Gulyás Gergely: Orbán Balázs ügyét lezártnak tekinti a kormány, marad a helyén
Három hét után tartanak újra Kormányinfót, ezúttal Geszten.
Három hét után tartanak újra Kormányinfót, ezúttal Geszten.
Szeretné, ha igazságot szolgáltatnának Milák Kristóf edzőjének.
A spanyol kormány oroszbarát jelzővel támad, miközben ők is üzletelnek velük.
A politikai paletta minden oldalán hivatkoznak a magyar miniszterelnökre, csak más kontextusban.
Továbbra is a kormányfő oldalán tűnt fel a politikai igazgató.
A zsidó újév alkalmából írt a kormányfő levelet.
Magyar Péter szerint ellenzéki politikusok Duna Párt vagy Egyesület néven szervezkednek.
Fokozódik a helyzet Izrael körül.
Több témát is érintenek majd a résztvevők.
A Tisza elnöke gyorsulni kezdett, sokat faragott hátrányából.
Nemzetközi politikai kérdésekről is szó volt.
Jobb függetlennek maradni?
Több téma is terítékre került a Karmelita kolostorban.
Erős kijelentések a volt miniszterelnöktől.
Azonban a miniszterek már nem.
A honvédelemről, és az akkufeldolgozókról is tárgyalnak.
Szorosabbra fűzték a két ország kapcsolatát.
Orbán Balázsnak már az óvodában is fehér zászló volt a jele – mondta.
Ábel Attila megkérdőjelezte Németh Szilárd elmeállapotát is.
„Holnap megyek előre megfontolt szándékkal kormányülést robbantani!” – írta.
Korábban már utalt is erre a miniszterelnök.
Beszédet mond a kormányfő.
A politikust pénzügyi visszaéléssel vádolják.
Egyetlen lehetséges koalíciós partnere ugyanis nem kér a pártelnökből.
A Tisza Párt vezetője ugyanakkor ajánlott egy alkut Orbán Viktornak.
Siralmas adatok érkeztek, amelyek hatását egyből a bőrünkön éreztük.
A miniszterelnök több politikussal is tárgyal ottléte alatt.
Kifakadt a volt jegybankelnök egy interjúban.
Bezuhant a termékenységi arányszám.
A magyar kormányfő nem örül annak, hogy az érdemalapú megközelítés teljesen háttérbe szorult.
Szerinte most hazafias ellenzékre van szükség.
Méretes politikai öngólról írt az elemző.
Időközben Gulyás Gergely és Magyar Péter is reagált.
Orbán Viktor testőreit kapja meg Geert Wilders.
A miniszterelnök bejelentette: a gyerekek után járó adókedvezményt 2025-ben megduplázzák.
Már megvan az utódja is.
Mitch McConnell szerint Orbán Viktor hatása a pártjára káros.
A kiemelt eredményt elérő sportolókat és sportszakembereket díjazták.
Külön biztonsági intézkedéseket vezettek be.
Jönnek az azonnali kérdések.
Ez a legfrissebb felméréseik eredménye.
A hatóságok már megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket.
És már meg is van az eredménye.
A DK elnöke szerint nem kormányt kell váltani, hanem rendszert.
A magyar gazdasági semlegesség terveiről is eszmét cseréltek a felek.
A kormányfő meghirdette a gazdasági semlegesség alapelveit.
A rendkívüli készültség beszüntetését kezdeményezi az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
A miniszterelnök egy videóban intett búcsút az árvízi felszerelésének.
A miniszterelnök az elmúlt napok árvízi helyzetéről beszélt.
A kormányfő megszólalását fél héttől követhetjük.
Szerinte a populizmus a probléma.
Müller Cecíliával tartott sajtótájékoztatót a miniszterelnök.
A csepeli hulladéklerakó miatt fogalmazta meg gondolatait a DK elnöke.
A miniszterelnök szerint senki nem alibizte le az idei árvízvédelmi munkát.
Összefoglaló a 2024-es árvíz első hetéről.
A miniszterelnök a reggeli Árvízinfón beszélt arról, hogy hol vannak még veszélyben a települések.
A kormányfő élőben tartott sajtótájékoztatót, ahol az aktuális árvízhelyzetről beszélt.
Tetőzött a Duna a fővárosban, de az árvízi védekezésnek még nincs vége.
Szerinte ami ma a vízügyben történik, az a XIX. század ismeretszintjét képviseli.
Orbán Viktor is járt ott, és az újságíró pontosan tudja, hogy érdeklődött utána.