Sallai Nóra ellen akár büntetőeljárás indulhat, a színésznő férje megszólalt az állapotáról
Hogy pontosan kiket terhel büntetőjogi felelősség, azt egyelőre nem lehet tudni.
Hogy pontosan kiket terhel büntetőjogi felelősség, azt egyelőre nem lehet tudni.
Az erős szagra lett figyelmes a szemtanú, miután két hónapja nem látta a szomszédját.
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.
A szállítók akár 10 évre is rács mögé kerülhetnek.
Az illegális lerakóhelyek ügyében Tompos Márton a legfőbb ügyésznél érdeklődött.
Ráadásul halált okozó kábítószer-használat lesz a vád ellene.
Még mindig tart a nyomozás.
Külföldön már többen is belebuktak.
Csaknem 2010 milliót költöttek magáncélra jótékonyság helyett.
Az egyik csaló a rendőrség munkatársának adta ki magát.
A holttestre egy erdős területen találtak rá.
Egyelőre nem tartóztattak le senkit.
Voltak ennél is hosszabb, szintén eredményesen záruló nyomozások.
Február óta zajlott természetkárosítás miatt eljárás a kiskorúval szemben, most fellélegezhet a család.
Fenntartandó egyetem nincs, a kapott közpénzt a gyanú szerint magukra költhették.
Az FBI nyomoz az ügyben.
Szerinte a cég pénzéhes volt és nem érdekelte semmi más.
Az anya nem számított rá, hogy a halálba küldi gyermekét ezzel a döntéssel.
Több új részlet is kiderült a vasárnapi lövöldözésről.
Az Index értesülései szerint fontos levelet adtak fel.
Korábban azt mondta, hogy vállalja a következményeket.
A rendőrség nyomozást indított.
Kezd megoldódni az ügy, de az elkövetőket még mindig keresik.
A rendőrség nyomoz az ügyben.
Az Iszlám Állam tagját 9/11 ihlette meg.
A Fidesz delegáltjai hamisan nyilatkozhattak.
Simonka György korábban mást állított.
A bűncselekmény egy fürdőben történt.
Sokkal nagyobb lehet a csalás mértéke.
A hatóságok emberölés és hanyagságból előidézett hajótörés miatt nyomoznak.
Szinte nyoma sem maradt a vállalatnak.
Eddig 17 halálos áldozatot találtak meg.
A 22 éves férfi szerint ők mindent megtettek a hajón lévők megmentéséért.
Az Orosz Nyomozó Bizottság vizsgálja az ügyet.
Egyelőre még nem történt gyanúsítotti kihallgatás.
Egy német állampolgárságú férfi váratlanul elmerült.
Van, hogy nem mindenkit érdekel az igazság.
A férfi indítéka továbbra is ismeretlen.
A rendőrség nyomozást indított.
Tartozás miatt támadt rájuk.
A kapitány egyelőre hallgat.
Hadházy Ákos kérdésére reagált a legfőbb ügyész.
A helyiek értetlenül állnak az eset előtt.
A feltételezett elkövetőt az apja kísérte be a rendőrőrsre.
Nyolc általános a legmagasabb végzettsége, airsoft pisztoly a szolgálati fegyvere.
A szándékos hajótörés sem kizárt.
A nőt már nem lehetett megmenteni.
Az ügyészség többrendbeli emberölés vádjával vizsgálódik.
Az ügynek 12 kiskorú károsultja van.
A testi sértés miatt korábban elítélt politikusok viszonylag olcsón megúszták tettüket.
Kiss Lászlót korrupcióval gyanúsítják.
A rendőröket nem nyűgözte le a ferencvárosi szurkolók látványos akciója.
Az intézmény próbálta eltussolni az ügyet. Azóta már az igazgatót is kirúgták.
Mégsem olyan egyértelmű, hogy miként halt meg a színész.
150 évvel a gyilkosságok után sincs egyértelmű válasz.
A norvég férfi kétszer is túljárt a biztonsági személyzet eszén.
Ez nagy fogás volt.
A rendőrség tájékoztatása további kérdéseket vet fel arról, hogy mi történhetett.
Újabb részletek derültek ki a májusi iskolai verekedésről.
A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.