A párt szerint a nemzetgazdasági miniszter alkalmatlan pozíciójára.
Elbukta a bizalmatlansági szavazást.
A parlament jóváhagyta az ellenzék kezdeményezését az elnök felfüggesztéséről.
Alekszandar Vucsics egy nappal korábban a kormány azonnali és jelentős mértékű átalakítását jelentette be.
Utódja kijelentette, hogy soha nem fog eltűrni emberi jogokat sértő cselekedeteket.
És arról is, hogy „kinevezték” az utódját.
A szlovák miniszterelnök sértődötten reagált.
Ő a második nő, aki a Starmer-kormányban etikai okok miatt visszalép.
„Valaki ugyanis egy nagyon súlyos ügyben nem mond igazat” – írta.
Áthúzta a számításokat Novák Katalin lemondása.
Több repülőtéri szabálytalanságra már fény derült, de mégy folyik a nyomozás.
Szerinte ez nagyszerű nemzet lehetne.
Kiutálták párttársai Justin Trudeau-t.
Az Osztrák Néppárt éléről is távozik.
2024. december 29., 11:40
A techmilliárdos politikailag egyre aktívabb.
2024. december 28., 17:03
Öt politikus, akik 2024 első felében még közismert szereplői voltak a magyar közéletnek.
2024. december 16., 15:47
Gördülékenyebb önkormányzati munkára számít a döntéssel.
2024. december 16., 07:33
Kiderült, mikor hallgathatják ki a leváltott államfőt.
2024. december 15., 14:15
Azt is elárulta, kit támogat a tisztség betöltésére.
2024. december 14., 15:45
A városvezetést körüllengő korrupciós botrány árnyékában így látták jobbnak.
2024. december 11., 12:52
A magát demokratikus szocialistának tartó politikus az amerikai progresszív mozgalom zászlóvivője.
Raygun jogi csapata megakadályozta, hogy színpadra kerüljön a paródia.
Emellett lemond több, vezető beosztású hazai pozíciójáról is Fellegi Tamás.
Saját pártja is sürgette, hogy adja be lemondását.
Így szeretnének borsot törni a Fidesz orra alá.
Michel Barnier szerda este vesztette el az ellene induló bizalmatlansági szavazást.
A volt védelmi miniszternek megtiltották, hogy külföldre utazzon.
Vállalja a felelősséget.
Bizalmatlansági indítványt is kezdeményeztek ellene.
Bizalmi szavazást indítottak ellene.
Carlos Tavares két év múlva ment volna nyugdíjba a Peugeot és az Opel tulajdonoscégének éléről.
2024. november 29., 14:20
Szerinte az igazságszolgáltatás megváltozott.
2024. november 13., 11:44
A Hollywood Undead és a Sleep Theory marad.
2024. november 12., 21:18
Nem vizsgált ki egy korábbi gyermekbántalmazási ügyet.
2024. november 11., 15:34
Nem az volt a kérdés, leomlik-e, hanem mikor, és hány embert öl meg a tetőszerkezet. Az ellenzék Belgrádban a kormányfő távozását követeli délután.
A vasútállomás leomlott előtetője alatt tizennégyen haltak meg, a több tucat sérült közül három állapota életveszélyes.
Óbuda felkészülhet az időközi választásra.
A közösségi médiában követőinek is ismertette azt a DK elnöke.
„A fellépő körül kialakult helyzetre” hivatkozva törölték az eseményeket.
Eddig több mint 200 ezer olvasó mondta le az előfizetését.
Szex- és pedofilbotrányokat próbált meg eltussolni az egyházban.
Egyelőre nem vesznek részt a KÉF ülésén, viszont a szakszervezet megtartja mai sajtótájékoztatóját.
Boszniában, a medjugorei kegyhelyen hallgatta a magyar nyelvű misét.
A politikus lemondott a pártigazgatói posztról.
Marco Rossival a márciusi összetartás előtt újra beszél.
2024. szeptember 27., 09:43
A zenekar frontemberének házasságon kívül született gyermeke, a rajongók kiakadtak.
2024. szeptember 25., 12:33
Gyengén szerepeltek a tartományi választásokon.
2024. szeptember 25., 08:06
„Mint büfés vagy chipsárukihordó, igen sikeres volt” – olvasható a megosztott levélben.
2024. szeptember 23., 14:52
Az egyház „elővigyázatossági intézkedésnek” nevezte a döntést.
2024. szeptember 22., 15:24
Fenyegetések, rendőri őrizet, továbbra is dúl a káosz a „farkasoknál”.
2024. szeptember 18., 07:10
„Nem megyek Párizsba” – közölte az egyházfő.
2024. szeptember 17., 20:14
Eközben a kormánykoalíció döntött az új védelmi miniszter személyéről is.
2024. szeptember 17., 06:54
Már meg is van az utódja.
2024. szeptember 10., 21:14
Elindultak a találgatások, egy robbantási ügy húzódhat meg a kapcsolat romlása mögött.
2024. szeptember 7., 08:10
Már az utódja is megvan.
2024. szeptember 5., 07:08
A tárcavezető felajánlotta lemondását Giorgia Meloninak.
2024. augusztus 30., 08:02
A püspök képtelen elengedni pozícióját; marad a református egyházon belüli megosztottság.
2024. augusztus 28., 20:14
Szintén egészségügyi okok miatt.
2024. augusztus 27., 06:56
A jegyek árát visszatérítik.
2024. augusztus 26., 15:47
Véleményük szerint a miniszter nem képes megfékezni a MÁV összeomlását.