![A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában](https://kep.index.hu/1/0/6052/60528/605284/60528493_4476493_b9ed91ec91a4f520d14cc8e487e64478_wm.jpg)
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában
Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.
Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.
Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.
Júliusban napokon át lehet majd partizni.
Egy birminghami fesztiválon lép fel utoljára a legendás zenekar.
A Pantera még mindig maga a metal, újjáalakulása után másodszor tért vissza Magyarországra.
Mellettük még Billie Eilish, Katy Perry, Rod Stewart és a Green Day is fellépett.
A Pink Martini helyett lépnek fel.
Nem ez volt az első ilyen jellegű rendezvény Magyarországon.
Ez valami igazán Mély – különleges koncertsorozatra készül a Vad Fruttik.
Üzent azoknak is, akik a pénztárcájában turkálnak.
Eddig több mint négyezren látták az előadást.
Földes László kurvákkal és részeges papokkal indul zenés időutazásra.
Az amerikai zenekar legutóbb 2018-ban járt Magyarországon.
Az előadó szerint az indulatok uralkodnak felettünk.
Az adománygyűjtő műsort a tervek szerint január 30-án tartják.
Ott voltunk, hogy beszámoljunk róla.
A zenész hálás közönségének, családjának és kollégáinak az elmúlt 30 évért.
Harmincéves jubileumára készül a Ganxsta Zolee és a Kartel.
Robbie Williams, az Imagine Dragons és Katy Perry is fellép Budapesten.
A nézők mondtak ítéletet: a telt házas koncert végén öt percig zúgott a vastaps.
De már azt is tudja, mikor tér vissza.
A popsztár szerda este harangozta be a bulit.
Szinte mindenhol ott voltunk, mindenhonnan tudósítottunk, most pedig összegzünk.
Bérczesi Róbert újjászületett a színpadon.
Vége a várakozásnak.
Idén nem lesz Fenyő ünnep.
Azahriah is fellépett az eseményen.
Néhai barátaikról is megemlékeztek.
Az LGT egykori alapítója csaknem hat évtizede van a pályán.
Receptre kellene felírni ezt a zenekart rosszkedv ellen.
De nem a nosztalgia lesz a lényeg.
Ludovico Einaudi Magyarországra látogat.
2025. július 15-én fog tőlük zengeni a Puskás Aréna.
Az énekesnő 15 év után tér vissza.
A világhírű zongorművész nyilatkozott az Indexnek az MVM Dome-os nagykoncertje előtt!
A Kossuth-díjas előadó nagyinterjút adott az Indexnek.
Elnézést kért a rajongóktól.
Örömzenélésre lehet számítani.
25 év alatt csupán egyszer jártak Magyarországon.
Egy olyan országról van szó, ahol még McDonald's sincs.
Húsz év muzsikája látogat el most Budapestre.
A jazz, a klasszikus zene és a cigányzene is megfér egy színpadon.
Öt koncerttel várják az érdeklődőket.
Pedig az urak csak játszottak.
Az első koncert Budapesten lesz.
Amihez alapjáraton méz és fahéj is dukál.
A megvásárolt jegyek visszaváltásának módjáról a koncert szervezője ad tájékoztatást.
A gitárvirtuóz és Leslie Mandoki évtizedes barátságukat és a közös sikert ünnepelték.
December 2-án az MVM Dome-ban lép fel Till Lindemann.
Már az időpont is megvan.
Összeszedtük a hétvége legjobb eseményeit.
A Hollywood Undead és a Sleep Theory marad.