Épphogy elkerülte az államcsődöt márciusban Nagy-Britannia
Ezt nyilatkozta a Bank of England vezetője, aki szerint a jegybank az utolsó pillanatban mentette meg a brit államot.
Ezt nyilatkozta a Bank of England vezetője, aki szerint a jegybank az utolsó pillanatban mentette meg a brit államot.
Az Európai Központi Bank az utóbbi három évben 800 ezer milliárd forintnyi pénzt öntött a piacokra, hogy kirángassa az eurózónát válságból. Most úgy döntött, elzárja a pénzpumpát, aminek itthon is komoly hatásai lesznek.
Megkapjuk, amire régóta várunk: egy nagy halom pénzt. De nem ez a megoldás, mert lyukas fazekakba öntünk most még több vizet. De legalább már nincs több kifogás, hogy miért nem lehet iszonyú nagy átalakításokba kezdeni.