Megint fellángolt a menekültek befogadása körüli vita, méghozzá ezúttal a kormányzó koalíción belül.
A politikai igazgató szerint embercsempészet, míg a német külügy szerint életmentés történt.
Uniós megoldásokat szorgalmaznának.
Rétvári Bence Brüsszelben elfogadhatatlannak nevezte a migránsok kvóták szerinti elosztását.
Robbantásban és lövöldözésben haltak meg újabb civilek.
Az embercsempészek és a bevándorlók már fegyvereket is használnak.
Majdnem egytucatnyi utast szállított a sofőr.
Haladéktalanul meg kellene szüntetni egy intézkedést.
Embercsempészés miatt indítottak nyomozást.
A kormányfő összesen négy pontot határozott meg.
Rendkívüli intézkedéseket jelentett be az olasz miniszterelnök.
Összecsapások is kialakultak.
Nem kizárólag anyagi okok miatt.
Az egész járat összefogott.
A tárcavezető algériai kollégájával tartott közös sajtótájékoztatót.
Meglepőnek tartja, hogy már több mint 1400 embercsempészt engedtek el a magyar hatóságok.
Azonban továbbra sem gondolja, hogy elárasztaná Franciaországot a migráció.
Egy év alatt 19 százalékkal nőtt a menedékkérők aránya.
Az Európai Unióba próbálhattak meg eljutni egy csónakkal.
Szerintük az EU illegális bevándorlók befogadására kényszerítené az országot.
Egyes esetekben megduplázódott a tiltott határátlépések száma.
Megegyeztek a belügyminiszterek.
Mindössze négyen élték túl a szerencsétlenséget.
Az egyházfő aggodalmát fejezte ki az újságíróknak.
Emiatt hiteles és teljes nyomozást követelnek, ami még így is évekig eltarthat.
Több mint 60 embert letartóztattak.
A legális migrációval szemben már megengedőbb az Európai Néppártba igyekvő olasz kormányfő.
Embercsempészet miatt is eljárást indítottak.
Olaszországba tartottak.
A német parlamenti pártok között nagyon eltérően vélekednek a migráció kérdéséről.
Szerinte az illegális bevándorlás ügyét nem lehet azzal megoldani, hogy legálissá teszik.
Indoklása szerint a bűnözők üzleti modellje éppen az Európai Unió bevándorláspárti politikája miatt működik.
A képviselő a Soros-tervet emlegette.
Már több mint egy hete nyomuk veszett.
Levelet írt az egyházfő.
Szerinte a magyar modell hatékony.
Ellentétes vélemények a kérdésben.
Gulyás Gergely migrációról és Brüsszelről beszélt főként a Kormányinfón.
Beszédet mondott a kormányfő.
Sikerült gyorsan felrobbantani a csendesnek indult csúcstalálkozót.
Véget ért az uniós csúcs.
A miniszterelnök szerint migrációs háború zajlott Brüsszelben az éjjel.
Stoltenberg a NATO-álláspontról beszélt, a többi vezető Ukrajnáról és a migrációról egyezkedett a brüsszeli csúcs első napján.
A miniszterelnök azt is közölte, miben az Európai Unió bajnoka Magyarország.
A menedékkérelemre vonatkozó szabályozással volt a baj.
Jelentős szigorításokra készülnek.
2017 óta így is most próbáltak a legtöbben bejutni illegálisan az Európai Unió területére.
A miniszterelnök szerint Soros György hatalmas emberveszteségek árán szeretne pénzhez jutni.
Háborús, gazdasági és migrációs kérdésekre ad választ a miniszterelnök.
Magyar–amerikai kapcsolatokról, a svéd NATO-tagság ügyéről és a migránskvótáról kérdeztük a miniszterelnök politikai igazgatóját.
A csomag közel háromszorosa annak, amit az EU eddig támogatásként nyújtott Tunéziának.
Az egyelőre nem egyértelmű, honnan indult útnak az őket szállító hajó.
A kormány attól tart, hogy az illegális bevándorlást ösztönözhetik az elfogadott javaslatok.
A külügyminiszter szerint Jordánia megfékezi a bevándorlást.
A hatóságok tartanak tőle, mi lesz nyáron.
Gyakorlatilag egy újabb migrációs hullám indult a kontinens felé.
Közös sajtótájékoztatót is tartottak.
Szijjártó Péter szerint Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a Nyugat-Balkán békéje.
Behrouz Boochani iráni kurd író az Indexnek adott interjújában a migráció politikai oldaláról is beszélt.