Volodimir Zelenszkij bemutatta a csodatervet, amelytől háborús győzelmet várnak
Hetek óta beszéltek róla, most közölték a részleteit.
Hetek óta beszéltek róla, most közölték a részleteit.
Hitler autóját Zelenszkij vette meg, korábban pedig felesége Bugattit rendelt – az álhírek anatómiája.
A DK elnöke ismét kíméletlenül ment neki a kormányfőnek.
A magyar kormány korábban reagált a kritikára, amelyet most ismét felhoztak velük szemben.
Csak két hétre elegendő élelem és ivóvíz volt nála.
A helyiek szerint ideje tárgyalni, az elfoglalt területeken úgysem maradt semmi.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Miért nem tetszik Kínának a közeledés?
Csak a véletlenen múlt, hogy nem repülés közben kapott lángra a csomag.
A külügyminiszter szerint ideje lenne lecserélni a háborúpárti megközelítést.
A DK elnöke értékelte a magyar külügyminiszter orosz állami hírügynökségnek adott interjúját.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
A miniszterelnök-helyettes szerint nem csak a magyar kormányfő lehet veszélyben.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Kiderült, hogy az orosz propagandának is megvannak a határai.
Ingyenrepjegyet, munkát, pénzt és európai kalandokat kínáltak. Ezek helyett a tatár sztyeppe gyáraiban robotoltatják őket.
Először reagált a kormány arra, hogy gyilkosok közé sorolták a miniszterelnököt.
Azonnali válaszcsapásról beszélt.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Nem fizeti Brüsszel az átállást, nehéz leválni az orosz kőolajról.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Mindezt levélben tudatta az orosz elnökkel.
Szentpéterváron járt a külgazdasági és külügyminiszter.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Mindössze 15 évesen ítélték el röplapok terjesztése miatt.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is elárulta, miért lett igaza Orbán Viktornak.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Az USA és az Egyesült Királyság vezető diplomatái is visszatérő vendégek már – Vasa László írása.
A kormányfő a hírre reagálva azt mondta, hogy nem lepi meg az eset.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
A nukleáris fegyverek bevetéséhez most már jóval kevesebb indokra van szükség az orosz oldalon.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Amerikai delegáció mérte fel az itteni állapotokat.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Az Európai Unió is figyelemmel kíséri a voksolást.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Egy hazai intézmény viszont nagyot zuhant a listán.
Egyre fontosabb a térség a nagyhatalmak számára.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója
A külügyminiszter nagy veszélyre hívta fel a figyelmet.
Erős kijelentések a volt miniszterelnöktől.
A cél, hogy nyomást gyakoroljanak mind az oroszokra, mind az ukránokra.
A Demokrata harmincadik évfordulója alkalmából gratulált a lap főszerkesztőjének.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Olyan hányásmintákat vettek leltárba, amelyeknek az elemzéséről a mai napig nem tudni semmit.
Ez fokozhatja a helyzetet a térségben.
A cél, hogy minél többen dolgozzanak a béke feltételeinek megteremtésén.
A volt elnök titkolózik, de alelnökjelöltje elárult pár részletet.
Néhány kaukázusi állam közbeiktatásával kerülik meg a szankciókat.
Kizárólag külföldiekre vonatkozik.
Egyes tagországoknak azonban kompenzálnia kell az eddigi túltermelését.
A radarok számára láthatatlanok a katonai repülőgépek, de megvan a technika, hogy felismerhetők legyenek.
Sorra reagáltak a magyar közélet szereplői az elhangzottakra.
Valami más marad helyettük.
Ehhez Ukrajnának is lesz egy-két szava.
Oroszország és Ukrajna is abban érdekelt, hogy egymást elpusztítsák.