Nyaraljon templomban! – egy adriai plébános szokatlan és forradalmi kezdeményezése
Nem szó szerint értendő, de az apartmanok a tengerre néznek.
Nem szó szerint értendő, de az apartmanok a tengerre néznek.
A Szádra ne vedd az elmúlt évek egyik legügyesebb remake-je.
Vízpartról vízpartra utazott a kormányfő.
Ilyen praktikus és élvezetes módja még nem volt az utazásnak.
A szakma már évek óta az „egész éves Balaton koncepcióra” törekszik – most talán megvalósul?
A Kossuth-díjas énekes gyerekként színész vagy filmrendező szeretett volna lenni.
Bizonyos helyeken rosszabbul érezhetik magukat.
Tavaly a nehéz helyzet miatt kvázi elmaradt, idén viszont, úgy tűnik, bepótolják a nyaralást a kormánytagok.
Megjöttek a friss adatok.
De van még egy ország, amit imádnak.
A megkérdezettek között viszont van olyan csoport aki akár 600 ezer forintot is nyaralásra tud szánni.
Visszanyal a Kádár-kori fagyi, az olcsó balatoni nyaralás évtizedeiért most kell megfizetnünk.
Kemping télen, főleg nyáron.
Az egész unióban évek óta egyre csökken azok aránya, akik egy hétre el tudnak utazni pihenni.
Több mint egy évtizede tartó vita áll a háttérben.
Idén már nem először.
A válságot mindig könnyebb megelőzni – Oláh Dániel írása.
A magyar tenger régiójában rengeteg természeti szépség és kulturális kincs rejtőzik, mindannyian jártunk a legismertebb helyeken. De Önök hallottak már a műemlék vasútvonalról vagy a Balaton közeli szellemvárosról? Cikkünkben pár kevésbé ismert látnivalóra hívjuk fel a figyelmet, de egyéb tippet is adunk a nyaraláshoz.
Egyre nehezebben lehet eljutni nyaralni.
Tizenkilenc százalékkal több külföldi érkezett tavalyhoz képest.
A műsorvezető újra szerelmes.
A korábban népszerű Spanyolország és Olaszország iránti érdeklődés a meleg miatt megcsappant.
A kormányfővel egy étteremtulajdonos osztott meg közös fotót.
Sokaknak hónapokon keresztül kellene spórolniuk egy utazáshoz.
A kanyarban akadtak el.
A tavalyihoz képest a vendégek és az ott töltött éjszakák száma is nőtt az első fél évben.
Sűrűbb járatokra és több kedvezményre számíthatnak a a Balatoni Hajózási Zrt. utasai.
Ha nyaralni indulna, érdemes ezzel számolni.
Ennek főként azok örülhetnek, akik sokat utaznak.
Van olyan, aki hitelt tervez felvenni, hogy vakációzni tudjon.
Ráadásul nagyon egyszerű is.
A home office, az online oktatás és a globális felmelegedés is borítja a csúcsszezont.
Ez rengeteg embert érinthet.
Sürgős megbeszélnivalója akadt a klub vezetőségének.