellenfelét.
A magyar bajnok edzője szerint a rivális megérdemelte a sikert.
A 39 kapott találat negatív rekord a BL-ben.
Az MKSZ elnöksége a szakvezetővel folytatott egyeztetéseket követően lépett.
A 10–3-as kezdés után a Storhamar egy gólra zárkózott, de aztán újra jött a zöld-fehérek hengere.
Testileg és lelkileg is pihenőre van szüksége.
A horvát Podravka Koprivnica kilencgólos vereséget szenvedett Érden.
Hasonlóan tett a Veszprém is, bár a végjáték igen szorosra sikeredett.
A Szeged is komolyan beerősített, a cél a bakonyiak legyőzése – amivel komoly problémák adódtak tavaly.
A Franciaországból érkező kapus három plusz egy évre írt alá.
A felek meghosszabbították a közel húsz éve tartó kapcsolatukat.
A visszavágó így már csak formalitás.
Hazájával Európa-bajnok, klubszinten Bajnokok Ligáját is nyert.
Golovin Vlagyimir szerint rengeteg tehetséges játékos pallérozódik az utánpótlásban.
Egyelőre nem derült ki, mi okozta a csapaton belüli tömeges rosszullétet.
Gulyás István csapata hátrányból állt fel, és mentette hosszabbításra a találkozót.
Az olimpián megsérült norvég Vilde Ingstad helyére érkezik.
Pedig akadtak olyan sportágak, ahol rég nem látott ínség érkezett el.
A Szuperkupában mutatkozhat be.
A címvédőnek a végén már esélye sem volt, nyolcgólos északi győzelem lett a vége.
A magyar válogatott a rendes játékidő utolsó másodperceiben kapott gólt, majd ráadásban elvesztette a skandinávok elleni negyeddöntőt.
Rendkívül közel volt a bravúr.
Az olimpia 11. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Bemutatkoznak kajak-kenusaink, de birkózásban és vitorlázásban is érdekeltek vagyunk.
Négygólos vereséget szenvedtünk.
Az éremtábla 12. helyén állunk.
A végén négy góllal bizonyult jobbnak a 2019-es világbajnok.
A negyeddöntős szereplés már a mérkőzés előtt biztos volt, csak az ellenfél a kérdés.
Ki-ki meccs lesz az utolsó Karabaticék ellen.
Az utolsó fordulóban le kell győzni a címvédő Franciaországot.
Az ötkarikás játékok hetedik napján újabb magyar aranyéremnek szurkolhatunk.
Klujber Katrin: A szív és a lélek diadala volt a mai.
Golovin Vlagyimir csapata a csoport utolsójával mérkőzött meg.
A csapat jelen állás szerint csak a másodosztályban áll rajthoz.
Az utolsó pillanatban Imre Bence hibázott, Alexander Blonz viszont nem.