Számos munkavállalójától válhat meg az ELTE kancelláriája karácsonyig
A béremelések forrásának megteremtése miatt rúghatnak ki embereket az FDSZ ELTE szerint.
A béremelések forrásának megteremtése miatt rúghatnak ki embereket az FDSZ ELTE szerint.
Hogy tudta Albert Speer alig egy év alatt befejezni a gigantikus méretű Új Birodalmi Kancelláriát? Az épület, aminél a szőnyeghez szabták a szobát.
Százhúsz beteg jár a felnőtt ambulanciára, velük hét konduktor foglalkozott. Március elején négynek felmondtak, egyet áthelyeztek, kettő pedig nyugdíjba megy két hónapon belül. A betegeket nem tájékoztatták. A fenntartó szerint minden rendben.
A kormány ma dönt az új rendszerről, melyben 8-10 kórház tartozna egy-egy kancellária alá.
Postán érkezett a csomag Angela Merkel hivatalába.
Mind a nyolc helyen többszörös a túljelentkezés.