new york
Három árbóc is nekicsapódott az ikonikus építménynek.
Cassie Venturát négy napon keresztül kérdezték a rapperrel való kapcsolatáról.
A támadást követően az író fél szemére megvakult.
A drukkerek a pápa egyetemi kötődésében bíznak.
Nem akartak távozni, az intézmény riasztotta a rendőrséget.
Különös kapcsolat fedezhető fel a Met-gála és Az éhezők viadala között.
Milyen a klíma Zomborban, hogy ilyen zsenik teremnek?
A Trump-adminisztráció közlekedési minisztere is megszólalt az ügyben.
New York vezet, igaz, van egy hely Európában, ahol a lakosság több mint 40 százaléka dollármilliomos.
A közeljövőben megjelenő albumáról is elénekelt egy dalt a brit énekes.
A 80 éves rendező továbbra is tagadja a vádakat.
Már a levegőben darabjaira hullott a légi jármű.
A fedélzeten egy spanyol család és a pilóta tartózkodott.
„Becsapottnak érzem magam” – fogalmazott a szakember.
Az úgynevezett római statútumot Magyarország 1999-ben írta alá és 2001-ben ratifikálta.
Elcsattant egy csók az utazóközönség előtt.
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
A rendőrség keresi az elkövetőt.
A közeljövőben New Yorkban lesz esedékes az aukció.
Egy diák osztotta szét az édességet 11 osztálytársának.
2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.
Rose Girone 113 éves volt.
Ketten kórházba kerültek, egyikük állapota kritikus.
A Biztonsági Tanács nyílt vitáján szólalt fel a külügyminiszter.
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
Megérte rá tizenöt évet várni?
A rendőrség nyomozást indított.
A Global Power City Index közzétette felmérését.
Donald Trump ellenzi az ötletet.
2024. december 26., 18:39
2024. december 26., 11:57
A sofőr állítólag rosszul lett vezetés közben.
2024. december 25., 12:03
A guatemalai gyanúsított illegálisan érkezett az Egyesült Államokba.
2024. december 23., 07:00
Egyelőre nem tudni, mi volt az elkövető indítéka.
2024. december 20., 07:31
Ideiglenes repülési korlátozást vezetett be a Szövetségi Légügyi Hivatal.
2024. december 19., 16:18
A külügyminiszter provokációnak nevezte az ukrán elnök szavait.
2024. december 19., 06:39
A külügyminiszter az ENSZ közgyűlésén fog részt venni.
2024. december 18., 08:06
Akár életfogytiglani börtönbüntetés várhat Luigi Mangionéra.
2024. december 17., 09:03
Oscar-díjas filmrendező vállalta el.
2024. december 17., 06:37
Donald Trump is bejelentkezett telefonon, Mága Zoltán húzta a talpalávalót.
2024. december 14., 17:01
A szerző különleges megtiszteltetésnek nevezte az énekes barátságát.
2024. december 13., 15:02
Az állam kormányzója közölte a tragikus hírt.
2024. december 13., 08:39
Egyre több információ derül ki az elkövetőről.
2024. december 10., 20:49
Egykori osztálytársai és barátai értetlenül állnak az eset előtt.
2024. december 10., 07:21
A 26 éves Luigi Mangionét egy McDonald’sban szúrták ki.
Fegyvert és hangtompítót is találtak nála.
Egyelőre nem tudni, mit tartalmazhat, mivel a hatóság egyenesen a laborba küldte elemzésre.
Az áldozat felesége is megszólalt.
Tízezer dollár lehet a jutalma annak, aki bármilyen információval szolgál a merénylőről.
New York belvárosában támadták meg, célzott támadás lehetett.
2024. november 29., 19:55
Egy nő a mosdóban akarta kihúzni a hétórás utat.
2024. november 25., 20:21
A barátjaival sétált az utcán, amikor egy idegen rájuk rontott a semmiből.
2024. november 20., 08:57
2024. november 17., 19:38
Red Hookot a XX. század elején a maffia irányította.
2024. november 17., 06:38
Úgy látják, a bűnüldöző szervek és a gyilkosok közötti kapcsolat vezetett az aktivista halálához.
2024. november 14., 17:41
Csoportos perbe fogták a céget.
2024. november 11., 16:11
Az ügylet a leköszönő elnök klímapolitikájának az egyik ékköve.
A 23 méteres lucfenyő szombattól lesz látható a Rockefeller Centernél.
A kotta mintegy kétszáz éves.