A félidőben már három góllal vezettek Gera Zoltánék.
A kölcsönszerződés az idény végéig szól.
Nagy volt a csontzene Nyíregyházán.
Szeged polgármestere szerint bár komoly tartalékot jelentenek az oktatási intézmények, a gyár működéséhez vendégmunkásokra is szükség lesz.
A ZTE sokáig játszhatott emberelőnyben, de nem tudott élni ezzel a sansszal.
A Kecskemétről érkező futballista 2028 nyaráig szóló szerződést kötött a La Liga-csapattal.
Az ezredes szerint egy „stand-up komédiával” ért fel az, ahogyan kinevezték.
A férfi „pöttyös labda” és „zöld póló” fantázianeveken árulta termékeit.
Első fokon 14 év fegyházbüntetésre ítélték. Az ügyészség szerint ez túl enyhe büntetés.
Az egyik nő elővett egy kést, és azt kiabálta, hogy le lesznek szúrva.
A férfi 2016-ban akart végezni a Kiskunhalasi Járási Ügyészség vezető ügyészével.
Nagyjából egymillió eurót kaphat érte jelenlegi csapata.
Az is különös számára, hogy magyar zene szól az öltözőben.
A biztonsági őröket a rendőrség segítette ki.
A bajnokságban sereghajtó csapathoz igazolt.
2024. december 19., 19:07
A rendőrök állampolgári bejelentés alapján mentek a helyszínre.
2024. december 19., 14:11
A népligetiek ezúttal sem kívántak reagálni a sajtóhírekre.
2024. december 15., 15:07
Ezzel az UTE hat, a KTE négy kör óta nem talált legyőzőre.
2024. december 12., 13:47
Mesterektől tanult, idővel ő is mesterré vált.
2024. december 12., 10:18
A vállalat minden dolgozóját érinti.
2024. december 11., 21:43
A kislány már a hatodik gyermek, akit a kórház gondjaira bíztak.
2024. december 11., 17:53
A hírt a vállalat is megerősítette.
A miskolci futballisták immár hat kör óta veretlenek az élvonalban.
Januártól csatlakozhat majd a csapathoz.
2024. november 30., 17:19
A KTE ezt megelőzően legutóbb augusztusban nyert az élvonalban.
2024. november 29., 15:25
Anglia vagy Németország lehet a célállomás – árulta el a futballista menedzsere.
2024. november 21., 18:13
A magyar állam hitelt is felvesz.
2024. november 20., 06:23
Egymásból következtek az incidensek.
2024. november 18., 14:53
Úgy fogalmazott, kíváncsi volt, hogy „mit tud a kocsi”.
2024. november 13., 17:53
Több mint 9 milliárd forintból újították fel a tíz kilométeres útszakaszt.
2024. november 10., 19:54
Gera Zoltán csapata zsinórban kilencedik vereségét szenvedte el a bajnokságban.
Kecskemét nem mugliknak való környék.
A Magyar Honvédség tűzszerészei további veszélyes eszközre bukkantak a területen.
Vádat emeltek.
A Nyíregyháza az utolsó pillanatban egyenlített ki a Zalaegerszeg ellen.
Súlyos vereséggel végződött Gera Zoltán edzői bemutatkozása az NB I-ben.
A két kidobóra 15 év vár, ha elítéli őket a másodfokú bíróság.
St. Helensből veheti be Angliát a magyar testvérpár.
A kecskeméti légibázist érintő kérdésről van szó.
Elődje munkáját kedden köszönték meg.
Újra börtön vár a büntetett előéletű csalóra.
A magyar kormány részéről egyelőre nem erősítették meg az információt.
Utódjáról konkrét, aláírt megállapodást követően tájékoztatják a szurkolókat.
A felvétel készítője az utolsó pillanatban kerülte el a balesetet.
A nő a férfi szexuális közeledését próbálta elkerülni a támadással.
Az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
Le is videózták az esetet.
2024. szeptember 30., 17:22
A nő két nappal később halt bele sérüléseibe.
2024. szeptember 24., 15:25
Az elkövetőt újra letartóztatták, az ügyészség zaklatás és szeméremsértés vétségével vádolja.
2024. szeptember 21., 16:37
A ZTE-nek ez volt a második győzelme a mostani szezonban.
2024. szeptember 13., 12:13
Az előoldalon az a politikus szerepelt, akiről a Kétfarkú Kutyák nyomtattak korábban kamupénzt.
2024. szeptember 12., 16:32
A svájci nagykövetség átköltözteti a szombati pikniket.
2024. szeptember 10., 20:44
A nyomozás azonban továbbra is tart ügyében.
2024. szeptember 10., 20:36
A magyar együttes három győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel áll.
2024. szeptember 10., 10:40
Ferenc pápa budapesti miséjének szervezésében is részt vett.
2024. szeptember 8., 21:48
Az erős gazdasági érdekeltséget kiemelve üzleti fórumon tartanak előadást az alpesi ország titkairól.
2024. szeptember 7., 06:16
Több gyermeket is molesztálhattak.
2024. szeptember 3., 12:01
Megdöbbentő, amit találtak.
2024. augusztus 31., 13:12
Nem lesz ismeretlen számára a környezet.