Szentkirályi Alexandra: Budapesten lakhatási válság van, és ez Karácsony Gergely felelőssége
A Fidesz helyi frakcióvezetője szerint a Városháza pánikolni kezdett.
A Fidesz helyi frakcióvezetője szerint a Városháza pánikolni kezdett.
A főpolgármester a budapesti lakhatási válság megoldását sürgeti.
Patthelyzet alakult ki.
A főpolgármester szerint a kormány is belátta, hogy mekkora a baj.
Egymilliárd forint elköltéséről döntöttek a budapestiek.
Az önkormányzati szolidaritási hozzájárulást a Fővárosi Törvényszék bírája támadta meg.
Folytatódik az üzengetés a HÉV-járatritkítás ügyében.
A főpolgármester Facebook-bejegyzésben tette közzé a két helyszín újranyitását.
A miniszter is reagált a HÉV-járatritkítás ügyére.
„Budapest számára teljesen elfogadhatatlan” – írta a főpolgármester.
A szociológus szerint a Fidesznek két érdeke van.
A szakemberek szerint teljesen biztonságos a terület.
Egy fontos fővárosi kérdés váltotta ki a legújabb reakciót Karácsony Gergely kijelentésére.
A főpolgármester Magyar Péterről és Orbán Viktorról is beszélt.
Befejeződtek a sziget árvíz utáni takarítási munkálatai.
Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője értékelte az új Fővárosi Közgyűlés alapuló ülését.
A Fidesz budapesti elnöke szerint a Liget Budapest Projekt komoly befektetés Budapest jövőjébe.
Egy fontos ügyben nem tudott dönteni a Fővárosi Közgyűlés.
Folyamatosan frissülő cikkünk a Fővárosi Közgyűlés alakuló üléséről.
A kormánypárt dönthet mindenben, ha nem enged a Tisza Párt vezetője.
A Fővárosi Közgyűlés olyan puskaporos hordó lett, amit a szikrázó vita könnyen berobbanthat.
A főpolgármester szerint ez korszakváltást jelent a fővárosi közösségi közlekedésben.
Karácsonyt kicsit meglepte a hívása, hiszen évek óta nem beszéltek.
A Fidesz budapesti elnöke nem kímélte Karácsony Gergelyt.
A főpolgármester szerint a Fővárosi Közgyűlésben nincs apelláta, dolgozni kell.
A főpolgármester senkit nem jelöl a pénteki alakuló közgyűlésen helyettesének.
A főpolgármester nem jelöl helyettest.
Kiosztotta a főpolgármestert, aki épphogy megnyerte a választást.
Szerinte utóbbi Magyar Péter segítségével lenne főpolgármester-helyettes.
Mutatjuk a konkrét javaslatait.
Magyar Péter pedig szimplán lehazugozta a főpolgármestert.
„Álljunk meg egy szóra!” – mondta a fideszes politikus.
A Fidesz budapesti elnöke azt kéri a politikusoktól, hogy valljanak színt.
Még mindig sok a kérdőjel az új Fővárosi Önkormányzat körül.
Szerinte a budapestiek többet érdemelnek.
A szakember szerint a DK elnöke valószínűleg akaratán kívül szólhatta el magát.
Meglazult a talaj.
A Fidesz budapesti elnöke szerint ennél nagyobb lebukást nagyon régen láttunk.
Csütörtöktől kell résen lenni.
Megnéztük a lehetőségeket.
Beindult a szócsata a két párt elnöke között.
Keményen dolgoznak a főváros helyrehozásán.
A képviselő most Karácsony Gergely és Újbuda polgármesterének bocsánatkérését várja.
A Tisza képviselői az alakuló ülésre a szervezeti és működési szabályzat módosításával érkeznek.
Összefoglaló a 2024-es árvíz első hetéről.
A főpolgármester az ötkarikás játékok mellett érvelt.
Eddig hárman találtak új otthonra.
Tetőzött a Duna a fővárosban, de az árvízi védekezésnek még nincs vége.
Szentkirályi Alexandra szerint „a fiúk jól összehozzák a szivárványkoalíciót”.
A fővárosban, szombaton 7 és 13 óra között 835-845 centiméter magasságban tetőzhet a folyó.
A miniszterelnök azt is elmondta, mikorra hagyhatja el az országot a legmagasabb vízszint.
A főpolgármester szerint kiszámíthatatlan az időjárás.
Hatalmas ütközetre készül a főváros.
Keresi a megoldást.
A főpolgármester két hónapja nem válaszol.
Elmondása szerint nem változott az álláspontjuk.
A politikus szerint a Tisza Párt elnöke elszólta magát.
A volt főpolgármester-jelölt a Facebookon fejtette ki az álláspontját a fővárosi helyzetről.
Életbe lép a másodfokú árvízvédelmi készültség.
Ilyen új konszenzus lehet a Fővárosi Közgyűlésben.