Ilyesmit még aligha láttak edzőtől, persze hogy imádják Flicket Katalóniában
Nemes gesztus, jellemző a német mesterre.
Nemes gesztus, jellemző a német mesterre.
Az elmúlt években többször is sérülések hátráltatták.
Alexander-Arnold hibáit megbüntette a rekordbajnok.
Hosszabb távon még a vörösök előnyére is válhat a helyzet...
Az utolsó órákig kérdéses volt, egyáltalán a mérkőzést megrendezhetik-e.
Carlo Ancelotti úgy vélte, a brazil támadó legfeljebb sárga lapot érdemelt, piros lapot semmiképp.
Vinícius Júnior és Erling Haaland holtversenyben az élen.
Európai kupaszereplő csapatnál is szóba került Tamás Márk.
Mathías Acuna bokáján elektronikus nyomkövetővel érkezett az edzőtábor kezdetére.
Sokan úgy vélik, hogy a piros szín viselése különleges előnyt jelenthet a sportolók számára.
Hobbinak indult, valenciai álmot érő vállalkozás lett. És még a drukkerek is jól járnak vele.
A támadó elárulta, az elmúlt hetekben mi zajlott közte és klubja képviselői között.
A Manchester United elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón beszélt a magyar középpályásról.
Több spanyol klub is kész bíróság elé vinni az ügyet.
A klub be is jelentette.
A korábbi tizenegyszeres válogatott kapus 83 éves volt.
A világvándor szakember már nyáron is képben volt.
Közel 85 ezer férőhelyes stadionjuk kihasználtsága 99,36 százalékos.
Wout Weghorst úgy írta be magát a történelembe, hogy arról nem is tehetett.
Belgiumban nyújtott kiváló formáját Lyonba már nem tudta átmenteni.
Hisz abban, nem csak elodázni sikerült a katasztrófát.
A Ferencvárossal a Juventust legyőzve nemzetközi kupasorozatot is nyert.
Szűk egy hónapja történt a borzasztó baleset.
A magyar rekordbajnok egyelőre csak annyit közölt, ideiglenesen ki veszi át az irányítást.
Pascal Jansent június 13-án nevezték ki a magyar rekordbajnok élére.
Elfogyott a türelem az angol második vonalban utolsó helyezett klubnál.
Közös megegyezéssel felbontják szerződését.
A válogatott mellett a Ferencváros is maradandót alkotott az idén.
A Manchester United edzője megalázta saját játékosát – a Newcastle simán nyert a rekordbajnok otthonában.
Igyekszik kivenni a részét nevelőegyesülete megmentéséből.
Játékosként már szolgálta az Union Berlint.
„Túl kicsik a játékosok” – magassága miatt is vinnék a válogatott őszi felfedezettjét.
Arne Slot csapata a félidőben már háromgólos előnyben volt.
A neves német szaklap elismerte a magyar kapus teljesítményét.
Pep Guardiola pocsék formában lévő csapata a kiesőjelölt otthonából vitte el a három pontot.
Érdeklődök ugyan lennének játékjogára, de klubjával nehéz a megállapodás.
Közel hatvan exválogatott labdarúgó és vezető, valamint a szinte megtelt győri sportcsarnok emlékezett a fiatalon elhunyt csatárra.
Az egyesület szerint már csak a kormányfő lehet „a Haladás VSE megmentője”.
Spanyolországban keresheti ezentúl a kenyerét a válogatott játékos.
A 34 éves, 2022-ben visszavonult sportoló két héttel ezelőtt élete első hivatalos meccset is megvívta.
A sérült kulcsember hiánya sem okozott problémát a kiesőjelölt ellen.
A holland tréner szerint valaki másnak kell kiválóan teljesítenie.
Ezt az „ajándékot” biztosan nem teszi a karácsonyfa alá.
A harmadik helyen is ketten végeztek.
Júliusban kérte meg párja kezét.
Az idényben még csak egy felkészülési mérkőzésen jutott szerephez.
A Mersey-parti csapat – ha nem is könnyen, de – folytatta eszelős karácsonyi sorozatát.
Rúben Amorim irányítása mellett két hónap alatt már az ötödik vereségét szenvedte el a csapat.
Hétpontos előny reményében lép pályára a Liverpool a Leicester City ellen…
Eddig csak azt lehetett tudni, már korábban is érdeklődtek a megszerzése iránt.
Karácsony végére hét pontra is nőhet Szoboszlai Dominikék előnye a Chelsea-vel szemben.
A Liverpool – magyar idő szerint – 21 órakor a Leicester Cityt fogadja a Boxing Dayen.
Erling Haaland pocsék, így könnyen védhető tizenegyessel ajándékozta meg a liverpooli kapust.
A Manchesterből kapott milliók jelentős része a kukában végezte...
Az elmúlt hónapokban a Bayern Münchennel is összeboronálták.
Fél távhoz közeledve a Liverpool toronymagas esélyes az angol bajnoki címre.
A piaci portál év végi elemzése nem túl hízelgő a magyar rekordbajnokra nézve.
Óriási népszerűségnek örvendett a játékosok körében.
Jön az angol labdarúgás ikonikus napja. Itt a teljes program!
„Abszolút olyan személy, aki rengeteg erőforrást fog igényelni a Ferencvárostól.”