liverpool
Házasságkötés, Premier League-győzelem: a magyar válogatott csapatkapitánya örömittas interjút adott.
Öt éve már szinte az AC Milan karmaiban volt a magyar válogatott kapitánya.
Gólpasszt adott, és beszáguldozta a pályát: hetesek és nyolcasok.
A Liverpool két perc alatt kétszer vette be az „ágyúsok” kapuját, de így sem tudott nyerni.
A Chelsea elleni pihenő után az Arsenal ellen újra az alapcsapatban.
Csapattársának, Virgil van Dijknek sem volt esélye ellene.
Az RB Leipzig válogatott labdarúgója a kapussorsról, Szoboszlai Dominikről és Lőw Zsoltról is véleményt formált.
A legnagyobb kérdés: lesz-e díszsorfal.
A csillagászati fizetés is kevésnek bizonyult ugyanakkor a maradáshoz.
A csapat legfontosabb nyári igazolásai már megvoltak – állítja a szakember.
Nem dőlhetnek hátra a Mersey partján: négy poszton is erősítés kell a bajnok Liverpoolnak.
A ráadás perceiben Szoboszlai komoly hibája után jutott büntetőhöz a londoni csapat.
A sportrajongó énekesnő hamarosan jubileumi nagykoncertet ad.
Arne Slotnak Jürgen Klopp is gratulált a bajnoki címhez.
A tabella hátsó részének szempontjából is történelmi ez a Premier League-idény…
A futballista ügynöke cserébe letorkolta a kritikust.
A Manchester Cityvel és a Real Madriddal is meg kell küzdeni a válogatott balhátvédért.
Messziről is jól látható összegről van szó.
Hangulatvideó az Anfieldről, ahol öt éve „elrabolták” a szurkolóktól az ünneplést.
Az Anfield Roadon indult a buli.
A válogatott kapitányának összejött az a trófea, ami klublegenda elődjének nem, most jöhet az új cél.
Nehéz lenne jelzőket találni a válogatott kapitányára, mert mindegyik alulértékelné a sikerét.
Néhány újságnál még a meccs embere is volt!
Az olasz, a spanyol és a francia pontvadászatot már a „hőskorban kipipálták” a magyarok.
17 óra 30 perckor indul útjára a labda.
A kezdőrúgás ugyan még odébb, máris hátborzongató élményeket okozott Szoboszlaiék meccse.
Ahogyan csapata, a Liverpool, úgy a magyar középpályás is egyértelműen előrelépett Arne Slot kezei alatt.
Egy pont választja el a vörösöket a bajnoki címtől – még szép, hogy érzéseiről is faggatták Arne Slotot.
A középpályás elárulta, miért különösen nagy öröm számára Mohamed Szalah maradása.
A 21 éves játékos hamarosan döntést hoz a jövőjéről.
Centikre voltunk a Liverpool aranyától, de a tényleges bajnokavatás még várat magára.
Emlékezetesre sikerült a Montaigu-futballkupa zárása.
Már csak matematikailag van esélye az Arsenalnak, hogy beérje riválisát.
Mintha nem is ugyanazt a meccset néznék...
Szoboszlai Dominik két lövéssel és számos jó beadással jelentkezett.
Egyetlen totógyilkos eredmény kell.
Kylian Mbappé, Thierry Henry és Cristiano Ronaldo nyomába szegődött.
Egyik csábítás erősebb, mint a másik.
Nem megy sehova a rutinos holland hátvéd.
Nála csupán hat mezőnyjátékos töltött több percet a pályán a Premier League-ben.
Közepes osztályzatokat kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.
Közepes meccsen drámai végjátékkal lépett a bajnoki cím kapujába a Liverpool.
Szoboszlai Dominik csapattársa hamar meggondolta magát.
Az egyiptomi klasszis kontraktusa idén nyáron járt volna le.
Pont kerülhet az egész idényt meghatározó ügy végére.
Még szerencse, hogy 11 pont a ’Pool előnye, jó, hogy mindjárt vége a bajnokságnak.
Szoboszlai Dominik ezúttal beleszürkült a mezőnybe.
Nem bírta megőrizni előnyét a londoni gárda, amely egyre kilátástalanabb helyzetben van.
A városi rivális Everton jelezte, mindenben segíti a rendőrséget, ha lesz nyomozás.
A VAR nagyot hibázott az Everton elleni bajnoki mérkőzésen.
Általában hatosra értékelték honfitársunk játékát az angol lapok.
A Liverpool már a forgatókönyvek 99 százalékában ér be elsőként.
A magyar válogatott csapatkapitánya nélkül már-már elképzelhetetlen a liverpooli kezdő.
„Nem nagyon hasonlít rám” – mondta a magyar válogatott csapatkapitánya a róla készített műalkotásról.
Egyre esélytelenebbnek látszik, hogy csapata meg tudja tartani a válogatott játékosát.
A Ferencváros őszi szerzeményének is köze lehet a reményteljes átigazoláshoz.
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
Az angol lapok szerint ötéves szerződést köt a nyáron a távozó futballista.
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.