Magyar Péter bement a köztévé épületébe, de nem sokáig jutott
A demonstráción felszólalt Hadházy Ákos és Nagy Bandó András is.
A demonstráción felszólalt Hadházy Ákos és Nagy Bandó András is.
Az elszámoltatása folyamatban van.
Nagy Ervin szerint a szombati tüntetés célja az „Orbán-fóbia”.
A független képviselő szerint nem megoldás az, ha nem beszélünk az igazságról.
A Tisza Párt elnöke azt is elárulta, miért ment az épülethez.
A Városháza parkjában fotózták le a járművet.
Már a műsorának címe is megvan.
Egy fontos ügyben nem tudott dönteni a Fővárosi Közgyűlés.
A szociológus éles bírálatot fogalmazott meg a politikussal szemben.
Magyar Péter szerint a miniszterelnök ígérete teljesíthetetlen, a Jobbik sok mindent hiányolt.
Folyamatosan frissülő cikkünk a Fővárosi Közgyűlés alakuló üléséről.
Mráz Ágoston Sámuel szerint az ellenzéki politikus gátolja pártja növekedését.
Érdekes közbeszerzések, milliós diák.
A kormánypárt dönthet mindenben, ha nem enged a Tisza Párt vezetője.
Magyar szerint „a labda az Orbán-kormány asztalán pattog”.
„A TISZA Párt jelképe a mai naptól az 1956-os lyukas zászló” – közölte korábban.
„Legalább egy mandátummal meg fogjuk nyerni a választásokat” – ígérte.
Megszűnt a Tisza Sziget, amelyet a volt DK-s polgármester alapított.
Tizenegy oldalas a dokumentum.
Továbbra is napirenden a Diákhitel Központ szerződéseinek ügye.
A Fidesz budapesti elnöke nem kímélte Karácsony Gergelyt.
Verseny nélkül született, túlárazott szerződésekről jelentett a hivatal.
Egyre nagyobb a feszültség a két politikus között.
A publicista szerint emiatt kellett távoznia Magyar Péternek a Diákhitel Központtól.
Októbertől már indulhat is a munka.
Olyan tanulmányokért fizethettek több millió forintot, amelyeket ingyen is le lehetett tölteni.
Magyar Péter szerint ellenzéki politikusok Duna Párt vagy Egyesület néven szervezkednek.
1,35 millióan látták eddig az interjút.
Deutsch Tamás az összes EP-képviselőnek megírta, hogy ki is valójában Magyar Péter.
Az ügyészség szerint nem történt erőszak a luxusszállodában.
A Tisza elnöke gyorsulni kezdett, sokat faragott hátrányából.
Levélben tájékoztatott a Tisza Párt elnökének mentelmi ügyéről.
Nem a Tisza párti politikus az első, aki e jog eltörlését követeli. Nagy Attila Tibor írása az Indexnek.
Ismét előkerült Orbán Balázs kijelentése.
A főpolgármester nem jelöl helyettest.
Orbán Balázsnak már az óvodában is fehér zászló volt a jele – mondta.
Kiosztotta a főpolgármestert, aki épphogy megnyerte a választást.
Szerinte utóbbi Magyar Péter segítségével lenne főpolgármester-helyettes.
Azonnali nyilatkozatot vár a Fidesz EP-képviselője.
Magyar Péter pedig szimplán lehazugozta a főpolgármestert.
A 2RK elnöke szerint ideje lenne hozzászokni, hogy más vélemények is vannak a világban.
A Fidesz EP-képviselője Manfred Weberhez fordul.
A Tisza Párt vezetője ugyanakkor ajánlott egy alkut Orbán Viktornak.
Ő viszont azt mondja, hogy megvédik a rezsicsökkentést.
Magyar Péter Szöllősi Györgynek üzent.
Toroczkai László feltételezése szerint ő áll az ellenzéki párt mögött.
„Álljunk meg egy szóra!” – mondta a fideszes politikus.
A parlamenti mentelmi jog nem biztosít menedéket az igazságszolgáltatással szemben a törvényszegő képviselőknek.
A Fidesz budapesti elnöke azt kéri a politikusoktól, hogy valljanak színt.
Külföldön már többen is belebuktak.
A Tisza Párt elnöke szerint korábban már vizsgálódott nála a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal.
Még mindig sok a kérdőjel az új Fővárosi Önkormányzat körül.
Ismét elnézést kért a politikai igazgató félreérthető mondata miatt.
Több fogalmat tisztázott a fideszes politikus a fővárossal kapcsolatban.
Az egyik legnagyobb kutatóközpont adatokkal cáfolta Magyar Péter állításait.
Írott cikkekkel, videókkal és podcastekkel is találkozhatnak majd a portál követői.
Az egykori főpolgármester a Konkrétan Rónai Egonnal című műsornak volt a vendége.
A legfőbb ügyész a nyári bulin történt események miatt állítaná bíróság elé a Tisza Párt elnökét.
A Tisza Párt elnöke tucatnyi témával sorozta meg a műsorvezetőt, és közben az sem zavarta, ha kérdezték.