508 találat az Indexről, és 541 a környékéről.
Az Európai Bizottság információkérést küldött a legnépszerűbb közösségimédia-platformoknak
November közepéig van idejük válaszolni.
Kétszer annyit költöttek a magyarok a szomszédos országok boltjaiban, mint a külföldi webshopoknál
Ezek szerint nemcsak a kínai webáruházak tarolják le a magyar piacot.
Felhívást tett közzé a NAV, fontos dátumra figyelmeztetnek
A határidő jogvesztő.
A technológia, amely egyszer elpusztíthat bennünket
Ez minden gondunk megoldója, de a sötét vég kezdete is.
Egyre többen neteznek Kínában
Ráadásul az új felhasználók mintegy ötöde 60 év feletti.
Nem kell Kínáig utaznunk egy kis cenzúráért
Betiltott dalok régen és most.
Nyomozást indítottak a New York-i rendőrfőnök ellen, beadta a lemondását
Az FBI több tisztviselő ellen is folytat nyomozást.
Titkosszolgálati érdekek kereszttüzébe kerülhetett a letartóztatott Telegram-alapító
Az orosz–ukrán háború miatt is van jelentősége, hogy ki lát bele a Telegram titkosított üzeneteibe.
Jó idényt zárt a magyar turizmus, de történt egy fontos változás
A szakma már évek óta az „egész éves Balaton koncepcióra” törekszik – most talán megvalósul?
Szabadságra küldtek öt titkosszolgálati tisztviselőt, akik részt vettek Trump nagygyűlésének szervezésében
Lehetséges, hogy több magas rangú vezetőt is leváltanak.
A Nagy Falon drónokkal küldik majd az életmentő szállítmányokat a bajba jutott turistáknak
A szerkezetek az összegyűjtött hulladékot is elszállítják.
A Taylor Swift-koncert elleni merényletet tervező férfi szerint a bomba nem is működött volna
A fő gyanúsított ügyvédje szerint védence csak „játszott az ötletekkel”.
Az adókedvezmények belengetett eltörlésétől tartva költöznek külföldre a brit szupergazdagok
Öt éve is a Munkáspárt esetleges győzelme miatt vették fontolóra a távozást.
Összeomlott Németországban egy szálloda, nyolc ember rekedt a romok alatt
Még nem tudják, mitől dőlhetett össze az épület.
Fellázadtak az észak-koreai diplomaták, és sorra disszidálnak
Menekülésük egyik nyomós oka, hogy nem tudták teljesíteni azt, amivel megbízták őket.
Nem tárgyalt tovább a Hamász, miután vezetőjük életére törtek
Egyre messzebb a béke a térségben.
Hosszú sorba állt be Donald Trump, ezeket az amerikai elnököket érte merénylet
Egy olyan lista, amire nagyon nem akar felkerülni az ember.
A görög isteneket sem kerüli el a „cancel-culture”
Egy szobor okoz konfliktust a Mexikói öböl környékén.
Egy golden retriever az Egyesült Államok reptereinek őre
A hősök köztünk járnak – négy lábon.
Porördög akadályozta meg egy utasszállító földetérését
A száraz „forgószél” az egész gépet megmozgatta.
„Hiábavaló erőfeszítés” Ukrajnába küldeni az amerikai precíziós fegyvereket?
Nem teljesítenek jól az Excaliburok az orosz elektronikai hadviseléssel szemben.
Elítélték az ecuadori elnökjelölt gyilkosait
Villavicenciót tavaly augusztusban, egy iskola előtt lőtték le a fővárosban.
Közel-keleti háborúhoz vezethet, ha Izrael megtámadja Libanont
Az ország külügyminisztere tart egy regionális konfliktustól.
Lőszerautomaták költöznek az amerikai közértekbe
Két tár lett, maradhat?
Lézerfegyverekkel küzd Dél-Korea az észak-koreai drónok ellen
A jövő hadviselése, a hadviselés jövője.
Háromszázmillió euró támogatást kapott Írország
A Covid utáni helyreállításban segíti a szigetországot az EU.
Pokolgéppel a hátizsákban akart vonatra szállni egy svéd pár
A kalauzok helyett a rendőrök kérték el a jegyüket.
Meghalt Shelley Duvall, a Ragyogás színésznője
Élettársa megható üzenetben búcsúzott a 75 éves filmsztártól.
Tiltakoztak a sofőrök, módosult a román közúti ellenőrzésekről szóló rendelet
Tartanak a hamis pozitív eredményektől.
Lantos Csaba: Európát a helyes úton kell tartani
A környezetvédelmi miniszterek ülése jó lehetőség lehet az egyeztetésre.
Emberi maradványokkal teli bőröndoket hagyott egy bristoli hídon egy férfi
A hajtóvadászat elkezdődött.
Lelőtték a krokodilt ami megölt egy 12 éves lányt
A vadőrök múlt hét óta vadásztak az állatra.
Orbán Viktor új frakciója állíthatja meg az illegális bevándorlást
Nyilatkozott a belbiztonsági főtanácsadó.
Tizennégyen haltak meg, miután egy terepjáró lezuhant egy hegyi útról
A Kasmír régióban nem ritkák a hasonló balesetek.
Hármas gyilkosság miatt keresnek egy férfit Londonban
A hajtóvadászat kedd este kezdődött.
Rekordszámú újságírót öltek meg Pakisztánban idén
A World Press Freedom Index szerint az ország 152. az 180-ból az újságírók biztonságának tekintetében.
Nukleáris fegyverek szállítására is alkalmas bombázók haladtak el Tajvan mellett
A Fülöp-szigetek és Japán mellett is elhaladt a flotta, utóbbi ország reagált az áthaladásra.
Medve ölt meg egy nőt Romániában
A holttestet még nem tudták lehozni.
Vallási indíttatásból hajtott teherautóval egy templomnak egy román férfi
Egy 12 tonnás járművel csapódott az imaházba.
Bohócnak nevezte Orbán Viktort egy osztrák EP-képviselő
Erős indulatokat váltott ki a kórházat ért támadás.
Macron a szélsőjobbot megállította, de most a szélsőballal is meggyűlhet a baja
A francia elnöknek új probléma miatt fájhat a feje.
Szíjjártó Péter nagyra becsüli Egyiptomot és Jordániát a migráció elleni harcuk miatt
Szorgalmazzák majd a fejlesztési támogatások kifizetését is.
Diákokat raboltak el Etiópiában, váltságdíjat követelnek
Több, mint 100 embert ejtettek foglyul.
Izrael soha nem látott mértékű támadást intézett Gáza ellen
Tankok vonultak a városba.
Putyin legszorosabb szövetségesével fog össze Kína
Lengyelország közelében lépnek akcióba.
Három nap múlva frakciót alapíthat Orbán Viktor
Még várnak pár tagra.
Majdnem 100 vadászgépet küld az Egyesült Államok Japánnak
A térségben növekvő nyugtalanság miatt erősítenek.
Tűzszünetről tárgyalt a Hamász és a Hezbollah vezetője
A Gázai övezetről volt szó.
Keir Starmer alakíthat kormányt Nagy-Britanniában
Ismét a Munkáspárt vezeti a szigetországot.
Egy olasz férfi lefejezte testvérét, majd az utcára dobta a fejet
Horror Pannaranóban.
Lemondott Rishi Sunak
A hatalmas vereség után ezt látta helyes lépésnek.
Izraeli légicsapás végzett a Hezbollah egyik magas rangú parancsnokával
A terrorszervezet válaszul 100 rakétát küldött Izrael felé.
Hét embert tartóztattak le háborús bűnökért Németországban és Svédországban
Emberiesség elleni bűnöket követtek el a szíriai polgárháborúban, köztük gyilkosságokat.
Egyre kiszámíthatatlanabb a francia választás
Bardella–Macron közös kormány is létrejöhet.
Gyermekeket szexuálisan bántalmazó bűnözőket kapott el az Europol
A hatóságok 26 áldozatot mentettek meg, egy részük négyévesnél fiatalabb volt.