Lángszórók, felgyújtott katonák, robbanás – épül a Duna-parti Hollywood
Újabb stúdióval bővült a magyarországi filmgyártás.
Újabb stúdióval bővült a magyarországi filmgyártás.
Orbán Viktor lesz a főszónok.
10 ezer négyzetméternyi stúdiót adtak át.
A magyar honvédelmi miniszter jelentette be.
A magyar delegáció tagjaként Jászai Gellért, a 4iG elnöke több befektetési lehetőségről is egyeztetett.
A külügyminiszter szerint az Európai Unió versenyképessége csökken.
Rod Dreher amerikai újságírót kérdeztük Trump politikájáról, Elon Muskról, illetve a woke elleni harcról.
Schiffer András szerint mindig van félelemkeltés és osztogatás a választások körül, ami miatt nem lehet elküldeni a miniszterelnököt.
Giorgia Meloni azt üzeni, nem hagyja magát megfélemlíteni.
Az Egyesült Arab Emírségek elnökével folytat majd tárgyalásokat a kormányfő.
Soha ennyien nem voltak kíváncsiak Magyarországra.
Nem orbáni diktatúra van, hanem tévképzetek a falak létezéséről és veszélyéről. Kóczián Péter írása.
Pontosan meghatározták, hogy mi ezzel a cél.
A lap ezt „szélsőjobboldali szerelmi fesztiválként” jellemezte.
Szerinte nem véletlen, hogy a miniszterelnök most utazik az Egyesült Arab Emírségekbe.
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta a georgiai parlament elnökét.
Magyarország megkapta a kért garanciákat.
A részletekről Szijjártó Péter adott tájékoztatást.
Üzletemberek társaságában utazik az Egyesült Arab Emírségekbe a miniszterelnök.
Azt is elárulta, mi lesz Matolcsy György mandátumának lejártával.
A miniszterelnök vasárnapi videójától megokosodott az ellenzék.
A miniszterelnök a Covid–19-világjárvány kitörésének ötödik évfordulója alkalmából jelentkezett.
A lengyel kormányfő szavaira Szijjártó Péter is reagált.
A miniszterelnök nagy győzelemnek nevezte a kormánypárti politikus teljesítményét.
Donlad Trump is leült az asztalhoz, és rögtön tétet emelt.
Jövő héten hoznák meg a döntést.
Vasárnap ismét összeül az operatív törzs, de csak Orbán Viktor YouTube-csatornáján.
A DK elnöke elmondta, szerinte valójában miért szavazza meg a kormány a szankciókat.
Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.
A minszterelnök szerint ez óriási.
A politikai igazgató szerint „mindez még csak a kezdet”.
A miniszterelnök abban bízik, hogy az amerikai elnök megoldást hoz a kérdésben.
A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.
A miniszterelnök az iskolákat ért bombafenyegetésekről is beszélt.
Erős napot zárt a miniszterelnök, majd a svábhegyi reformátusokhoz sietett.
A Momentum szerint „a magyar külügy egy család játszótere.”
257 budapesti, 30 pedig vidéki intézmény. A fenyegető levél is nyilvánosságra került.
A java csak most jön.
1700 milliárd forintot fizetnek ki a lakosságnak.
Tuzson Bence jelentkezett be.
A kormányfő a Facebookon tett ígéretet.
A Himnusz születésének napját ünnepeljük január 22-én.
Ilyen viseletben még biztos nem lehetett látni őt.
A miniszterelnök szerint Kijev NATO-tagsága nincs napirenden.
Közösségi oldalán üzent a kormányfő.
A megbeszélés legfontosabb témája Magyarország és Szlovákia energiabiztonsága.
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint pocsék világ jön.
Hasítanak a magyaroknál a szanszkrit, perzsa és héber eredetű nevek.
A magyar miniszterelnök azt is elmondta, mit vár az Egyesült Államok új elnökétől.
Ez lehet a kulcs az életszínvonal emelésére.
Ha buli van, akkor nem alkalmas időpont a tárgyalásokra.
Az ellenzéki képviselő a közösségi oldalán olvasott be Orbán Viktornak.
Még be sem tette a lábát Magyarországra, már haza akarták küldeni.
A kormányfő kijelentette: akik a magyar elnökség sikere ellen dolgoztak, azokat vigye el az ördög.
A Fehér Házba mehet a miniszterelnök.
Azt is elárulta, hogy miről szeretne beszélni a magyar kormányfővel.
Andrej Babis szerint pártja a jelenlegi cseh kormány pártjai nélkül is képes a kormányzásra.
Nem csak a kormánypártot képviseli majd Washingtonban.
A kormányfőnek nem tetszik, amit a benzinkutakon lát.
Vasárnap választ a Magyarországgal szomszédos tartomány.