Megrendezte a saját temetését, majd a szertartáson váratlanul feltámadt egy szerb férfi
És hangosan nevetni kezdett.
És hangosan nevetni kezdett.
A szokatlan körülmények ellenére öngyilkosságra gyanakszik a rendőrség.
Külföldön istenítik, idehaza kissé elfeledték a filmvásznon is kiváló zsenit.
2001 és 2006 között szerepelt hazája nemzeti együttesében.
Ő volt Keleti Ágnes tornász után a második legidősebb magyar olimpiai érmesünk.
Szerepelt a Dinasztiák, valamint a Gyilkos elmék című sorozatokban is.
Az Aranytoll díjas újságíró 84 éves volt.
A halál okát még vizsgálják.
Wilma Scarberry 103 éves volt.
Debbie Nelson 69 éves volt.
Az egykori miniszterelnök özvegye életének 93. évében, súlyos betegség után hunyt el.
Az első Orbán-kormány idején közigazgatási államtitkárként dolgozott a földművelési tárcánál.
Negyvennégy éves volt.
Ötvennyolc éves volt.
A brit férfi abban az évben született, amikor a Titanic elsüllyedt.
Neki köszönhető a 60 éve hódító dallam.
A pontos egyeneseiről híres brit politikus 86 éves volt.
A család kártérítési pert fontolgat.
78 éves volt.
A magyar zenei élet megkerülhetetlen alakja 94 éves volt.
Hosszú betegség után 95 éves korában érte a halál.
Gyászol a művészvilág.
Rita Carrey 68 éves volt.
Korábban nyíltan beszélt szteroidfüggőségéről.
Információk szerint egy matrac kapott lángra.
A rekorder magyar író 80 éves volt, múlt héten került kórházba súlyos rosszulléte után.
Az edinburghi állatkert tulajdonosa szigorúbb szabályozást szeretne.
Hazájában nagy tisztelet övezte a személyét.
Külföldi ügynökök támogatásával vádolták, több tízezer fonttal segítette az ukrajnai menekülteket.
Az esküdtek korábban az anyára gyanakodtak.
A Jászai Mari-díjas művész 92 éves volt.
A politikusok szerint a rendőröknek testkamerát kellene viselniük.
A Magyar Rádió egykori szerkesztő-riportere november 11-én távozott.
A színész lánya arra kéri az édesapjától búcsúzókat, hogy ne viseljenek gyászruhát.
Kate Moss barátnője alig egy hónappal az esküvője után hunyt el.
Az énekes a boncolási eredmények szerint eszméletlen állapotban zuhant ki az erkélyről.
Egy ötven négyzetméteres parasztház gyulladt ki.
Bodrácska János 82 éves volt.
A haláleset körülményeit a rendőrség továbbra is vizsgálja.
Életében sokat tett a tehetséges fiatalokért.
91 éves korában, családja körében érte a halál.
A művész a családja körében aludt el örökre.
Öt és fél nap után érte el a páros hegycsúcsot.
Dóra Béla egy meghitt fotót tett közzé a néhai újságíróról.
Morzsa rákkal és légzési nehézségekkel küzdött.
Szörényi Levente korábban beszélt arról, hogy nincs jól a testvére.
Többek közt Deadpool karakterét is megfestette.
A Kossuth-díjas zeneszerző 81 éves volt.
Újabb részletek láttak napvilágot az énekes tragédiájáról.
Hosszú betegség után távozott.
Az Árulókban nyert összeget is a szegény gyerekeket támogató alapítványnak ajánlotta.
„Várj meg, kérlek!”
Sváby András elmondta, hogy a két haláleset egymástól légvonalban 300 méterre történt.
Az ATV a történtek miatt műsorváltozást vezetett be.
„Elfogadni nem akarjuk, elhinni nem vagyunk hajlandóak.”
A népszerű riporter 53 éves volt.
A színésznő a Jóbarátokban is visszatérő szereplő volt.