„Gyilkosok” és „diktátorok” közé sorolta Orbán Viktort az Egyesült Államok alelnöke
Nem akármilyen társaságba sorolta be a kormányfőt.
Nem akármilyen társaságba sorolta be a kormányfőt.
Elemzőket kérdeztünk, többek között arról, hogy ki mit mutatott, avagy nyert ezen a strasbourgi vitán.
Ritkán látni ilyen éles hangú felszólalásokat.
Taps, bekiabálás, éles szóváltások, brutális kritikák kísérték a magyar elnökség programjának bemutatását.
A pártelnök bejegyzései műszaki hiba miatt elérhetetlenné váltak.
Kövesse az Indexen a magyar miniszterelnök programismertetőjét!
Gyurcsány Ferenc kommentben reagált rá.
Van, aki szerint a következő tíz évben sem változik a helyzet.
Tineke Strik és csapata több eszközt szeretne az uniós érdekek és értékek védelmére, aminek szerinte az alapja a jogállamiság.
A magyar kormányfő már korábban is farkasszemet nézett vele.
A magyar miniszterelnök Strasbourgban tartott sajtótájékoztatót, amelyet egy DK-s politikus zavart meg.
Gyurcsány Ferenc is megszólalt az incidensről.
Kövesse az Indexen a magyar kormányfő sajtótájékoztatóját Strasbourgban!
A tervek szerint két órán keresztül válaszol újságírói kérdésekre a magyar miniszterelnök.
Éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormányfő egykori párttársa.
Orbán Viktor fontos vitára készül.
A miniszterelnök és a Tisza Párt elnöke az EP plenáris ülésén találkozik szerdán.
„Magyarországon bebizonyítottuk, hogy a patrióták sikeresen tudnak kormányozni” – állítja.
Szolgálati autó, ruhapénz és SZÉP-kártya is jár mellé.
Tompos Márton szerint azt csinálnak Magyarországon, amit csak akarnak.
A miniszterelnök Matteo Salvini Liga pártjának éves nagygyűlésén vett részt.
Az Országgyűlés elnöke nincs pánikban Magyar Péter miatt.
Az étterem felé haladva megtapsolták a miniszterelnököt a helyiek.
A miniszterelnök a legutóbbi rádióinterjújában tért ki a kérdésre.
László András szerint az ülésnek az európai helyzetről és a soros elnökégről kellene szólnia.
A miniszterelnök nem engedi, hogy bohócot csináljanak a családjukat szerető emberekből.
Orbán Viktor, Dobrev Klára és Gyöngyösi Márton is megosztotta gondolatait.
Magyar küldöttség most először vesz részt az eseményen.
A miniszterelnök szerint hatalmas csapás éri az európai gazdaságot.
Orbán Viktor engedélyezte a tárgyalásokat.
Ez már régóta ott volt a levegőben.
Riportkörúton jártunk a déli határszélen, a program hatására éledező Ormánságban.
A sztorit felkaroló Telex szerint vízumügyekben lobbizott a kormányfő öccse.
A Patrióták Európáért Magyarországon tartja a kihelyezett frakcióülését.
Magyar Péter szerint a miniszterelnök ígérete teljesíthetetlen, a Jobbik sok mindent hiányolt.
Mráz Ágoston Sámuel szerint az ellenzéki politikus gátolja pártja növekedését.
A miniszterelnök élőben jelentkezett a Kossuth rádióból.
Három hét után tartanak újra Kormányinfót, ezúttal Geszten.
Szeretné, ha igazságot szolgáltatnának Milák Kristóf edzőjének.
A spanyol kormány oroszbarát jelzővel támad, miközben ők is üzletelnek velük.
A politikai paletta minden oldalán hivatkoznak a magyar miniszterelnökre, csak más kontextusban.
Továbbra is a kormányfő oldalán tűnt fel a politikai igazgató.
A zsidó újév alkalmából írt a kormányfő levelet.
Magyar Péter szerint ellenzéki politikusok Duna Párt vagy Egyesület néven szervezkednek.
Fokozódik a helyzet Izrael körül.
Több témát is érintenek majd a résztvevők.
A Tisza elnöke gyorsulni kezdett, sokat faragott hátrányából.
Nemzetközi politikai kérdésekről is szó volt.
Jobb függetlennek maradni?
Több téma is terítékre került a Karmelita kolostorban.
Erős kijelentések a volt miniszterelnöktől.
Azonban a miniszterek már nem.
A honvédelemről, és az akkufeldolgozókról is tárgyalnak.
Szorosabbra fűzték a két ország kapcsolatát.
Orbán Balázsnak már az óvodában is fehér zászló volt a jele – mondta.
Ábel Attila megkérdőjelezte Németh Szilárd elmeállapotát is.
„Holnap megyek előre megfontolt szándékkal kormányülést robbantani!” – írta.
Korábban már utalt is erre a miniszterelnök.
Beszédet mond a kormányfő.
A politikust pénzügyi visszaéléssel vádolják.