Olyan meggyőzően mondta Magyar a Partizánban, hogy kampányüzemmódban vannak, hogy elhiszem, őszintén követeli.
Miért nem vált nálunk a belső jog részévé a bíróságot létrehozó Római Statútum, és miért nem hirdették ki máig magyar nyelven?
Orbán Viktor alig néhány nappal évértékelője előtt ad iránymutatást párttársainak.
Terítéken a Kolibri Színház ügye.
A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.
Megélhetési katasztrófáról beszél az ellenzéki párt.
Az Országgyűlés több ponton módosította a kulturális jogszabályokat.
Ülésezett a bizottság.
Az országos következmények nyomában.
A párt szerint egy eddig soha nem látott helyzetbe került Magyarország.
Tolnában előre lefutottnak tűnik a választás.
Szerintük ez az egyik legsúlyosabb nemzetbiztonsági botrány.
Ugyanazt követeli Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc.
Felvetődött a DK és a Tisza együttműködése is.
Megszólalt a Fidesz frakcióvezetője.
Itt az újabb lépés az ellenzéki párttól.
Mráz Ágoston Sámuel biztosra veszi, hogy nem lesz előrehozott választás.
A független országgyűlési képviselő szerint választás csak akkor lesz, ha az a Fidesznek is érdekében áll.
Újévi üzenet a független képviselőtől.
A Magyar Közlönyben jelent meg a határozat.
2024. december 28., 11:44
Bőven voltak ilyen pillanatok.
2024. december 23., 11:35
Orbán Viktor előkelő helyen a listán.
2024. december 21., 18:12
Kézműves-foglalkozással és karácsony koncerttel is készültek a szervezők.
2024. december 20., 11:24
Idén utoljára ülésezett az Országgyűlés.
2024. december 18., 08:59
Az esemény után a képviselők megvitatják a MNB 2022-es és 2023-as üzleti jelentését.
2024. december 17., 17:02
A döntés érinti a 2026-os választást.
2024. december 17., 16:55
Döntöttek a képviselők.
2024. december 17., 16:31
Visszaszorítanák a gyűlöletkeltő megnyilvánulásokat.
2024. december 17., 15:14
Ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag fogadták el a módosítást.
2024. december 17., 14:00
A miniszter szerint a közlekedésre úgy kell tekinteni, mint egy alapvető emberi jogra.
2024. december 17., 14:00
Nemcsak jogtudósok és bűnügyi szakértők, hanem politikusok és laikusok is törvényt értelmeznek: elévült-e, vagy sem a Till Tamás elleni gyilkosság?
2024. december 16., 16:23
A kormányfő idén utoljára állt az ellenzéki képviselők rendelkezésére.
2024. december 16., 16:02
A Till Tamás-gyilkosság ügyében a házszabálytól való eltérésről döntöttek a képviselők.
2024. december 16., 14:29
Szavaztak a képviselők.
2024. december 16., 12:57
Esküt tett a politikus.
2024. december 16., 07:41
Négynapos üléssel zárja a munkáját az Országgyűlés, fontos kérdések kerülnek elő.
2024. december 11., 14:48
Az első képviselői büntetést Szanyi Tibor kapta egy középső ujjal történő beintésért.
2024. december 10., 15:15
Még karácsony előtt összeülhet az Országgyűlés.
2024. december 10., 13:31
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Orbán százados úrról is beszélt a meghallgatásán.
Éves beszámolót tartott a tárcavezető.
A külügyminiszter a Gazdasági Bizottság előtt adott számot az idei évről.
Erősen kezdték a hetet a képviselők.
Közjáték a miniszter éves meghallgatásán.
Az ombudsman tevékenységéről szóló beszámoló is napirendre kerül.
2024. november 26., 15:03
Érdemes nagyon figyelni.
2024. november 26., 11:11
Döntöttek a képviselők.
2024. november 25., 16:16
Többen bekiabáltak a szavazás után az ellenzék soraiból.
2024. november 25., 08:13
Terítékre kerül a munkáshitel, az Airbnb-moratórium, sőt Fekete-Győr András ügye is.
2024. november 22., 17:57
Elrendelt távoltartás megszegése esetén akár szabadságvesztés büntetést is kiszabhatnak.
2024. november 21., 11:01
Akkor jogalkotói feladatának elmulasztásával vádolták meg az Országgyűlést.
2024. november 19., 13:18
Összesen három törvényjavaslatról döntött a fideszes többségű testület a keddi ülésen.
2024. november 19., 11:20
Munkában az Igazságügyi Bizottság.
2024. november 18., 15:34
A német cég két évig a karbantartást is vállalta.
2024. november 16., 13:28
Egy új törvény 2025. január 1-jétől új alapokra helyezi a hazai igazságügyi szakértést.
2024. november 16., 10:23
„Fiatal konzervatív nő, egyenesen a fővárosból.”
2024. november 15., 13:40
Arra hivatkozva, hogy veszélyeztetheti a kiskorúak egészségét.
2024. november 15., 08:51
Sorakoznak a jelöltek.
2024. november 15., 08:08
A költségvetésben viszont már a békére készülnek.
2024. november 11., 12:01
Trump-elemek is bekerültek a jövő évi büdzsébe.
Donald Trump győzött, jöhet a békeköltségvetés.