Hosszú időre kidőlt a Liverpool világklasszis labdarúgója
Térdszalaghúzódás miatt került a partvonalon túlra.
Térdszalaghúzódás miatt került a partvonalon túlra.
Szoboszlai Dominik útjával ellentéteset járhat be a kiváló német szakember.
Az európai piacot nézve az RTL árazása egyáltalán nem ördögtől való.
A magyar válogatott csapakapitánya kisebb pihenőt kapott, de így is fontos szerep hárult rá.
Az első jelentések szerint ugyanolyan sérülése van, mint a tavasszal.
A közvetlen üldözők nem tettek szívességet Szoboszlai Dominikéknak.
Arne Slot vezetőedző alaposan ráijesztett a magyar szurkolókra.
Úgy tűnik, mindenhol, de tényleg mindenhol meghúzódik egy magyar szál...
Az eredménytelenség sem befolyásolja azt, amit érez.
Farkas Erik nem tud leállni, a korosztályos bajnokság hétközi fordulójában is betalált.
A holland szakember örül, hogy csapata irányítani tudta a találkozót.
A magyar válogatott csapatkapitánya góllal és gólpasszal kezdte a Bajnokok Ligája új korszakát.
Megannyi 8-as osztályzat, dicsérő szavak.
Az angol együttes két forduló után hat ponttal áll a Bajnokok Ligájában.
A Liverpool a Bolognát fogadja az Anfield Roadon. Az összecsapás 21 órakor kezdődik.
Úgy hírlik, nyomott áron lehetne megszerezni a több játéklehetőségre vágyó szélsőt.
A liverpooli szurkolók egy része pluszpihenőt adna a magyar középpályásnak a szerdai BL-meccsen.
Kisebb sérülését leküzdve fontos találatokkal hálálja meg a bizalmat.
Budapestről nézve szinte elképzelhetetlen divat hódít a Mersey partján.
A világ összes pénzét el lehetne költeni, de szűkebb büdzsével is akadnak azért érdekességek.
A Lipcsének kulcsfontosságú lenne a pontszerzés, a Liverpoolra kötelező feladat vár.
A Mersey-partiak tavaly 100 millió fontos átigazolási díjra mondtak nemet.
A magyar középpályással olyan történt a Wolves otthonában, mint a szezonban eddig egyszer sem.
Az angol Ligakupa negyedik fordulójának slágermeccse azonban így sem a liverpooliaké.
Szoboszlai Dominik klubja 100 millió eurót is kicsengethet az utódért.
A magyar középpályás a kispadról nézte végig, ahogy a csapata kiejti a West Ham Unitedet.
Jobbára 6-os és 7-es osztályzatok.
A „vörösök” mellett a Manchester United lehet a másik befutó.
A támadó piaci értéke az évek alatt alaposan megkopott.
A Liverpool menedzsere a magyar játékosról is beszélt a kedd esti győzelmet követően.
Gólja ösztönösen zseniális volt.
A Real Madridban rögtön gólt szerzett első BL-meccsén Kylian Mbappé. A Bayern kilencig jutott.
Indul a megreformált BL-idény, hamarosan kiderül, mire képes Szoboszlai Liverpoolja.
A statisztikák alapján jó teljesítményre számíthatunk a magyar futballistától.
Háromnapos dömping a magyar televíziókban: 18 meccsből 11 kerül adásba.
Kapott kettest, hármast, de 7,4-et is a Nottingham Forest elleni vereség után.
Oda Arne Slot hibátlan mérlege a vörösök kispadján.
Új korszak az elitsorozatban, új korszak a magyar sporttelevíziózás világában.
A címvédésre készülő zöld-fehérek örülnek, hogy megtartották legnagyobb értéküket.
Nehezen tudta csak kimondani.
Az egyiptomi támadó a kamera előtt beszélt a jövőjéről.
Remek diadal magyar főszereplővel.
Az egyiptomi támadó a vendégek valamennyi góljában benne volt.
Tökéletesen szolgálta ki az egyiptomi támadót a magyar középpályás.
A Liverpool többek között a Real Madriddal és a német bajnok Leverkusennel is találkozik.
A válogatott játékosért 13 millió eurót fizetnek.
És egy évig rá sem számíthatnak.
Az ő labdaszerzése indította el Szalah gólját.
Szoboszlai Dominik kezdőként kapott lehetőséget a Brentford elleni bajnokin.
Kerkez Milos csapata pedig a Nottingham Forest otthonába látogat.
Toronymagasan a legjobban teljesített a saját kategóriájában.
A támadója aztán ököllel kapott egyet az arcára.
A magyar játékos második félidei teljesítménye sokakat lenyűgözött.
Mohamed Szalah előbb kiszolgálóként jeleskedett, majd maga is lőtt egy gólt.
Pedig kifizették volna a szerződésében szereplő kivásárlási árat.
Luis Díazt hozta kihagyhatatlan helyzetbe a magyar válogatott csapatkapitánya.
Nincs semmi baj Szobóval, csak kicsit fáradt volt.
A válogatott csapatkapitánya biztos góltól mentette meg csapatát, de kritikát is kapott.
Nem lesz belőle angol kapitány sem: „A futball történetének legnagyobb arcvesztése lenne.”