Káel Csaba szerint nem volt elég jó, ezért nem kapott állami támogatást a Futni mentem című film
A kormánybiztos szerint az alkotás végül egy teljesen más forgatókönyv-verzióból készült el.
A kormánybiztos szerint az alkotás végül egy teljesen más forgatókönyv-verzióból készült el.
Lesz is alkalom arra hamarosan, hogy felhozzák az ügyet Brüsszelben.
Az is kiderült, a magyarokról hogyan vélekednek.
Férfi kézilabda-válogatottunk több kulcsembere is a könnyeivel küzdve állt az újságírók rendelkezésére.
Schiffer András szerint mindig van félelemkeltés és osztogatás a választások körül, ami miatt nem lehet elküldeni a miniszterelnököt.
Az utolsó öt percnek négygólos előnnyel mentünk neki, a horvát válogatott azonban innen is fordított.
A Vivo X200 Pro brutálisan komoly ellenfél lesz az idei mobilos élmezőnyben.
Chema Rodríguez együttese öt perccel a vége előtt négy góllal vezetett a társrendező ellen.
Bárki megveheti tizenkétmillió forintért.
A hajdúságiak az utolsó előtti helyen várják a hétvégi folytatást az NB I-ben.
Tombol az energiaválság, rengetegen maradtak áram nélkül.
Bánhidi Bence bízik abban, hogy nem kap „hazai pályát” az ellenfél, a szakértők könnyed horvát győzelemre számítanak.
Hamarosan fontos döntést hoz a jegybank.
A betegség korábban még nem fordult elő idehaza.
Kétszáz fészket foglaló pár ötszázharminc fiókáját regisztrálta a madártani egyesület.
Szlovéniában drágább, míg Szlovákiában lényegesen alacsonyabb a büntetési tétel.
A legaggasztóbbnak az egészségügy helyzetét látják a válaszadók.
A kapitány szerint nagy volt a nyomás a csapaton, Lékai Máté viszont nem izgult.
Az első 20 percben semmi sem akart sikerülni, aztán Imre Bencéék kinyitották a gólcsapot.
A magyar kéziválogatott legfiatalabbja szerint el kell engedni végre az érthetetlen görcsösséget.
Vasárnap ismét összeül az operatív törzs, de csak Orbán Viktor YouTube-csatornáján.
A helyzet feszült, nagy a zűrzavar Brüsszelben.
Előkerült a kerítések finanszírozásának kérdése az Európai Parlamentben.
A politikai igazgató szerint „mindez még csak a kezdet”.
Rosta Miklós boldog, hogy továbbra is saját kezében van a magyar csapat sorsa.
Sokáig futottunk az eredmény után, de elérhető közelségbe hoztuk magunknak a zágrábi negyeddöntőt.
Az új Auchan Go tereprendezési munkálatai már elkezdődtek Újbudán.
Franciaország magabiztosan vezeti a vb-csoportunkat Varasdon.
Hét gyanúsítottat előállítottak.
Palasics Kristóf úgy érzi, az Eb-címvédőtől kapott pofon ellenére sem remegett meg játékosaink egymásba fektetett bizalma.
Elnézést kértek a magyar drukkerektől.
A Himnusz születésének napját ünnepeljük január 22-én.
Rosta Miklós szerint a meccs eleji dekoncentráltság lett a magyar kézilabda-válogatott veszte.
Chema Rodríguez együttese történelmi mélypontot jelentő 23 gólt kapott a szünetig...
A külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett bolgár kollégájával.
A magyar kormányt azzal vádolják, lehallgathatott több uniós tisztségviselőt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a Nyugat-Balkán stabilitása szükséges Európa békéjéhez.
A magyar miniszterelnök azt is elmondta, mit vár az Egyesült Államok új elnökétől.
Sokkal több határátkelőt ígérnek a két ország közt.
A lakosság nagyon rossz mentális állapotban van – mondta a szakértő.
A mieink minimális célja a negyeddöntő.
A bírói ítéletek sem zavarták meg a magyar válogatottat, csoportelsőként jutott a középdöntőbe.
Kiderültek a részletek a menetrendről.
A világ egyik leggazdagabb embere ismét naggyá tenné Európát.
Vasárnap az Egyesült Államok ellen fejezzük be a selejtezőt.
Szita Zoltán és Mikler Roland vezetésével gyorsan meglépett nemzeti csapatunk, az olló pedig csak nyílt.
A jubiláló versenyeken eddig csaknem másfél millióan álltak rajthoz.
Szombaton nehezebb ellenfél következik, Olaszország.
Elismerték, hogy a magyar gazdaság a következő években is megőrzi stabilitását.
A Külügyminisztérium szerint a közel-keleti helyzet alakulása miatt.
A 18 éves Hajdú Kata lett a mérkőzés hőse.
Az FC Barcelona szakemberei döntötték el, kik ülhetnek repülőre.
Hiába az északmacedónok elleni döntetlent érő gólja, Ligetvári Patrik öröme nem felhőtlen.
Nem akármilyen kitüntetésben részesült a sportvezető.
Méghozzá nem is olyan sokára.
Az ország energiaellátás-biztonságának ütőerét érte támadás a napokban.
A vártnál sokkal keményebb ellenfélnek bizonyult az északmacedón csapat.
A KRESZ első változata hamarosan 100 éves lesz.
Hat kiállítás közül válogathatunk ebben az évben.