25 éves vezetője lett a Magyar Külügyi Intézetnek
Orbán Balázs már reagált az ügyben.
Orbán Balázs már reagált az ügyben.
Az Egyetem téren kapták lencsevégre a járművet.
A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke exkluzív interjút adott lapunknak.
Az Aszad-rezsim bukása és a Zelenszkijjel való tárgyalása utáni megnyilatkozásából következtet erre.
Szerinte felháborító, ami történik.
Orbán Viktor politikai igazgatója elárulta, hogy hogyan élte meg a doktori védése körüli botrányt.
„Ez az ügy Orbán Balázs és egy jobboldali gondolat ellehetetlenítéséről szólt.”
Oktatói munkája alatt soha nem vezérelte semmilyen hatalomtól való félelem, így most sem.
Orbán Balázzsal vitázott az LMP társelnöke.
A miniszterelnök politikai igazgatója köszönetet mondott a doktorija sikeres megvédése után.
A miniszterelnök politikai igazgatója megvédte a doktoriját.
Az ELTE tanszékvezetője még nem hallott olyanról, hogy politikai alapon valakit elkaszáltak volna.
A pártpolitikai visszaélésekre fókuszálnak.
A politikus szerint a Nyugat kész helyzet elé állíthatja Donald Trumpot.
Minden megváltozhat a honvédelmi oktatásban.
A kormány ígérgetései kétkedést keltenek a dolgozókban az FDSZ ELTE titkára szerint.
Eddig konszenzus volt abban, hogy tudományos fokozatról csak méltányos eljárásban, a jelölt tudása alapján döntsenek.
Freund Tamás a tudomány autonómiájáról beszélt.
Polyák Gábor elismerte, hogy dühös, de szerinte nem kirekesztő.
Többen is megszólaltak az ügyben.
Megkerestük az egyetemet Polyák Gábor kijelentéseivel kapcsolatban.
„Az NKE mindenható parancsolója, nagyfőni szeme fénye” – írta róla az ELTE tanszékvezetője.
„Az interjúból gyártottak egy hoaxot” – mondja a miniszterelnök politikai igazgatója.
Egy háromnyelvű plakát is került a figura nyakára.
Az MTA egykori elnöke nem kímélte Szijjártó Pétert és Orbán Balázst sem.
Puzsér is reagált.
A Kutyapárt folytatja a vicces hergelést.
„Elfogadhatatlan” – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója.
A politikai igazgató már nem szeretne az üggyel foglalkozni.
A diplomata a Német Szövetségi Köztársaság kárára követett el hibát.
Forrnak az indulatok Pestszentimrén.
A párt szóvivője Szijjártó Péternek üzent.
Továbbra is a kormányfő oldalán tűnt fel a politikai igazgató.
Nemzetközi konferencián szólalt fel a miniszterelnök politikai igazgatója.
Az újságíró megköszönte a politikai igazgató szavait.
Az influenszer szerint Orbán Balázs szembeköpte a teljes magyar történelmet.
Ismét előkerült Orbán Balázs kijelentése.
Orbán Balázsnak már az óvodában is fehér zászló volt a jele – mondta.
Ezt üzente az Országgyűlés elnöke.
Röviden válaszolt az 1956-tal kapcsolatos kijelentéseit illetően a politikai igazgató.
Mélységesen felháborított nyilatkozata – indokolta a Második Reformkor Párt elnöke.
Telefonos közvélemény-kutatást tartanak a kérdésről.
„És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni” – írta.
A cél, hogy minél többen dolgozzanak a béke feltételeinek megteremtésén.
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy fejünket a bárd alá hajtjuk – vélekedett a történész.
Előbbi szerint a háborúkat el kell kerülni, utóbbi úgy érzi, a rendszer szemen köpi.
Szerinte most hazafias ellenzékre van szükség.
Méretes politikai öngólról írt az elemző.
Ismét elnézést kért a politikai igazgató félreérthető mondata miatt.
Időközben Gulyás Gergely és Magyar Péter is reagált.
Videóban reagált a miniszterelnök politikai igazgatója.
Sorra reagáltak a magyar közélet szereplői az elhangzottakra.
Szerinte az EU a sodródás, az intézményi tehetetlenség jeleit mutatja.
A Tisza Párt elnöke már két alkalommal elutasította a lehetőséget.
A közmédiától érkező újabb lehetőséget már nem tudta az árvízre hivatkozva visszautasítani a pártelnök.
Folytatódik a szócsata, Menczer Tamás is kifejtette véleményét.
Megérkezett a Tisza Párt elnökének válasza.
A Tisza Párt elnöke egyelőre nem közölte, hogy elfogadta-e a meghívást.
Orbán Balázs mindent elárult.